Pár éve, egyetemistához méltó módon, óráról órára sietve, egyszer csak szembetûnt valami változás. A megszokott úton haladva a Borbíró tér (Debrecen, Böszörményi út közelében) kis szegletében, a már idõs ostorfákat, valaki megmetszette. Teltek múltak a napok és újabb változásokra lettem figyelmes. Alacsony drótkerítés, szilsövénnyel együtt szegélyezték az alig fél hektáros területet. Késõbb ösvények, fûzek, egyéb lombhullatók, örökzöldek és odúk jelentek meg. Már három éve fejlõdik, a panelházak árnyékában, ez a kis zöld oázis.

Engedje meg kedves olvasó, hogy végigvezessem fotóimmal illusztrálva a parkon. Két oldalról, robusztus fakapukon léphetünk be, melyen a park használati utasításai olvashatóak, miszerint szeszes italt fogyasztani, dohányozni, kerékpározni, szemetelni és kutyát bevinni tilos. A kapuk õsszel, a rájuk futott vadszõlõ vöröses színében pompáznak. A Park évszaktól függetlenül, napkeltekor nyit és napnyugtakor zár. Amint beljebb osonunk, a botanikus kert képét mutató oázisba, több kis ösvényen folytathatjuk utunkat. Talpunk alatt halkan recsegnek a zúzott kõ és a murva egymáshoz súrlódó darabkái. A lágy ív mentén, tisztes távolságban, padokon pihenhetünk meg, miközben a madarak és a rovarok dalát élvezhetjük a fölénk magasodó paneltömbök árnyékában. Idilli hangulat áraztathatja el lelkünket, ha kinyitjuk szívünket. Minden kis zugból, minden növénybõl árad az odafigyelés, a gondosság és a szeretet érzése. Különleges park ez. Nem látunk rongálást. Helyette családok járnak ide gyermekeikkel kikapcsolódni. Vannak, akik játszanak, tanulnak, vagy épp a keresztszemes hímzés szenvedélyének hódolnak a zöldellõ lombok alatt. Látszik az arcukon, hogy jól esik kimozdulni lakásukból. A kisgyermekek ugrálnak, játszanak, rohangálnak. Mert ugyan vannak tiltó szabályok, azonban itt fûre lépni, hasalni, abban hemperegni boldogan, azt szabad. A park párokat és családokat hoz, tart össze, akik kis idõre ki tudnak lépni rohanó életükbõl, s megpihennek itt. 

Bõ egy óra merengés után az egyik kapuhoz mentem, s felhívtam a megadott telefonszámot. Kedves hang köszöntött a vonal túloldalán. Dr. Kulcsár Géza tanár úr szólt bele, a közpark megteremtõje. Megköszöntem a parkja által nyújtott élményeket, mely természetvédelmi szempontból is figyelemre méltó. Több órányi beszélgetésünk során szívet melengetõ történetekkel gazdagodtam.

A park Édesanyja, Nagy Katalin, emberi, anyai nagyságának tiszteletére készült. Ez az õ öröksége a fiának, barátainak, az ott lakóknak és nekünk arra járóknak. Sosem vetette fel õket a pénz, mindig is szerény körülmények között éltek, nagy szeretetben. Volt, hogy tobozzal fûtöttek. Tizennyolc éves korától nyugdíjba vonulásáig Katalin néni a helyi Jármú Javítóban dolgozott nagyrészt fõkönyvelõi munkakörben. Pár évtizednyi munka után lehetõségük nyílt bejárni Magyarországot, majd Európa sok mesés helyszínét. Kedvenc városuk Debrecen mellett Nizza volt. Van ott egy park, ahova örömmel tértek be, amikor csak lehetett. Géza bácsi el is hozta édesanyjának ide, Debrecenbe. Lelke ott él a parkban, mint ha mindig ott ülne a kopottas hintaszéken, s örömmel figyelné a gyerekek önfeledt játékát.

Adományokból és önerõbõl építi, szépíti, tartja fent remekmûvét. Sajnos a pénz egyre fogy, s habár a város vezetése szóbeli elismerését fejezte ki a kezdeményezésért, sajnos pénzhiány miatt nem tudja támogatni. Érdemes lenne ilyen tett mellé állni, azt jobban segíteni. Nem szükséges sok pénz. Épp csak a nyári öntözõvízre, kisebb újításokra, festésekre, játszóeszközökre kellene pár forint, de az önkéntes segítség is aranyat ér. Szerencsére vannak még olyan emberek, akik nem restek egy jó ügyében cselekedni. Kapott már Géza bácsi festéket, több mint 100 tonna murva és zúzott követ, növényeket, a kapukhoz faanyagot. Szeretne egy alapítványt is létre hozni, mely a közpark fennmaradását segítené. Ha Ön bármilyen módon segítene a követezõ címen megteheti: 4032 Debrecen Borbíró tér 8. IV./25. Dr. Kulcsár Géza.   

Itt nincs tudomány, ez maga az élet, mert ha a szív kinyílik, abból baj nem lehet. Példakövetõ csodát hoz létre.