Március 8-án tartják a Nemzetközi Nõnapot annak emlékére, hogy 1857-ben ezen a napon New Yorkban mintegy negyvenezer munkásnõ sztrájkolt egyenlõ bérért, munkaidõ-csökkentésért. A nõk jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyûlés. Ezen a napon – kivétel nélkül – minden fiú, férfi virággal köszönti nõi rokonait, ismerõseit; ezzel a gesztussal kifejezve, hogy milyen fontos számára az adott hölgy. De miért csak ilyenkor kell megmutatni, hogy fontosak vagyunk?

Nõnap közeledtével egy pillanatra megállnak a férfiak, és elgondolkoznak azon, hogy mi lenne velük nõk nélkül. Mihez kezdenének a nagymama, az anyuka, a feleség és a lányuk nélkül? Valószínûleg életük szürke, unalmas és rendetlen lenne. Hiszen ki nevetteti meg õket? Ki ad nekik energiát? Kitõl kapnak szeretet, törõdést? Ki takarít utánuk? Ki fõz rájuk? Mi, nõk!

És mégis – nagyon sokan – csak ezen az egy napon próbálják kifejezni, mennyit jelentünk számukra. De miért? Miért nem lehet mindennap ünnep egy nõ számára? Miért kell egy évet várnunk, hogy ismét éreztessék velünk: nõk vagyunk? Sokan bele se gondolnak, mit jelent nõnek lenni. Nekünk mindenért meg kell küzdeni az életben, el kell viselnünk a pofonokat, és újra talpra kell állnunk. Sokszor nem ismerik el tehetségünket; nem kaphatunk vezetõ beosztást a munkahelyen; sõt, otthon sem hozhatunk döntést anélkül, hogy egy férfi bele ne kötne. Legtöbbször még szeretet sem kapunk, amit viszont mi állandóan sugározunk a férfiak felé.

Ahogy Asbóth János is írja regényében: "...Világrészeket lehet kormányozni puszta tekintéllyel, ésszel és erõvel. De az asszonyt és a gyermeket nem. Ezeknek szeretet kell. Enélkül fellázadnak vagy elsorvadnak..."

Ezúton kérek tehát minden fiút, férfit, hogy ezt a megállapítást mindennap tartsa észben, és figyeljen oda jobban a nõkre;  ne csak március 8-án, hanem az év minden napján. Hiszen megérdemeljük!