Hogy kerültél Magyarországra? Kaptál egy meghívást a Debreceni Egyetemtől, vagy Észtországban kellett pályáznod a lektori címre?

  Igen, pályáznom kellett a tallinni Észt Intézetben, de igazából az itteni tanszéken döntötték el, hogy megfelelek e vagy sem. Mivel még júniusban Magyarországon voltam (tavaly Szegeden tanultam), el tudtam jönni Debrecenbe a meghallgatásra.

Tudom, hogy a Nyári Egyetemen diákként voltál jelen. Hogy tetszettek az ottani programok, a szervezés?

  Nekem legjobban a kirándulások tetszettek (pl. a Bükkbe), a filmesték, a koncertek és a néptánc tanulás. Már kétszer voltam a Nyári Egyetemen és mindkét nyár teljesen különböző volt számomra. Az igaz, hogy a kirándulások nagy része ugyan azokon a helyeken volt, ahol tavaly, és akkor is volt táncház és népdaltanulás. De valahogy az érzés más volt. Amikor először itt voltam, akkor nem beszéltem a nyelvet, minden ismeretlen volt, szóval még nagyon kezdő voltam. De idén már okosabban jöttem: értettem magyarul, ismertem a várost. A nyári egyetemi programokon kívül voltam még Bartók Béla hangversenyen, az észtekkel főztünk és boroztunk is, úgyhogy a hangulat is jobb volt, mint tavaly. Lehet, szerepet játszott ebben az is, hogy tudtam már a nyári egyetemi előtt, hogy itt maradok, hogy ez lesz az otthonom egy ideig.

Mennyire voltak hasznosak az ottani nyelvórák?

  Szerintem rendkívül hasznosak voltak. Minden nap délelőtt és délután voltak, összesen hatszor negyvenöt perc. Az is fontos volt, hogy csak magyarul beszéltünk és a tanárnő is csak magyarul magyarázott, nem használtunk például angolt vagy németet.

Milyennek találod a magyar nyelvet?

  Emlékszem, amikor először hallottam magyarokat beszélni, arra gondoltam, hogy ez nagyon hasonlít az oroszra, mert voltak nagyon hasonló hangok. Amikor elkezdtem tanulni, az elején lassan ment, mert hiába vagyunk nyelvrokonok, nagyon heterogén a szókincsünk. Ezen kívül a ragozás okozott még problémát, valamint kezdetben nehéz volt az intonáció, a kérdőszó nélküli kérdő mondatokban (pl. Ön tanár?). De most, amikor már többet beszélek magyarul nem is tartom nehéznek. Igazából több hasonlóság van az észttel, mint az az első pillanatban látszik. A magyarhoz hasonlóan az igék és a névszók sokfelé toldalékot kaphatnak nálunk is.

Észt lektorként mik a feladataid? Gondolom, szeretnéd népszerűsíteni Észtországot is, ezt milyen módon teszed?

  Elsősorban észt nyelvórákat kell tartanom, de az órákon, a nyelvtanon kívül is szoktam mesélni Észtországról, az észt kultúráról, hallgatunk észt zenét, nézünk észt filmeket. Ez attól is függ, hogy észt nyelvet csak kötelezően tanulják fél évig, vagy tényleg meg akarják ismerni az észteket. Gondolom, hogy az is népszerűsítés, amikor azt magyarázom magyaroknak, hogy Észtországban nem az orosz a hivatalos nyelv, hanem tényleg észtül beszélünk ott távol északon, és mi tényleg nyelvrokonunk vagyunk. Azt is elég gyakran kell javítani, hogy Észtországnak a fővárosa nem Riga, nem Vilnius, hanem Tallinn.

Hogy tetszik Magyarország? Nagyon más minden, mint Észtországban?

