A közéleti költészet utóbbi időben történő felélénkülése, a szakmai tekintet és az olvasóközönség figyelmének a közéleti-politikai művek felé fordulása, az elmúlt húsz év ilyen irányú lírai terméséből szemezgető Édes hazám antológia, vagy a Nyirő József újratemetése körül kirobbant vita mind-mind azt a tanulságot hordozza magában, hogy újra aktuális kérdés az irodalom és a politika (az illyési „hattyú és görény”) együttes vizsgálata. A Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet rendszeres síkfőkúti kutatószemináriumainak 2012 őszi alkalmán, A közéletiség alakzatai az irodalomban címmel, ezt a kérdéskört jártuk körbe.

Ezúttal is többféle médium szegődött az elemzés szolgálatába: a novemberi hétvégét a Nyirő József novelláiból összegyúrt Emberek a havason című 1942-es Szőts István-film elemzése nyitotta a forgatókönyv alapjául szolgáló novellák vizsgálatával együtt. A film a maga korában több olyan innovatív megoldást tartalmazott, amelyek azóta beépültek a filmgyártás technikáiba. Szőts az első, aki filmnyelvet alakított ki alkotásaiban, s díszlet használata helyett a jeleneteket valós természeti környezetben vette fel. Munkáját Fellinitől Antonioniig a filmtörténet számos nagy alakja hivatkozta, s tekintette követendő példának. Az Emberek a havason erősebb, mint azok a szövegek, amelyekből a mozgóképi alkotás kinőtt: a péntek este második része Nyirő József prózájával foglalkozott. Nyirő szövegeinek elemzésekor részint azok a problémák sorolhatók fel, mint mondjuk Wass Alberttel kapcsolatban: egy-egy jól felvetett ötlet, ígéretes kompozíció, teljes megvalósulásában azonban ritkán nyújt zavartalan élményt. 

Az életút problematikussága (Nyirő nyilas szerepvállalása) és az életmű teljesítménye közötti feszültség artikulálódott a szemináriumon is. Ennek végső tanulsága, hogy javarészt azért mégiscsak esztétikai szempontok döntenek a kanonizálás mellett vagy ellen. Martin Heidegger munkássága lehet a példája ennek az összetett problémakezelésnek, hiszen a filozófus olyan életművet hagyott maga után, amely az életút szélsőjobboldali eltévelyedésétől függetlenül a modern humántudományok számára megkerülhetetlen. Így érvénytelen az a vád, mely szerint Nyirőt az irodalomtudomány pusztán a nyilas kormányban vállalt szerepe miatt utasítaná ki a kánonból, hiszen a „szerző halála” után már semmi más nem számít, csak a hátrahagyott életmű. Ám ez utóbbi nagysága Nyirő esetében nem akkora, hogy megelőzze a nemzeti irodalom panteonjában előtte állókat. 

A második napon Bartha Ákos vezetésével a szociográfia problematikája került előtérbe. Manapság kevéssé kedvelt ez a „kentaurszerű” műfaj, amely nem tekinthető egyértelműen sem fikciós alkotásnak, sem szaktudományos szövegnek. A szociográfia, valamint a műfajt jól vagy kevésbé jól művelő (elsősorban népi) írók történetét is felelevenítette a szeminárium, közelebb hozva így a hallgatóságot Szabó Zoltán, Illyés Gyula, Kovács Imre stb. munkáinak, rajtuk keresztül a kor fontos kérdéseinek és a művek jelentőségének megértéséhez. Mitől lesz közéleti egy vers és mi a különbség a közéleti és a politikai között? A hétvége egy etapja a József Attila Körrel közösen valósult meg, Bárány Tibor, Gács Anna és Vári György segítségével fűzött a közönség reflexiókat a közéleti költészethez. A műfaj amolyan „ismerős idegen terepként” hosszú hagyománnyal bír a magyar irodalomban, mégis a kortárs közéleti versek gyakorta gyengének és mesterkéltnek hat(hat)nak. Az utolsó közéleti költőnek Petri Györgyöt szokás tartani, ezért sokszor a kritika sem tud mit kezdeni a fogalommal, s az alá besorolt alkotásokkal, ha azok nem egyértelműen a „Petri-vonalat” követik. 

Ahogyan Bárány Tibor utalt rá, az Édes hazám című, frissen megjelent antológia versei hosszú idő óta íródtak, de csak most irányult rájuk a figyelem, mert néhány éve alakult ki ismételten egy olyan diskurzus, amelybe ezekkel az alkotásokkal bele lehet szólni. A kötet kapcsán izgalmas kérdésként merült fel, hogy maga a könyv hogyan definiálja a közéletet. A tág értelemben vett politikán kívül kevés versben kerülnek elő olyan témák – például a társadalmi nemek kérdései, ökoproblémák – amelyek más kultúrák ilyen jellegű verseiben viszont igen. Így ez a versgyűjtemény egyfajta látlelet is arról, hogy az irodalom, tágabban a magyar társadalom hogyan gondolkodik a közéletről. Alighanem ezek a kérdések a magyar kultúrában még nem annyira relevánsak, mint más nyugati-európai kultúrákban, s alkalmasint kikerülnek a kritika érdeklődésének kereszttüzéből is, ezért sem képeződnek le a kötetben sem. A beszélgetés folyamatosan lépett át a populáris kultúra regiszterébe, ahol a könnyűzene közéleti tematikájú dalszövegei is terítékre kerültek. 

A hétvégi alkalom ezúttal is olyan perspektívákat nyitott meg a résztvevők számára, amelyeket az egyetemi órák nem mindig képesek megmutatni – a tavaszi szemináriumon vizsgált „romareprezentációk” témájához hasonlóan ismét egy fontos kérdésről, ezúttal irodalom és közélet viszonyáról.