Honnan jött az az ötlet, hogy külföldön folytasd a tanulmányaid?
Elõször is mivel ötödévesként mentem ki, ezért úgy éreztem, hogy ennyi idõ után már jöhetne valami extra dolog is a tanulmányimba. Ráadásul számtalan ismerõsöm tanult már külföldön, így miattuk is kedvet éreztem a dologhoz. Ezenkívül éppen akkor szakítottunk a barátnõmmel, így úgy gondoltam, hogy jót tenne egy kis változás nekem.

És miért éppen Németország volt az úticél?
Ahhoz, hogy a diplomát megkapjam, két nyelvvizsga szükséges. És mivel már rendelkeztem egy angol középfokúval, így a német mellett döntöttem. Így nem volt kétséges, hogy Németország legyen az úti cél. Az igaz, hogy Németországban tudtam meg, hogy az itthon írt  német nyelvvizsgám sikeres lett, de ettõl függetlenül úgy gondoltam, rám fér még egy kis gyakorlás.

Egyedül vágtál neki, vagy veled tartottak az ismerõseid is?
Az egyik barátommal pályáztuk meg az Erasmust, amit végül sikeresen meg is nyertük. Szükség volt ehhez egy ajánlásra, amit lefénymásoltunk a különbözõ kérelmekkel együtt. Ezen kívül még mindenki kapott a Kossuthos Hallgatókért Alapítványtól egy egyszeri ösztöndíjat, ami a kiutazást fedezte.

Mennyi idõt töltöttél kinn?
Fél évet. Egy gazdasági és mérnöki intézetben tanultam, illetve nyelvtanfolyamra is jártam.

Milyen volt az elsõ néhány hét?
Eszméletlen nehéz volt. Annak ellenére, hogy úgy mentem ki, hogy elõtte már itthon megcsináltam a szakmai nyelvvizsgát, ami mint tudjuk, nem igazán könnyĂ».

Meg tudtad érteni a helyieket?
Egy közepes nyelvtudással rendelkeztem akkor, és fél év múlva már egy jónak nevezhetõ tudással tértem haza. Tény, hogy a legjobban az úgynevezett konyhanyelv ment, ugyanis az „elnézést, ne haragudjon, nem értettem, mondja már el még egyszer” szöveget már legalább huszonötféleképpen el tudtam mondani. Annyi szituáció ért minket, hogy hihetetlen: megsérült az egyikünk, így kórházba kellett menni, étteremben rendelni, boltban vásárolni, szülõk jöttek meglátogatni – nekik szobát foglaltatni a szállodában… A szükség nagyon nagy úr, így hamar megtanulja az ember az adott nyelvet.

Külföldi diákokkal jártál egy csoportba, vagy a helyiekkel?
Teljesen együtt jártunk az ottani diákokkal, semmilyen megkülönböztetésben nem volt részünk. Ugyanúgy kellett felvennünk a tantárgyakat, ahogyan nekik, ugyanúgy be kellett járnunk órákra.

Mennyit értettetek az órákból?
Az elején körübelül a mondanivaló felét, aztán húsz perc után úgy elfáradtunk, hogy ez 5%-ra lecsökkent…
A vizsgáknál azért meg kell jegyeznem, hogy rendesek voltak velünk, mert lehetõséget kaptunk arra, hogy házidolgozatot írjunk, ami azért kicsit könnyebb. Volt egy tantárgy, ahol például a tanár angol nyelven oktatott, és azon az órán fõleg Erasmus-os diákok voltak, kisebbségben voltak a németek.
15 kreditet kellett megszereznünk, ami nem volt könnyĂ». A legnehezebb számomra talán a nyelvtanfolyam volt, ugyanis egy nagyon erõs csoportba soroltak be. Ennek eredményeképpen nagyon meg kellett küzdenem még a kettesért is. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy az alattam lévõ németes csoport egész órán csak szituációs helyzeteket gyakorolt, illetve Activity-t játszottak…

Összességében: megérte ez az egész?
Nekem már a nyelvvizsgám eleve megvolt. De ha egy ötös skálán nézzük a nyelvtudásomat, akkor meg kell állapítani, hogy amikor én kimentem, körübelül egy kettes-hármas szinttel rendelkeztem. Amikor pedig hazajöttem, akkor azért az ötös szintet már sikerült elérnem.
De nem csak emiatt érte meg, hanem azért is, mert azt hiszem, kint váltam igazi felnõtté. Ha a kabátomat, vagy a pénztárcámat ellopták, akkor nekem kellett magamtól megoldani ezt a helyzetet, vagy például itt utaltam át elõször pénzt, ami azért elég érdekes volt, hiszen kézzel-lábbal mutogattam egy nõnek, hogy megértse, mit is akarok pontosan csinálni.
Szerintem külföldön az ember legalább négyszer annyit él, hiszen sokkal több élményben van része, mint idehaza. Igaz, hogy ki vagy szolgáltatva másoknak, de csak így tudsz igazán felnõtté válni.

Egyébként a helyiek könnyen befogadtak?
Egyáltalán nem… Északon voltunk, és sajnos nem csak az idõ, hanem az emberek is hidegebbek voltak.
Igaz, hogy Nünnenburg egy kisváros, de ott körübelül minden tizedik ember Erasmus-os. Így nem volt olyan nagy dolog, hogy itt van egy szegény gyerek Magyarországról, aki nem tudja a nyelvünket. Valahogy úgy fogták fel a helyiek, hogy minek van itt ha nem tud németül? Persze azért kedvesek voltak, és segítõkészek, de egészen más volt a temperamentumuk, mint nekünk. Mi hozzájuk képest egy mediterrán nép vagyunk.

Februárban jöttél haza, az azóta eltelt idõ alatt hogy érzed: ha újra lenne rá lehetõséged, hogy visszamenj, megtennéd?
Természetesen!
Bár azért azt hozzá kell tennem, hogy amikor kinn voltunk Németországban, mindenféle nemzetiségĂ» emberekkel találkoztunk, a kínaitól egészen a brazilig, akiknek az elsõ idegen nyelve az angol volt. Mindenki tudott angolul, beleértve engem is, így ha bármi problémám akadt, mindig az angollal próbáltam magam kivágni. Ezzel szemben, ha mondjuk valaki egy szlovák kisfalut választ, akkor ott kénytelen megtanulni szlovákul, mert nincs más lehetõsége. Itt viszont nekem volt, olyannyira, hogy némely tanár még azt is megengedte, hogy angolul vizsgázzak. Nem voltunk csak a németre rákényszerítve. Így tehát ha még egyszer úgy döntenék, hogy külföldre mennék tanulni, akkor csak az USA-t, vagy Angliát választanám.