Élménybeszámoló
Kihagyhatatlan spanyol élmények
2009. december 21.
Horváth Krisztina a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi karának végzős szociálpolitika szakos hallgatója, aki a 2007/2008. évi tanév második felében töltött el három csodás hónapot Spanyolországban, Pamplonában, a navarrai állami egyetemen.

Kriszti az egyetemen kezdett spanyolul tanulni. Nagyon érdekelte a spanyol kultúra, ez az egzotikus világ, ezért úgy döntött egy ösztöndíjprogram keretében huzamosabb időre is kiutazik Spanyolországba, ahol nyelvtudását is tökéletesítheti. Olyan ösztöndíjprogramok után kutatott, amelyek segítségével kiutazhat ebbe a mediterrán országba. Így bukkant rá az Erasmus programra, ami nagyon jó lehetőségekkel kecsegtetett számára.

Mint minden Erasmus program keretében kiutazó hallgató, Kriszti is anyagi támogatásban részesült. A kapott havi 300 eurós összeg azonban csupán a költségek részleges fedezésére elegendő. Ha valaki boldogulni akar külföldön, akkor mindenképp valamilyen másik pénzforrás után kell néznie. Kriszti nagyon okosan és megfontoltan készült élete nagy utazására, ezért már évekkel az út előtt spórolni kezdett. Az itthon kapott és félretett ösztöndíj összegekből már fedezni tudta az olcsónak korán sem mondható Spanyolországban a felmerülő költségeket.

A Spanyolországban igen kevés diákszállás és kollégiumi férőhely található. Azok számára, akik kiérkezésükkor még nem rendelkeznek szállással, Pamplonában az egyetem 3 ingyenes éjszakát biztosít. Szerencsére Krisztinak nem kellett szállás után keresgélni, mivel a baráti kapcsolatai révén egy nagyon kényelmes és tágas lakáshoz juthatott. A gyönyörű szép tengerpart, a kirándulások, a spanyol emberek kedvessége, a többi erasmusos diák barátsága felejthetetlenné varázsolta számára az itt eltöltött hónapokat.

De sajnos egy ilyen ösztöndíj során nem csak nyaralni utazik az ember, komoly feladatok várnak mindenkire az egyetemen. Kötelező prezentációkat, házi dolgozatokat kell írni, zárt helyi dolgozatokon és írásbeli vizsgákon kell teljesíteni. Ráadásul a spanyol oktatási rendszerben kétszer annyi a heti óraszám tantárgyanként, mint itthon, ezért Kriszti a felvett 5 tantrágyával annyit ült az egyetemen, mint itthon 10 tantárggyal. A sok munka azonban meghozta gyümölcsét. Kriszti a 3 hónap alatt rengeteg kapcsolatra tett szert, nagyon magas szintre emelte spanyol nyelvtudását, szakmailag pedig olyan ismeretekkel gazdagodott, amelyeknek köszönhetően óriási előnybe került a munkaerő piacon.

Az Erasmus program mellett tehát sok érv szól Kriszti szerint. Rengeteg élménnyel és baráttal gazdagszik az ember, egy új kultúrával ismerhetünk meg, és a legfőbb érv: értékesebbé teszi a kezdő munkavállalót a munka világában.
És ha egy szóval kellene jellemezni az Erasmust? Akkor ezt mondhatnánk: KIHAGYHATATLAN!

CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
Hét Szépe
Érdekel a hét szépe fotózás: Jelentkezz!
Még több kép!
Facebook
Facebook
Eseménynaptár
Hamarosan lesznek ajánlott rendezvények!
Keresés
Videó
2013. 03. 27.
2013. 03. 20.
2013. 03. 07.
2013. 02. 27.
Hirdetés
Blog TOP5
1. Művészet és dizájn: bátran, szabadon, innovatívan Ha kíváncsi vagy a modern XXI. század legötletesebb alkotásaira és innovatív megoldásaira, kövesd figyelemmel a manzardcafe kreatív blogját!
2. Tippek olvasáshoz Ha nem vagy tisztában vele, hogy melyek napjaink bestsellerei, vagy csak egy kedvencedről szeretnél kritikát olvasni, látogasd meg az ajánlott oldalt.
3. Karácsonyfa bicikliből Azt hiszed, a karácsonyfa csak feldíszített fenyő vagy műfenyő lehet? Felejtsd el! Ez elavult sablon, ma már bicikliből is lehet karácsonyfát építeni.
4. A kávé újratöltve Lassan újra itt a vizsgaidőszak, ennek pedig egyik szinte elengedhetetlen kelléke a kávé. De vajon mi is ez az ital, hogyan készül, honnan származik és hogyan került hozzánk?
5. Minden idők egyik kampánya Most semmiképpen sem egy olcsó, hatékony digitális PR vagy webkettes megoldásról lesz szó, ellenben egy zseniális ötlet kiváló megvalósításáról.