- Hogyan érezte magát a Debreceni Egyetem hallgatósága előtt?

  - Először egy kicsit meg voltam ijedve, mert az előadás címe az volt, hogy „Na mi van? Mégis szeretjük a reklámokat?”, és amikor elkezdődött az előadás, úgy éreztem, hogy ez egy rossz kérdés, mert senki nem emelte fel a kezét. Végül nagyon jó érzés volt látni másfél óra után, hogy megszerette a hallgatóság a reklámokat, vagy esetleg rájöttek, hogy talán már eddig is szerették őket.

- Melyek a legfontosabb változások a reklámiparban az elmúlt éveket tekintve?

  - Három fontos dolog van, és ez már nem elmélet, hanem napi gyakorlat. Az egyik, hogy a partner, a fogyasztó bevonása nélkül nem lehet senkit sem megszólítani. Vége annak a világnak, hogy én akármilyen médiumban mondom a magamét, és vagy meghallgatnak az emberek, vagy nem. Az egyetlen lehetőség, ha valamilyen ügyes trükkel bevonom őket, egy jópofa feladatot adok nekik, vagy egyszerűen csak olyat mutatok, ami felkelti az érdeklődésüket. A másik, hogy a tolakodásért cserébe adnom kell valamit. A reklám az egy tolakodó műfaj. Ha cserébe adok egy kis szórakozást, élményt, valami kedvességet, vagy hasznos, értékes tartalmat az már nagyon jó. A harmadik, hogy sok mindent a fogyasztókra kell bízni. Az internet korában reklámot rányomni emberekre már nem lehet. Azt kell segíteni, hogyha kíváncsiak valamire, keresnek valamit, akkor minél előbb megtaláljanak bennünket. Át kell állítani minden reklámozónak az agyát, hogy ne azt mondja, amit ő akar minden áron elmondani, hanem figyeljen, hogy mi az igény, és arra kínálja a jó megoldásokat.

- A fogyasztók magatartása milyen irányba változott meg, mire lettek érzékenyek?

  - Az újfajta fogyasztó, a „prosumer”. A „prosumer” egyszerre „producer” és „consumer”. Egyszerre gyártója az információnak és felhasználója. A magyar fiatalok nagy része is „prosumer”. Ez egy kicsit azt is jelenti, hogy professzionális fogyasztók. A termék megszületésétől, a reklámozásáig tudnak mindenről, részt vesznek mindebben, beledumálnak a különböző folyamatokba. Erre oda kell figyelni. Nagyon kettős természettel bírnak. Az egyik oldalról nagyon igényesek, kritikusak. A másik oldalról – ha megnyerjük őket – belőlük lesz a rajongó, a leginkább bennünket propagáló és kedvelő, a közösségi oldalakon pedig a legjobban támogató felhasználó.

- A magyar reklámszakma a nemzetközi piachoz képest mennyire van lemaradva? Miben kellene még fejlődnünk?

  - Csapdában vagyunk. Ez egy iparág lett. Ellentétben azzal a korszakkal, amikor elkezdtem, ez egy kisipari játékos valami volt. Ma már egy több milliárdos iparág szabályokkal, szervezetekkel, know-how-kal. Az igazán nagy múltú reklámozó kultúrák, társadalmak mindig megengednek maguknak egy kis területet, amin kísérletezhetnek, játszhatnak, kreatívoskodhatnak. Nálunk sokszor a nagyvállalatok pedig „megmutatják” a kisebb ügynökségeknek, hogy mit és hogyan csináljanak, mi az, ami működik. Kicsi az a szabadság, amiben a kreativitás kibontakozhat. Félreértés ne essék, tudunk jó reklámokat csinálni, majdnem világszínvonalúakat is, csak nem eredetieket.

- Hogyan lehetne ebben fejlődni? Nagyon sok fiatal volt jelen ezen az előadáson, az ő világlátásuk hogyan járulhat ahhoz, hogy ez változzon?

  - Már hosszú ideje azt mondom, hogy gyerekek csináljátok, ez már a ti játékotok. Nem akarok szabályokat és életre szóló útmutatókat adni. Egyetlen szabály van: eladni annyi, mint megkülönböztetni. Ez nem változik. Másnak kell lenni. Lehet, hogy egy idő múlva ugyanazt fogja kitalálni valaki, ami húsz évvel ezelőtt volt, de az mindegy. Egy másabb világban, egy másabb szituációban az más lesz, és ez a jó.

- Pálóczi Alexandra -