Finnország azért nem itt van a szomszédban, gondolom kalandos volt az utad odafelé…
Másodjára jártam Finnországban, és az utam mindig nagyon izgalmas. Úgy tĂ»nik, ezt nem lehet kivédeni. Most nehezebb volt talán, mivel teljesen egyedül mentem, tele várakozással és félelemmel. Egy olyan országba tartottam, amit nem ismerek, és egész úton azon gondolkodtam, be tudok-e majd illeszkedni, tudom-e majd használni a nyelvet.
Az út jó volt, egy idõs finn pár mellett ültem, és már a gépen alkalmam nyílt gyakorolni, és finnül beszélgettünk. Vagyis próbáltam beszélgetni.  Viszont leszállás után nem találtam meg a megfelelõ számú buszmegállót, így lekéstem a buszt. Kissé kétségbe estem, ráadásul nálam volt a 25 kilós bõrönd, meg a 10 kilós utazótáska, így nehéz volt futkosni, meg keresgélni. Felszálltam egy buszra, ami kivitt a vasútállomásra, gondoltam, hátha megy valami vonat Jyväskyläbe. De csak száz eurósom volt, a buszjegy meg két euró, és a férfi nem tudott visszaadni. Egy kis tanácskozás után végül elengedte a díjat, és hagyta, hogy ingyen utazzak.  Ez jó élmény volt, fõleg így, érkezéskor. Kiértem az állomásra, finnül kérdezõsködtem, és szerencsém volt, mivel pont tíz perccel késõbb indult egy vonat. Jyväskyläben meg már nem volt baj, mivel várt a tutorom. Csak az volt nehéz, hogy dombra fel, dombról le kellett vinnem a csomagokat, három km-en keresztül.  Jó kis edzés volt, az õ kezében meg egy liter tej volt.
Szóval: reggel hatkor indultam otthonról autóval Pestre, és este tízre megérkeztem Jyväskyläbe, ahol már itt volt a másik magyar lány, és megérkezésemet egy-két sörrel meg is ünnepeltük még aznap. Ez fontosabb volt akkor, mint maga a kicsomagolás.
 
Miért szerettél volna külföldre menni tanulni?
Mert egyszerĂ»en nem lehet máshogy nyelvet tanulni- legalábbis én így látom. Nem elég a nyelvkönyv, sem a nyelvórák, kell az anyanyelvi környezet. Ugyanakkor nagyon érdekelt a finn kultúra, életvitel, gondolkodásmód, az emberek. Látni akartam, érezni, megtapasztalni, milyen érzés lehet finnek lenni, Finnországban élni.

Az északi népeket rendkívül hĂ»vösnek tartják, ezt te is észrevetted?
Sokszor megnyilvánul, mennyire más egyes dolgok kapcsán a gondolkodásmódunk, a reakcióink. A finnek nagyon érdekesek. Hétköznap végzik a dolgukat, hétvégén pedig elengedik magukat, eljárnak szórakozni, kipihenik a munkát, a hetet. Ez azt jelenti, hogy hétköznap nem nagyon tudtam beszélni vagy találkozni a finn barátokkal, de hétvégén viszont minden más: olyankor nagyon is beszédesek, kedvesek, barátkoznak, ismerkednek… Egyetlen olyan eset sem volt, hogy ne lett volna társaságunk, akikkel beszélgethettünk volna, ha elmentünk szórakozni valahova.

Mennyire vannak ott tisztában a finn- magyar rokonsággal?
Minden finntisztában van vele, számukra ez nem is kérdés. Ezt tanítják nekik, és õk nem is kérdõjelezik meg. Általában egy- két példát is tudnak mondani (például kala= hal), szóval nagyon aranyosak.

Hogyan ment az ottani beilleszkedés? Ki segített a beilleszkedésben?
Meglepõen jól és könnyen sikerült beilleszkednem, legalábbis én így éreztem. Azért mondom, hogy meglepõen, mert az az általános vélemény a finnekrõl, hogy nagyon hĂ»vösek, és nehéz megtörni a jeget, nehezen fogadják be az idegeneket. Én ezt máshogy tapasztaltam, persze lehet, hogy egyszerĂ»en csak szerencsém volt.  Rögtön bekerültünk egy kisebb finn baráti társaságba (magyar társammal együtt), és általában velük voltunk hétvégente. Május elsején nagy ünnep volt (finnül Vappu), és  velük töltöttük egy házibuliban, ahova meghívtak minket. A meghívás is jelzi, valamennyire csak megtört talán az a jégpáncél.  Én szeretem a finnekben, hogy mindig udvariasak, tisztelettudók, segítõkészek, türelmesek. Tény, hogy nem túl impulzívak, de nem is bánom. Elég, ha mi magyarok azok vagyunk. Mi lenne abból, ha mindenki az lenne!  A beilleszkedésben segített a magyar csoporttársam: igazából vittük egymást, nem hagytuk, hogy a kis akadályok, vagy rossz élmények elvegyék a kedvünket, és megegyeztünk, nem ülünk itthon hétvégente, mivel szerettük volna minél többször gyakorolni a nyelvet, és szerintem ezt sikerült is megvalósítani.
 
Miben látod a legnagyobb különbséget az ottani és a Debreceni Egyetem között?
Én úgy látom, mindkét egyetem igazán kiváló. Itt talán több a külföldi diák, mint nálunk. A csoportok elég kicsik voltak, de ez nem jelentett gondot nekik. Volt egy órám, amit csak öten vettünk fel, de ennek ellenére is elindult, ami nagyon jó, hiszen rengeteg lehetõségem van beszélni és gyakorolni.
Különbség például, hogy a könyvtárhasználat teljesen ingyenes. Sõt, cserediákként, mikor ideértem, kaptam saját kódot és jelszót, és ezzel belépve ingyen nyomtathattam is.

Hogy állsz a finn nyelvvel? Volt lehetõség ott az órákon kívül különórákra, magánórákra?
Sokat fejlõdtem finnbõl, jobban beszélek, mint korábban, és ami a legjobb: már nem félek megszólalni. Nagyon jó az otthoni, debreceni oktatás, de viszonylag kevés lehetõségem volt magát a beszédet gyakorolni, és ezt ott pótolhattam. De ez egy nagyon hosszú folyamat, és szerintem még nagy út áll elõttem.  De ez a félév önbizalmat és megerõsítést adott, hogy mindenképp folytassam, és ez nagyon fontos nekem. Rengeteg lehetõség volt ott… Én azt az utat választottam, hogy részt veszek az Each one teach one programban, és egy észt-finn egyetemista fiúval beszélgetek kétszer másfél órát hetente, különóra keretében. Ă• magyarul szeretett volna tanulni, én meg finnül, és így segítettünk egymásnak.  A legnagyobb lehetõséget viszont az jelentheti: ha nyitott vagy. Azt hiszem, ez a legfontosabb, és ezt hamar megtanultam. Ha keresed a kapcsolatot, ha járod a helyeket, ha élsz a lehetõségekkel, egyre több embert ismersz meg, és egyre több lehetõséged van megismerni az adott ország kultúráját, és gyakorolni a nyelvet. Ez jelenti a legtöbbet. Talán többet tanultam a finn emberektõl, mint amit órákon. Nagyon hasznos idõszak volt ez az életemben, és ugyanakkor az egyik legszebb élmény.

 Ajánlanád másoknak is az Erasmus ösztöndíjat? Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a kinn töltött idõ alatt?
Le sem lehet írni, össze sem lehet foglalni, mennyi élménnyel, tapasztalattal gazdagodtam, hogy a nyelvtudást már ne is említsem. Még hazatértem után le kell ülepednie mindennek, hogy valamiféle konklúziót meg tudjak fogalmazni, de az is lehet, hogy ezt sosem fogom tudni megtenni. Csak kavarognak a gondolatok bennem, ha arra a félévre gondolok, és hihetetlen örömöt érzek, és még sok más, megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan dolgot…
Tehát: igen; ha valakinek csak egyszer is az életében adódik lehetõség arra, hogy kimenjen egy olyan országba, ahová vágyik, egy pillanatig se gondolkozzon. Menjen, és lásson világot!