Kulturális
Ismét bezöldült az Egyetem
2012. december 17., Kota Csaba

 

2012. november 6-án újra megrendezésre került a Zöld Börze, immáron második alkalommal. Helyszínül ezúttal az Élettudományi Központ aulája szolgált, ahol délelőttől kora délutánig vártuk az érdeklődőket. A DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság ez alkalommal is szerette volna megismertetni az érdeklődőkkel a környezettudatosság-, az önkéntesség- és az egészséges életmód élményit, tapasztalatait.

Reggel a helyszínre megérkezvén már várt minket a szétpakolni szánt berendezés. Így el is kezdtük kialakítani mindenkinek a helyét, elrendeztük az oszlopok között az asztalokat. Szép volt az idő is, így a hátunk mögötti nagy üvegfalon keresztül áthaladó fény kellemes melegséget hozott. Rövid idő alatt végeztünk a pakolással, így már csak a szervezeteket kellett megvárnunk, hogy megérkezzenek. Szépen lassan jöttek is, és foglalták el a saját kis standjukat. Majd ők is berendezkedtek maguknak, kipakolták a felszerelésüket, az információs füzeteket vagy éppen a portékájukat.10 órára mindenkinek kész lett az asztala, elkezdődött tehát a Börze.

Idén 12 regionális, vagy éppen országos szervezet vett részt az eseményen, többek között az MME, a Zöld Kör, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Debreceni Civilek, a Nagyerdőért Összefogás. Most is több bioboltnál vásárolhattak különféle termékeket és természetesen Bizottságunk is képviseltette magát. Igyekeztünk minél több olyan szervezetet meghívni, akik látványosan, játékos formában tudják a közölni szánt információt átadni. Az érdeklődőknek lehetőségük volt megtekinteni a DERKE által elhozott terepasztalt, és ami nagy szenzáció volt idén is, azok a Műszaki Kar által elhozott elektromos autók voltak. Szabadon kipróbálhatta bárki, akadt is bőven jelentkező. Vicces volt látni, ahogy odakint száguldoztak, vagy kerékcsikorgatva vették be a kanyarokat. Aki szeretett volna a környezet- és természetvédelemben aktívan részt venni, annak több helyen is lehetősége volt önkéntesnek jelentkeznie, hírlevelekre feliratkoznia.

 Aki ellátogatott a Bizottság standjához, láthatta a Veres Péter Kollégiumban már egy éve felszerelt műanyagpalack préseket, megtekinthette az eddigi „Nagy Takarítás”-ok relikviáit, feliratkozhatott a hírlevelünkre, hogy folyamatosan értesülhessen a legfrissebb programjainkról, illetve láthatták a hamarosan kihelyezésre kerülő kerékpárjavító állomások egyikét. Ez utóbbi rengeteg kíváncsiskodót vonzott, akik fürkészve figyelték a berendezés minden egyes darabját. Egy teszt kitöltésével pedig részt vehettek egy nyereményjátékban, ahol az egyetemi ajándékbolt ajándéktárgyait sorsoltuk ki. Továbbá a tesztet kitöltő, a zöldben érkező vagy a szórólapot visszahozó látogatók a Bizottság jóvoltából egy apróbb ajándékban részesült. Ez egy mentamagokat tartalmazó tasakocska-, valamint a logónkkal ellátott matrica volt.

Az érdeklődők igen magas számban voltak jelen, amely az ilyen jellegű események fontosságát bizonyítják. Akadtak, akik csak kíváncsian tekintgettek a standokra, mások igen sok időt töltöttek el mindegyiknél. Nagy öröm volt látni, hogy mindenféle korosztály képviselte magát, a gyermekektől kezdve a hallgatókon át, egészen az oktatókig. Jó volt ismerős arcokat megpillantani a kíváncsiskodó tömegben. Reméljük mindenki kellemesen érezte magát és talált kedvére való standot, beszerezte azt, amit szükségesnek érzett, talált valami hasznosat a bioboltok választéka között, vagy éppen jót száguldozott a műszaki kar járgányaival.

Ha bármi kérdésed van a Bizottsággal kapcsolatban keress minket a facebookon, vagy az alábbi e-mail címen: dehokkornybiz@freemail.hu



A szerző további cikkei
V. Nagy Takarítás Az eltávolított szemét mennyisége közel 100.000 litert.
Ökonapok Az agráron került megrendezésre az Ökonapok rendezvénysorozat.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei