Cordoba Andalúzia harmadik legnagyobb városa, a 300 ezer lakosával. Leghíresebb látnivalója a Mezquita, egy arab stílusú, de ma már katolikus katedrális. A cordobai látkép a Puente Romano-ról a Guadalquivir gyalogos hídjáról a legszebb. Az óváros arab hangulatú, labirintusszerű: „Ott még a hazindulás előtti hetekben is el tudtam tévedni.”

Már az érkezés sem indult zökkenőmentesen, hiszen három nappal a repülő indulása előtt a tutora értesítette, hogy még sincs meg az az albérlet, amit szerzett neki. Azonban érkezés után végülis sikerült egy jó albérletet találni, ahol a két szemeszter alatt 5-6 albérlő is megfordult. Főleg spanyolok laktak itt, ami a nyelv elsajátítása szempontjából bizonyult hasznosnak. A cserediákoknak szervezett welcome-party egy várkertben került megrendezésre és a közös kirándulások sorát egy kalifa palotájához tett kiruccanás nyitotta meg. Az ingyenes, direkt ERASMUSosoknak szervzett nyelvkurzus alatt megismert társakkal Sevilla-ba szerveztek kirándulást, majd az egyik francia srác tengerparti nyaralójába vonult le egy kisebb fajta társaság.

A városok nagyon hangulatosak, a sok park és szökőkút miatt élhetőbbnek tűnnek. A spanyolok nagyon közösségi emberek, jellemző, hogy nem otthon, hanem különböző ételbárokban reggeliznek munka előtt. A szieszta idején tényleg megáll az élet, szinte kihal az egész város, az éttermek és hivatalok kivételével délután 2 és 5 között minden bezár, még télen is. Az ünnepekre András hazautazott Debrecenbe, ahol az itteni vizsgáit kellett teljesítenie. A tavaszi szemeszter leghosszabb utazása az volt, amikor a barátnője látogatott ki hozzá. Busszal és vonattal járták be Andalúziát és Madridba is eljutottak. Májusban ismét Águilasba, a francia srác nyaralójába mentek le egy páran. „Beültünk egy kis C3-masba és ledöcögtünk a partra.” A spanyol vendéglátás egyik legfurcsább élményéről számolt be itt, amikor is egy ételbár pincére az útra, a parkoló kocsik közé pakolt ki egy asztalt és terített meg a társaságnak. A bulik is természetesen részesei egy cserediák életének, ám a spanyolországi fieszták elsősorban az időtartamukban különböznek az itthoni mulatságoktól. Ott általában éjfélkor bontják az első borosüveget és nem ritka, hogy reggel 6-7-ig mulatoznak az emberek. Az alapozás többnyire különböző ERAMUSos albérletekben kezdődött, de gyakran olcsóbb Ibolya-szerű helyeken is fogyott a sangria.

András pont a foci EB évében volt Spanyolországban, így a meccseket is a spanyolokkal izgulhatta végig. Szerencsére a nyári vizsgaidőszak csak 9 napos volt és összesen csak három vizsgája volt, a többi beadandó dolgozat, így már a csoportmeccseket is nyugodtan lehetett nézni. Sokkal nagyobb a fociláz egy olyan országban, amelyik résztvevő, a válogatott volt az ország legnagyobb sztárja ezekben a napokba. Az oroszok elleni elődöntőt Madridban nézték, több ezer másik szurkolóval egy hatalmas kivetítőn. „Eszméletlen volt!” – így tudja András leírni a négy spanyol góllal és természetesen spanyol döntőbe jutással végződő meccset. A döntőt Cordobában nézték és a spanyol válogatott bajnoki címét óriási ünneplés és reggelig tartó buli követte. A szökőkutakban alig maradt víz reggelre, a szurkolók kipancsolták örömükben az utcákra. Az autók előtt pedig spanyol zászlót lengettek, mintegy spontán bikaviadalt imitálva.

Az időjárást könnyű volt megszokni, pláne a budapesti szeptemberi időjárás után a malagai repülőtéri fülledt meleget. A spanyol emberek nagyon lazák és ráérősek, de egyúttal nagyon precízek is. András már az első héten tudta, hogy a vizsgaidőszakban pontosan melyik napokon miből fog vizsgázni. A spanyolok kedvesek és közvetlenek is, a bankban a pénztárossal beszélgetve kiderült, hogy az ő lánya is ERASMUS-szal van külföldön. A spanyol konyha nem nagyon kényeztette el, a legfinomabb étel a tapas volt. Ez különböző apró falatkákat takar, a legalapabb tapas a sajt sonkával. Érdekes információ, hogy a spanyolok nagyon sok magyar mangalicát importálnak, azok zsírszegény volta miatt. Az egyetem tulajdonképpen egy magániskola volt, amely szerződésben állt a cordobai egyetemmel. Az órák nem sűrűn kezdődtek reggel 8-kor, a spanyolok sem preferálják a korán kelést. Az egyetem nem volt túlságosan leterhelő Andrásnak, összesen csak 5 tárgya volt félévente és a legtöbbön vizsga helyett csak prezentálni, beadandót írni kellett. A tárgyakat itthon szabadon választhatóként beszámolták. András miután hazajött egy év újabb spanyoltanulással összehozott egy spanyol szakmai középfokú nyelvvizsgát.

Az egyik tanára azt mondta, hogy ha rajta múlna minden közgazdász hallgató számára kötelezővé tenné egy más kultúrájú országban való tanulást, a multikulturalitás megtapasztalása elengedhetetlen egy jövendő közgazdász számára. „Teljesen egyetértek ezzel, és bármikor újból belevágnék.” - summázza András a tanulságot.