
„Kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be, nagykirály a hanger?, melletted a sz?ke n?...”
Lassan elmúlt a nyár, vége a fesztiváloknak, megkezd?dött az egyetem... Biztosan sokan emlékeztek még arra, amikor sárban taposva tudtunk csak egy-egy koncertre eljutni a Campus Fesztiválon, vagy amikor a TOI-TOI wc-k csodálatos élményével kellett megbirkóznunk... De végre eljött az ideje annak, hogy a magyar alternatív zenei élet nagyságait fedett helyszíneken élvezhessük, Debrecenben október 7-9. között, a Debreceni Egyetemi Napok keretében. A következ? sorokban egy kis programajánlóval szeretnék kedvet csinálni Nektek a jöv? hét koncertjeihez.
Az els? nap kínálata elég vegyes képet mutat, mivel pop, rap, reggae és elektronika is képviselteti magát. Els?ként a nyíregyházi Jurij együttest hallhatjuk majd, amely stílusát nemes egyszer?séggel "szocrock"-nak definiálta. A 6 éves zenekar nemrég vált ismertté a magyar zenei életben, de fülbemászó dallamait és elgondolkodtató szövegeit érdemes meghallgatni kedden kora este. Ezután a hip-hop-ot kedvel? közönségnek kedvez a program, hiszen Fankadeli, és az általa alapított Suhancos nev? formáció szövegelését hallhatjuk. Harmadik fellép?ként egy igazi koncertzenekar teszi tiszteletét Debrecenben, az Irie Maffia. Különleges ez a zenekar, hiszen magába vegyíti a reggae, a hip-hop, a rock és a funk zenei elemeit is, valamit énekesn?je nem más, mint az underground díva, Sena, akit az ?ket követ? Zagar is felkért korábban vendégénekesként. Végül egy mindent eldönt? információ: 2008 augusztusában az index.hu portál szerint az Irie Maffia adta a Sziget legjobb koncertjét! Táncos lábúak, készüljetek!! A keddi nagyszínpados fellép?ket Zságer Balázs elektonikus formációja, a Zagar zárja. Reméljük fel fog csendülni a Szezon cím? film betétdala, az Eastern Sugar, illetve az alternatív zenei élet legjobb énekesn?i közrem?ködésével el?adott Wings of love is, hiszen - többek között - ezek tették a zenekart külföldön is népszer?vé. Végül, ha marad er? a lábatokban, a debreceni Soft&Decide segítségével hajnalig rophatjátok a drum&bass és a hip-hop ütemeire.
A szerda este kétféle választási lehet?séget is kínál. A Lovardában a jól bevált CAMPUS Party lesz, vendégként az Animal Cannibals lép majd fel. Ellenben ha valami új dologra vágytok, este hétt?l a Klinika Egyetemi Klubban a helyetek. Els?ként az Amber Smith lép fel, az „indie” stílus egyik legf?bb hazai képvisel?je. A 2000-ben alakult zenekar el?ször külföldön aratott sikert, de 2006 meghozta számukra is az áttörést. Megjelent rePRINT cím? albumuk, ett?l kezdve Magyarország egyik legnépszer?bb fesztiválzenekara lettek. Reméljük ezt zárt helyen, a Klinikában is bizonyítják nekünk! ?ket pedig az elektro-pop NEO követi. A zenekar igaz már 10 éve m?ködik, de országos és nemzetközi hírnevet a Kontroll cím? film zenéjével arattak. Magyarországon már megkapták az „Év el?adója” és az „Év klipje és Filmzenéje” címet is. Most eljönnek hozzánk is, hogy bizonyítsák, nem hiába kapták ezen díjakat. Az estét pedig az els? hallásra furcsa nev? TescoDisco zárja. Ha szereted a 30Y-t, a Duft Punkot, a Placebot, a Pendulumot, vagy az ezekhez hasonló igényes alternatív és elektronikus zenéket, ott a helyed!
Október 9-ét szintén a stílusok kavalkádja jellemzi, hiszen az els? blokkban a rock képvisel?i lépnek fel, azaz a debreceni Aetrigan nev? metal banda, majd a Superbutt. ?ket követi a Fish!. A budapesti zenekar hardpop-ként definiálta stílusukat, hatással volt rájuk a Red Hot Chilli Peppers, a Foo Fighters és a Faith No More zenéje is. Az est további részében a Carbonfools és a Belga foglalja el a színpadot. A két fellép?t nem hiába említem együtt, hiszen a Belga lemezlovasa, Titusz 4 éve jelentette meg önálló albumát, a Poisoned Goulash-t a Carbonfools-szal, és látva eddigi munkásságát, biztos vagyok benne, hogy tökéletes el?zenekara lesz a várva várt Belgának. A Szerelmes vagyok, a Nemzeti hip-hop vagy a Zsolti a béka cím? slágerek el?adói, Bauxit, Mégötlövés, Tokyo és Titusz fergeteges hangulatot képesek teremteni, néhol ironikus, néhol vicces szövegeikkel, hip-hop-os ritmusukkal.
Egy szó mint száz, október 7-9., Debreceni Egyetemi Napok: Lovarda, Klinika Egyetemi Klub. A belép? nem több két liter tej áránál, és a kezdés? Minden este 19:00. Ott a helyed!!