Pályázatok
ERASMUS program pótpályázat
2012. október 8., Tóth Tibor

 

A DE az ERASMUS program keretében pótpályázatot hirdet külföldi tanulmányok folytatására a 2012/2013-as tanévének tavaszi félévére



Az ERASMUS programról

 

Az Európai Unió által az oktatás minőségének javítására létrehozott LIFELONG LEARNING programnak a felsőoktatás fejlesztésére létrehozott alprogramja az ERASMUS. A program keretében egyetemek, felsőoktatási intézmények közötti megállapodás alapján mobilitási programok valósulnak meg. Az Egyetem a partnerintézményekkel kötött kétoldalú szerződésekkel pályázhat az EU támogatására. Az egyetem által kiírt pályázat nyertes hallgatói legalább három hónapot, legfeljebb tíz hónapot tölthetnek el az európai partneregyetemeken. A megpályázott időszak graduális hallgatók esetében teljes szemeszter illetve teljes oktatási blokk lehet.

Az ERASMUS program keretében kiutazó hallgató ERASMUS támogatásban részesül, amely a felmerülő többletköltségek részleges fedezésére szolgál. A támogatás össze legalább havi 440 €.

 

Az ERASMUS-hallgató számára biztosítottak a következők:


 A külföldi tanulmányokat a Debreceni Egyetem a Tanulmányi Szerződésben (Learning Agreementben) rögzített módon elfogadja és a hallgató itthoni előmenetelébe beszámítja.

 

 A tanulmányi szerződésben foglaltak teljesítésén túl az adott tanulmányi időszakban semmilyen egyéb tanulmányi kötelezettséget nem kell teljesítenie.

 

 A fogadó intézményben nem kell tandíjat fizetnie (amennyiben a Debreceni Egyetemen tandíj fizetésére kötelezett, úgy azt be kell fizetnie).

 

 A Debreceni Egyetem a külföldön való tartózkodás idejére is folyósítja számára  ösztöndíját és hallgatói szociális juttatásait.

 

Az ERASMUS pályázat feltételei

 

 a pályázó nem volt még tanulmányi ERASMUS ösztöndíjjal külföldön (szakmaival viszont már lehetett!);

 

 a pályázó magyar állampolgár, vagy állandó tartózkodási engedéllyel él hazánkban;

 

 A pályázat leadásának időpontjában legalább kettő lezárt egyetemi félévvel rendelkezik (MSc vagy PhD képzésben részt vevő hallgatók esetén a megelőző képzés félévei beszámítanak);

 

 Erasmus ösztöndíjba részesülhet az a hallgató, akinek a pályázat beadási határidejét közvetlenül megelőzően lezárt négy aktív félévben az ösztöndíj indexek átlaga eléri a 3,50-ot. M.Sc. képzésben résztvevők esetén a megelőző B.Sc. képzés megfelelő féléveit kell számításba venni. Azon pályázók esetén, akiknek még összesen a teljes felsőfokú képzésük során nincs négy lezárt féléve, három, illetve kettő lezárt félév értékelése történik. 3,00 és 3,49 közötti átlagolt ösztöndíj index esetén, kivételes esetben, a szakvezető javaslata és indoklása alapján részesülhet a hallgató Erasmus ösztöndíjban, azonban csak akkor, ha a 3,50-t elérő átlagúak nem töltik ki a rendelkezésre álló mobilitási keretet, és az ösztöndíj elnyerése esetén is csak a kari, ill. szaki rangsor végére kerülhet;

 

 a megpályázott időszakban a pályázó hallgatói jogviszonyban lesz az egyetemmel;

 

 

 szakmailag felkészült arra, hogy külföldi egyetemen folytasson tanulmányokat;

 

 

 a kiválasztott partneregyetemen végzett tanulmányi munka beszámítható a Debreceni Egyetemen végzett képzésébe (a minimális beszámítandó kreditérték szemeszterenként 15 kredit a Debreceni Egyetemen; ettől eltérni csak a szakfelelős vagy a Dékánia írásbeli indoklásával lehet);

 

 

 a pályázó igazolhatóan birtokában van a szükséges nyelvtudásnak (a partneregyetemen végzendő oktatás nyelve.

A tanulmányi programot úgy kell összeállítani, hogy a vizsgakötelezettségek és beszámolási kötelezettségek is augusztus végéig lezáruljanak!

Az ERASMUS pályázat pozitív elbírálásával a hallgató ERASMUS hallgató-jelölt státuszba kerül. Ebben a státusban elkezdheti a partneregyetemen a regisztrációs folyamatot és az esetleges kollégiumi férőhely keresést. 

 

Az ERASMUS keretében történő kiutazás feltételei:

 

 A megfelelő kari bizottság pozitív döntése a pályázatról;

 

 Az adott félévre vonatkozó beiratkozást igazoló dokumentum;

 

 Mind a három fél által aláírt tanulmányi szerződés (Learning Agreement), amely tartalmazza a partneregyetemen végzendő kurzusok listáját

 

 A vonatkozó kreditátviteli bizottság által jóváhagyott előzetes ekvivalencia / kredit beszámítási lista;

 

 Kari Tanulmányi Albizottság engedélye;

 

 Baleset és egészségbiztosítás;

 

 Amennyiben az adott országban szükséges, az ERASMUS hallgatók számára kiállított érvényes vízum.

 

 A pályázat beadási határideje: 2012. október 29.

 

Az erasmus.unideb.hu honlapon található folyamatos beadású pályázataink:

SMP (ERASMUS hallgatói szakmai mobilitás) pályázat 2012-2013

STA (kiegészítő ERASMUS oktatói mobilitás) pályázat 2012-2013

STT (nem oktatói állomány mobilitása) pályázat 2012-2013



A szerző további cikkei
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei