Élménybeszámoló
A megtalált Atlantisz
2009. december 21.
Az Atlantis csereprogram kifejezetten pszichológushallgatók háromoldalú cseréjére irányul. Három egyetem vesz részt a megállapodásban, az amerikai Marshall egyetem, a Varsói egyetem és természetesen a Debreceni Egyetem.

Az Atlantis csereprogram kifejezetten pszichológushallgatók háromoldalú cseréjére irányul. Három egyetem vesz részt a megállapodásban, az amerikai Marshall egyetem, a Varsói egyetem és természetesen a Debreceni Egyetem.A magyar diákok egy évet az Egyesült Államokban, egy szemesztert pedig Varsóban töltenek. A jelenleg éppen Lengyelországban tartózkodó Leskó Zsanettel beszélgettem.

„Az intézet hírei között volt egy kiírás, ott hallottam először az Atlantis-ról.” Végül négyen indultak el Debrecenből, mindannyian évfolyamtársak voltak itthon, de igazából csak kint ismerkedtek meg. A Marshall University a west-virginiai Huntington városában található, a keleti parton. Az első két hónap nehezebb volt, de viszonylag könnyű volt azért hozzászokni az angol nyelv mindennapos használatához. Az iskola nem volt nehéz, sok érdekes óra volt, többek között Stress management és Human sexual behavior. Ez utóbbi előadáson egyszer egy transzvesztita is részt vett, ő mondta el véleményét a pszichológus hallgatóknak. Egész évben kellett tanulniuk, de nem sokat, sokkal jobban szerette Zsanett ezt a rendszert, mint az itthoni vizsgaidőszakok megterhelő jellegét. A tanáraik is kedvesek, mosolygósak és aranyosak voltak.

Az egyetem hatalmas campusa elmondása szerint tényleg olyan, mint a filmekben. Az egyetem sztárjai az amerikai focisták, őértük rajonganak a lányok. A sport amúgy is nagyon fontos egy amerikai egyetemen, sokan sportösztöndíjjal kerülnek be. A Marshall színe a zöld, az egyetemi standionban együtt szurkolnak a hallgatók és természetesen a cheerleader lányok is elmaradhatatlan „hozzátartozói” a meccseknek. Rengeteg külföldi hallgató jár az egyetemekre, minden kontinens képviselteti magát. A bulik ugyanúgy részei az egyetemi életnek, mint bárhol máshol a világon. „A házibulik nagyon mennek.” A kolik rosszabbak, mint az itthoniak és Huntington sem egy nagy szám, ezért a lányok, ha csak tehették, utaztak. „West Virginiát bejártuk, de voltunk Chicago-ban és Cincinattiben is.” A kaja nem volt valami nagy szám, az ebédlői standokon hamburger, pizza, saláta, szendvics és tészta volt a menü. „Körülbelül egy hónap alatt rá lehetett unni.” Az utak mentén tíz percenként látni egy gyorséttermet, egymást követték a McDonalds-ok, Burger King-ek. De azért természetesen voltak jó éttermek is. A koliban is nehézkes volt a főzés, hiszen konyha nem volt, csak egy mikró a folyosón.

Az amerikai és európai kultúra között nagy a szakadék, az amerikaiak sokszor felszínesek. Sokat mosolyognak, de sokszor nem érzel mögötte valóságot. A „Hey, what’s up?” is inkább csak egy köszönés, a válaszra nem nagyon kíváncsiak. Zsanett egyik legnagyobb élménye a tavaszi szünetben tett floridai kirándulás volt. Mivel az autóbérlés és a gázolaj is viszonylag olcsónak számít, ezért autót béreltek és lementek egy hétre Panama City-be. Rengeteg buli, még több fiatal, strand, napsütés - nem csoda, hogy ha az MTV is lemegy forgatni ilyenkor. Amerikában amúgy mindenki kocsival jár, még az egyetemre is, a már fent említett okok miatt. Halloweenkor hatalmas jelmezes bulit csaptak az egyetemisták. Ez is olyan, mint a filmekben: folyik a csapolt sör a kertekben, a diákok a fiú- és lányszövetségek házaiba mennek bulizni. Ezek a jó ismert görög betűs házak. A vizsgák sokkal gyakorlatiasabbak, de jellemző az ötválasztós karikázós teszt is.

„Szerintem mindenkinek el kell tölteni legalább egy félévet külföldön.” –mondja Zsanett - „Az ember megtanulja tisztelni mások kultúráját és ezáltal a sajátját is, megbecsüli a saját gyökereit, hogy honnan jött és megtanul alkalmazkodni is. Nem utolsósorban pedig életreszóló barátságokat szerez.” Zsanett jelenleg Varsóban tölti a csereprogram utolsó szemeszterét. Itt most albérletben laknak, a már Amerikában megismert magyar lányokkal. „Varsó olyan, mint Pest, csak a lengyel nyelv az, ami nagyon nehéz.”

CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
Hét Szépe
Érdekel a hét szépe fotózás: Jelentkezz!
Még több kép!
Facebook
Facebook
Eseménynaptár
Hamarosan lesznek ajánlott rendezvények!
Keresés
Hirdetés
Videó
2013. 03. 27.
2013. 03. 20.
2013. 03. 07.
2013. 02. 27.
Hirdetés
Blog TOP5
1. Művészet és dizájn: bátran, szabadon, innovatívan Ha kíváncsi vagy a modern XXI. század legötletesebb alkotásaira és innovatív megoldásaira, kövesd figyelemmel a manzardcafe kreatív blogját!
2. Tippek olvasáshoz Ha nem vagy tisztában vele, hogy melyek napjaink bestsellerei, vagy csak egy kedvencedről szeretnél kritikát olvasni, látogasd meg az ajánlott oldalt.
3. Karácsonyfa bicikliből Azt hiszed, a karácsonyfa csak feldíszített fenyő vagy műfenyő lehet? Felejtsd el! Ez elavult sablon, ma már bicikliből is lehet karácsonyfát építeni.
4. A kávé újratöltve Lassan újra itt a vizsgaidőszak, ennek pedig egyik szinte elengedhetetlen kelléke a kávé. De vajon mi is ez az ital, hogyan készül, honnan származik és hogyan került hozzánk?
5. Minden idők egyik kampánya Most semmiképpen sem egy olcsó, hatékony digitális PR vagy webkettes megoldásról lesz szó, ellenben egy zseniális ötlet kiváló megvalósításáról.