Egyetemi hírek
Zoológiai tanszék a Hortobágyon
2009. március 2., forrás: detek.unideb.hu

Élő laborként működő zoológiai tanszék várja ezentúl a Debreceni Egyetem biológus és környezettan szakos hallgatóit a Hortobágyi Nemzeti Parkban.

A Tudományegyetemi Karok és a Nemzeti Park között 2009. február 26-án létrejött együttműködés további képzések akkreditációját (például zoológus szakirány) eredményezheti a jövőben. Az oktatási és kutatási tevékenység összehangolására is kiterjedő megállapodás eredményekképpen kezdi meg működését a Természetvédelmi Zoológiai Kihelyezett Tanszék a nemzeti park területén, melyet az egyetemen a Biológiai és Ökológiai Intézet koordinál szakmailag.

"A Természetvédelmi Zoológiai Kihelyezett Tanszék élő laborként működik majd a Nemzeti Parkban, amely a Debreceni Egyetem hallgatóinak –  már csak földrajzi közelsége miatt is –  kiváló gyakorlati helyet, szakmai fejlődést biztosít" – hangsúlyozta az aláíráskor Sándor István, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója. A hallgatóknak a Nemzeti Park azon dolgozói is tartanak majd kurzusokat, akik a Debreceni Egyetemen szerezték meg doktori címüket.

Az együttműködés további képzések akkreditációját is megalapozza. A Debreceni Egyetem tervezi többek között a biológus mesterképzés keretein belül zoológus szakirány, valamint egy zoológus felsőfokú szakirányú továbbképzés beindítását is, melyek elvégzéséhez szükséges terepgyakorlatok és terepkutatások szintén a Hortobágyi Nemzeti Parkban kapnak majd helyet.

A megállapodásnak köszönhetően bővülhet a gyakorlati képzés spektruma, valamint emelkedhet a biológus és környezettan szakos hallgatók képzési színvonala is. Az oktatás mellett természetesen a kutatási tevékenységek összehangolása is fontos szerepet játszik. Az Európai Unió környezet- és természetvédelmi projekteket támogató LIFE programjában eddig is sikeresen vett részt közösen a két intézmény, az erősödő együttműködés pedig további eredményes részvételt biztosíthat.



A szerző további cikkei
Könyvbemutató a jogi karon 2012. május 9-én az Állam- és Jogtudományi Kar könyvbemutatót rendez oktatóinak 2011-ben megjelent köteteiből.
"Minden egész eltörött" Konferenciát rendeznek a válságról 2012. április 13-án a Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karon.
A Történelmi Intézet programjai Könyvbemutatóval és erdélyi témájú konferenciával várja az érdeklődőket április 4-én és 5-én a DE Történelmi Intézete.
Dickens-bicentenárium Színes programokat rendez az Angol-Amerikai Intézet áprilisban.
Továbbra is tálcán a világ Április 10-én és 24-én is izgalmas előadásokkal várnak minden érdeklődőt
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei