Kulturális
ZÖLDEk a Debreceni Egyetemen!
2013. szeptember 26., Gyulavári Attila Zsolt

A DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság 2009 telén kezdte meg mûködését. Azóta öt alkalommal került megrendezésre a „Nagy Takarítás” elnevezésû szemétszedési akció, ahol a Ti segítségével több, mint 150.000 liter hulladékot távolítottunk el a Nagyerdõbõl. Eddig közel 2000 hallgató társatok vett részt a szemétszedéseken, és azt tapasztaljuk, hogy minden évben egyre nagyobb számban érkeznek a jelentkezéseitek. A Föld napja alkalmából kétszer készítettünk kiállításokat, és hívtuk meg például a WWF Magyarországot, illetve további országos és regionális szervezeteket. A tavalyi évben már második alkalommal rendeztük meg a „Zöld Börze” fantázianévre hallgató eseményt, ahol több különbözõ környezetvédelemmel, természetvédelemmel foglalkozó szervezet, csoport mutatkozott be Nektek, megkönnyítve az esetleges gyakorlatihely-keresést, illetve láthattuk a Mûszaki Kar elektromos csodajárgányát is, melynek jelei azóta is láthatóak az ÉTK elõtti kövezeten. Ezek mellett bioboltok is kitelepültek a börzére, ahol biotermékeket vásárolhattatok. Számos alkalommal rendeztünk fotókiállítást, ahova szintén rengetegen küldtétek el fényképeiteket a különbözõ témákban. Az elmúlt évben is folytattuk környezetvédelmi tevékenységeinket, hiszen a Bizottság tagjai, valamint önkéntesei közel 4000 facsemetét ültettek a Nagyerdõben, ezzel megalapozva az Egyetemi Erdõt, továbbá a meglévõ denevérodúk számát is szeretnénk növelni a denevérek biztonsága érdekében. Tavaly télen pedig egy dúcetetõt helyeztünk ki az ÉTK és Fõépület közötti Holló László sétány parkjába. A madáretetõhöz madárgyûrûzési bemutatót is szerveztünk, ezzel is közelebb hozva hozzátok a természetet. Évek óta támogatjuk a kerékpáros kultúrát az Egyetemen, ezekrõl elsõsorban az eddig kihelyezett 50 kerékpártároló, valamint a Veres Péter Kollégiumnál tavaly átadott kerékpárszerelõ állomás tesz bizonyságot. Célunk 2009 óta nem változott, szeretnénk megmutatni a fiataloknak, azaz Nektek, hogy a környezetünk védelme mindenki számára elõnyös és hasznos.

ZÖLD tervek az évre

Az idei évben a Bizottság teljesen új vezetõsséggel vág neki a munkának. A régi hagyományos programokat megtartva, kreatív új lehetõségekkel, eseményekkel kívánunk eljutni felétek. Szeretnénk sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni a különbözõ világnapokra, mint a Nemzetközi Hulladékgyûjtõ Nap, az Autómentes Világnap, a Nemzetközi Gyalogló Nap, a Földünkért Világnap, a Ne vásárolj semmit! Nap, a Víz Világnapja, a Föld Napja, stb. Ezek mindegyikéhez tervezünk kisebb-nagyobb eseményeket, esetleges flashmob akciókat is. Tovább kívánjuk folytatni a kerékpárszerelõ állomások kihelyezését, a tervek szerint az ÉTK-nál, a Markusovszky Kollégiumnál, a Mûszaki Kar területén, illetve a Kassai úti Campus területén használhatjátok majd az állomásokat. Idén is tervezzük októberben a Zöld Börze megrendezését, amely a tervek szerint egy konferenciával is fog bõvülni. A legnagyobb eseményünk pedig, a VI. Nagy Takarítás 2014 áprilisában is biztosan megrendezésre kerül az egyetem környéki erdõségekben.

Legyél Te is ZÖLD! 

Ahhoz, hogy terveink valósággá váljanak, a Ti segítségetekre is szükség van! Bizottságunk minden évben szervez tagfelvételt. Az idei évben is várjuk az elhivatott környezetvédõket, akik szeretnének a DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság tagjai lenni és tenni a Debreceni Egyetem környezetéért. Nem kell mást tenned, csak küldd el önéletrajzodat, illetve egy legalább egy oldalas motivációs levelet a kornybizdehok@gmail.com címre október 1-ig. Várunk Téged is a csapatba!

 

Elérhetõségeink:

DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság

http://dehok.unideb.hu/kornybiz/

https://www.facebook.com/dehokkornybiz

4032 Debrecen, Egyetem Tér 1.

Kossuth Lajos II. Kollégium alagsor 2A06 iroda

Tel.: 52/512-700/72855

Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 77.




A szerzõ további cikkei
Zöld Börze Zöld Börzét szervez a DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottsága november 6-án holnap az Élettudományi Központban.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei