Racze: Ă–regedni öregedtĂĽk, hĂ­zni hĂ­ztunk, de továbbra is ugyanolyan komolytalanok vagyunk, mint eddig.
Johnny: Mondja az egyetlen közĂĽlĂĽnk, aki nemrĂ©g apa lett…
Sanzi: Ugyanilyen rohadt komolyak voltunk 10 Ă©vvel ezelőtt is, ezt visszĂĽk tovább. ElmĂşltunk 30 Ă©vesek, a zenĂ©ben töretlenĂĽl kĂ­nozzuk magunkat, amellett mindenki csinálja a kis dolgát.

Hogy emlĂ©keztek vissza a „zenekari evolĂşciĂłra”?

  Racze: Az Ă©vek alatt folyamatosan lettĂĽnk egyre szervezettebbek, profibbak. SzerencsĂ©re akkor mĂ©g nem koncerteztĂĽnk, amikor kĂ©t akkordot már le bĂ­rtunk fogni, Johnny pedig mellĂ© bĂ­rt dobolni egy kettőnĂ©gyet. Az első koncertet megelőzően egyĂĽtt zenĂ©ltĂĽnk sokáig a nĂ©gy falnak Ă©s a haveroknak, majd a Necropsia zenekar ĂşjjáéledĂ©se körĂĽl egyszer a srácok lejöttek a prĂłbahelyĂĽnkre megnĂ©zni minket. Tetszett nekik, amit mi csináltunk, Ă­gy meghĂ­vtak: mehetnĂ©nk előzenekarnak – Ă­gy indult el a Skafu pályafutása.
Johnny: Már az első koncertező Ă©vĂĽnkben meg voltunk hĂ­vva a Hegyalja, Vekeri, Kotta fesztiválokra, következő Ă©vben a Szigetre. Ezeken a bulikon láttuk, hogy pár szár ember szĂ­vesen táncol a zenĂ©nkre, tehát nem csak a debreceni haverokat Ă©rdekli a dolog.
Racze: Az emberek énekelték a szövegeket, mi pedig tudtuk, hogy nincsenek is ott debreceniek.

Nagy hĂ­r volt, amikor 2005-en a Szigeten közönsĂ©g- Ă©s szakmai dĂ­jat is kaptatok. MĂ©gsem volt ez olyan felhőtlen örömĂĽnnep

  Racze: Amikor aznap megnyertĂĽk a szakmai dĂ­jat Ă©s a közönsĂ©gdĂ­jat is, rajtuk kĂ­vĂĽl mĂ©g három zenekar játszott, akiknek alig voltak a koncertjeiken. Nálunk Ăşttorlasz alakult ki, mĂ©gsem minket hĂ­vtak a rá következő három Ă©vben játszani, hanem őket… Fura lett volna odaĂ­tĂ©lni a szakmai dĂ­jat olyannak, akinek nem volt senki a buliján. Első nap megjelent egy kritika a sziget.hu-n, ami Ăşgy Ă©rt vĂ©get, hogy az Isten háta mögött zenekar nyerte az első napot, de nem, hiszen mi voltunk azok. Volt egy kis felháborodás Ă©s persze helyesbĂ­tĂ©s is…
Sanzi: Pest egy szûk közeg, mindenki ismeri a másikat, a zenészek, a klubosok, és egymás között elintézik a dolgokat. Vidéki zenekaroknak, nem azt mondom, hogy nehéz bekerülni, de presztízst szerezni, jó helyzetben játszani nem egyszerû. Nem akarunk bántani senkit, hisz ez egy természetes folyamat, hogy akivel együtt sörözget az ember, azt hívja meg. csak a vidéki zenekarokat ez picit máshogy érinti.

Változott a zenekari játékotok a tíz év alatt?

  Racze: A rĂ©gi lemezeken gyerekhangĂş vagyok. Szerintem más magyar előadĂłkhoz kĂ©pest komplexebb, összegyĂşrtabb valamit csinálunk, mintsem hogy be lehessen skatulyázni, Ă­gy lehet a Skafunderz időtállĂł.
Sanzi: FejlődtĂĽnk, ez Ă­gy termĂ©szetes.
Johnny: Régebben többet küszködtünk a számokkal, a rutin ebben sokat segített. Véleményem szerint ez a jelenlegi felállás hasonlít legjobban ahhoz, amit eredetileg elterveztünk a zenében. Amikor elkezdtük, akkor azért jöttek a koncertre a haverokon kívüli emberek, mert ska vagy ska-punk zenekar bulijára vágytak, most pedig a Skafunderz zenéjére vágynak.

Megajándékozzátok egymást zenekaron belül?

  Racze: Szokott ilyen lenni…
Johnny: Sose kapok semmit!
Racze: Tavalyelőtt vettek nekem jegyzetfĂĽzetet.
Johnny: SzĂĽlinapokra szoktunk venni.
Racze: Kaptam egyszer fémdetektort.
Johnny: Én meg patronos pisztolyt.
Sanzi: Gyárilag balkezes játék basszusgitárt.
Johnny: Racze kapott megafont.
Racze: Sanyi kapott egy nagy büdös pofont, mert miért ne.

Legendásak a Skafunderz turnĂ©buszos utazásai, az extra hosszĂş menetidő…

  Sanzi: Az utak tehetnek rĂłla, az időjárási körĂĽlmĂ©nyek…
Racze: A rosszul megválasztott kisbusz.
Johnny: Semmiképpen nem az tehet róla,hogy közben vedeljük a sört és tízpercenként meg kell állni pisilni.
Racze: Persze nem egyszerre. Sajnos ez nem olyan, mint a hölgyeknél, nincs összehangolva, a vesénk nem egy ütemre dolgozik.
Johnny: Viszont ha valakinek kell, akkor mindenki kiszáll és mindenki rágyújt, így máris lesz egy félórás megálló.
Sanzi: Persze ez csak visszafelĂ© szokott előfordulni, általában mindenhova pontosan odaĂ©rĂĽnk.

- SzabĂł Laci -