Tamás három hónapot töltött a egy nemzeti parkban Németországban. Az egyik tanáruk tanácsára jelentkeztek az Erasmus programba egy csoporttársával és ennek keretein belül végeztek ott nyári szakmai gyakorlatot.  A nemzeti park egyik épületében laktak egy Roßla nevĂ» kis falucskában. Bár alig 2.500 fõs a település, meglepõen jól élhetõ helynek bizonyult:  kevés  szabadidejüket változatosan tudták eltölteni. Az elsõ két hét volt nagyon nehéz, azt hitték, sosem lesz vége. Bár mindketten tanultak németül, de a dolgozók által használt nyelvjárás egészen más volt, mint az irodalmi német. Viszont mikor megszokták és sikerült beilleszkedniük a közösségbe, minden sokkal jobb lett: volt idejük beszélgetni az emberekkel, megismerték õket és onnantól kezdve nem érezték magukat idegennek.

Tamás szerint egyáltalán nem alaptalan az az elõítélet, miszerint a németek pontosak, precízek és mindig a tökéletességre törekszenek. Náluk mindig, mindennek pontosnak kell lennie, de ez egyáltalán nem jelent kimértséget vagy felesleges szigorúságot. Tudják, mikor van munkaidõ, akkor mindent bevetve dolgoznak, de utána ugyanúgy „leeresztenek”, mint bárki más. Erre a nemzeti parkban megrendezett erdei iskola a legjobb példa: a gyerekek ott is ugyanúgy viselkedtek, mint itthon, kiabáltak, szaladgáltak, szemeteltek és éjszaka nem akartak aludni. Viszont a kirándulás végén összeszedték maguk után a szemetet, nem hagytak semmit sem szétszórva. Tudták: most ez a dolguk, ezt kell tökéletesen elvégezniük, a szórakozásnak vége. Azt viszont nagyon érdekesnek tartotta, hogy az emberek még a nagyobb fegyelem mellett is sokkal szabadabbak, kevésbé gondterheltek, mint itthon.

Tamásék sokféle munkát kipróbálhattak a három hónap alatt: rengeteget voltak terepgyakorlaton, végeztek ornitológiai megfigyeléseket, denevéreket fogtak be és gyĂ»rĂ»ztek meg, felmérték az erdõstruktúrát, vízkémiai méréseket végeztek, úgyhogy az egész napos munka végére gyakran hullafáradtan estek be az ágyba. Viszont – elmondása szerint – olyan gyakorlati tapasztalatokhoz jutott, amit itthon aligha kapott volna meg. Nekik akkor egy hónap szakmai gyakorlat volt kötelezõ, ezt ki tudták váltani ezzel a három hónapos kiküldetéssel és úgy gondolja, sok olyan dologgal találkozott, ami az itthoni gyakorlatba nem fért volna bele.

Bár a nemzeti park nem egyetemi létesítmény volt, nagyon sok hallgató is dolgozott ott, ugyanis Németországban más a képzési rendszer: ugyanúgy bolognai rend szerint képzik a hallgatókat, de az alapképzés után egy évnyi szakmai gyakorlatuk van. A gyakorlatorientált képzés máshol is meglátszik: nagyon ügyesen dolgoznak laborban és terepen, látszik rajtuk, hogy a képzés során is fõleg a gyakorlatra fektették a hangsúlyt, de bizony az elméleti alapozásban néhol meglepõ hiányosságok vannak. Az viszont óriási elõny, hogy a nyelvtudásuk sokkal jobb, mint az itthoni átlag. Arrafelé egyáltalán nem ritka az olyan egyetemi hallgató, aki legalább 2-3 nyelven folyékonyan beszél és már középiskolában találkoznak szakmai jellegĂ» cikkekkel, könyvekkel.

Bár Tamás csak három hónapot töltött a nemzeti parkban, ez is bõven elég volt ahhoz, hogy sok új ismeretséget, barátságot kössön. Az ott dolgozók nagyon kedvesen fogadták õket és munkaidõn kívül sem felejtették el egymást: hétvégén együtt mentek kirándulni. Nagyon kedvesek, segítõkészek voltak, nyoma sem volt semmiféle rosszindulatnak. Ezért aztán nem is csoda, hogy a barátságok a mai napig megmaradtak: Tamás minden fontosabb ünnepen képeslapokat kap az ottaniaktól, de volt már, hogy csomagot is küldtek neki. A jó kapcsolatok és a rengeteg hasznos, érdekes élmény ellenére mégsem tudja, visszamenne-e. Azt mondja, bár nagyon megfogta az ottani légkör, mégis, ha visszatérne Németországba, akkor valami nagyobb várost célozna meg, akármennyire is hangulatos és szép volt a falucska.