  Egyre jobban tetszik! Persze vannak dolgok, amik idegesítenek vagy furcsának tűnnek, de tudtam előre, hogy Magyarország más, mint Észtország, úgyhogy tudtam mi vár rám. Már hozzászoktam például ahhoz, hogy itt nem lehet kapni igazi fekete kenyeret, nem lehet venni vonatjegyet a vonaton, a kisebb élelmiszer boltok vasárnap csak délig vannak nyitva, az utcák sokkal sötétebbek éjszaka, mint nálunk. Nem lehet mindenhol bankkártyával fizetni, moziban a filmek szinte csak magyarul, angol felirat nélkül mennek. A magyar ételek zsírosak, és van édes tészta, mint a diós és mákos. Itt nincs tenger, ami néha hiányzik, különösen itt Debrecenben, ahol se tó, se folyó. Rossznak tartom azt, hogy itt sokkal többen dohányoznak, és hogy ez mindenhol látható – még a vonatokon is. Az elég furcsa, mikor egy anyának az egyik kezében ott a gyerek, a másikban meg a cigi. Néha idegesít, hogy nekem kell várni addig, ameddig az eladó megeszi a csokit vagy befejezi a beszédet a barátnőjével, és csak ezután foglalkozik velem, az ügyféllel. Vagy amikor postán a sorban állok, és a kasszánál kiderül, hogy ez nem a jó sor, akkor újra be kell állni a másikba. Nekem úgy tűnik, hogy itt Magyarországon a szolgáltatási kultúrának még sokat kellene fejlődnie. Magyarországon nem mindig az ügyfél az elsődleges, hanem a szolgáltató (például a portás, az eladó vagy a postás) azt hiszi, hogy ő a világ legfontosabb embere. Azt még észrevettem, hogy az észtek pontosabbak, mint a magyarok. Ebből a szempontból, magyarok inkább olyanok, mint déli népek: van idő, nem kell ma mindent megcsinálni, hanem holnap is lehet, ezért szoktak késni. Még nem szoktam meg azt sem, hogy magyarul sokkal többen magázódnak, és nehéz megtanulni, mikor és kivel lehet magázódni, mikor tegeződni. De persze vannak jó dolgok is. Például nekem nagyon tetszik a vonatközlekedés: az, hogy könnyen lehet utazni szomszéd országokba és naponta több vonat közlekedik a nagyobb városok között. Külföldinek, aki nem beszél/ ért magyarul, egy kicsit rossz, hogy vonaton nem mondják, hogy mi a következő megálló. Itt sokkal több napsütés van, mint Észtországban. Élvezem, hogy korábban kezdődik a tavasz és az ősz is hosszabb. Nyáron persze nehéz kibírni, a 35-40 fokos meleget, de tavasszal vagy ősszel jól esik a napsütés.

Szerinted az itteni emberek mennyire barátságosak a külföldiekkel?

  Lehet, hogy csak a külföldiekkel, de szerintem amúgy is barátságosabbak, vagy inkább nyitottabbak, mint az észtek. Nálunk például nagyon ritkán fordul elő, hogy a vonaton valaki „Jó napot!” vagy „További jó utazást!” kívánna. Egy észt inkább egyedül ül, és nem mond semmit. A barátságos „jelleg” akkor is kiderül, amikor vendégségbe megyünk; a magyarok nagyon jó vendéglátók.

Nincs honvágyad? Nemsokára itt a Mikulás illetve a Karácsony, hogyan telnek ezek az ünnepek Észtországban?

  Annyira nincs honvágyam, mert nem ez az első alkalom, hogy külföldön lakom: diákkoromban másfél évet Finnországban töltöttem, és ezen kívül nagyon jól érzem magam itt Magyarországon. Persze néha hiányoznak az emberek – barátaim, család – de van Internet és Skype, így bármikor tudok beszélni velük. Észtországban csak a Télapó jár, de már december elején a gyerekekhez manók jönnek. Ők kiteszik a papucsot vagy zoknit az asztalra és akkor a manók éjszaka csokit, más édességet vagy valami kis játékot tesznek bele. December elejétől már vannak a nagyobb városokban karácsonyi vásárok, állítanak fenyőfát a város terén, és vasárnaponként gyújtanak adventi gyertyát. Nálunk december 24-26. vannak a „piros betűs” napok. December 24-én általában a családdal ünnepelnek, templomba és temetőbe járnak, sokat főznek, esznek, fenyőfát állítanak és feldíszítik. Karácsonykor azok is szoktak templomba járni, akik általában nem. Ezen a napon jön a Télapó is. Nálunk az a szokás, hogy ajándékért kell énekelni, táncolni, verset olvasni vagy valami mást csinálni. December 25-én és 26-án már vendégségbe is mennek. Ezeken a napokon is sokat esznek. Karácsonyi ételeink: a véres hurka vörös áfonya lekvárral vagy töksalátával, disznóhús savanyú káposztával és krumplival. A sütik közül a mézeskalács a tradicionális.