Pár éve, egyetemistához méltó módon, óráról órára sietve, egyszer csak szembetűnt valami változás. A megszokott úton haladva a Borbíró tér (Debrecen, Böszörményi út közelében) kis szegletében, a már idős ostorfákat, valaki megmetszette. Teltek múltak a napok és újabb változásokra lettem figyelmes. Alacsony drótkerítés, szilsövénnyel együtt szegélyezték az alig fél hektáros területet. Később ösvények, fűzek, egyéb lombhullatók, örökzöldek és odúk jelentek meg. Már három éve fejlődik, a panelházak árnyékában, ez a kis zöld oázis.

Engedje meg kedves olvasó, hogy végigvezessem fotóimmal illusztrálva a parkon. Két oldalról, robusztus fakapukon léphetünk be, melyen a park használati utasításai olvashatóak, miszerint szeszes italt fogyasztani, dohányozni, kerékpározni, szemetelni és kutyát bevinni tilos. A kapuk ősszel, a rájuk futott vadszőlő vöröses színében pompáznak. A Park évszaktól függetlenül, napkeltekor nyit és napnyugtakor zár. Amint beljebb osonunk, a botanikus kert képét mutató oázisba, több kis ösvényen folytathatjuk utunkat. Talpunk alatt halkan recsegnek a zúzott kő és a murva egymáshoz súrlódó darabkái. A lágy ív mentén, tisztes távolságban, padokon pihenhetünk meg, miközben a madarak és a rovarok dalát élvezhetjük a fölénk magasodó paneltömbök árnyékában. Idilli hangulat áraztathatja el lelkünket, ha kinyitjuk szívünket. Minden kis zugból, minden növényből árad az odafigyelés, a gondosság és a szeretet érzése. Különleges park ez. Nem látunk rongálást. Helyette családok járnak ide gyermekeikkel kikapcsolódni. Vannak, akik játszanak, tanulnak, vagy épp a keresztszemes hímzés szenvedélyének hódolnak a zöldellő lombok alatt. Látszik az arcukon, hogy jól esik kimozdulni lakásukból. A kisgyermekek ugrálnak, játszanak, rohangálnak. Mert ugyan vannak tiltó szabályok, azonban itt fűre lépni, hasalni, abban hemperegni boldogan, azt szabad. A park párokat és családokat hoz, tart össze, akik kis időre ki tudnak lépni rohanó életükből, s megpihennek itt. 

Bő egy óra merengés után az egyik kapuhoz mentem, s felhívtam a megadott telefonszámot. Kedves hang köszöntött a vonal túloldalán. Dr. Kulcsár Géza tanár úr szólt bele, a közpark megteremtője. Megköszöntem a parkja által nyújtott élményeket, mely természetvédelmi szempontból is figyelemre méltó. Több órányi beszélgetésünk során szívet melengető történetekkel gazdagodtam.

A park Édesanyja, Nagy Katalin, emberi, anyai nagyságának tiszteletére készült. Ez az ő öröksége a fiának, barátainak, az ott lakóknak és nekünk arra járóknak. Sosem vetette fel őket a pénz, mindig is szerény körülmények között éltek, nagy szeretetben. Volt, hogy tobozzal fűtöttek. Tizennyolc éves korától nyugdíjba vonulásáig Katalin néni a helyi Jármú Javítóban dolgozott nagyrészt főkönyvelői munkakörben. Pár évtizednyi munka után lehetőségük nyílt bejárni Magyarországot, majd Európa sok mesés helyszínét. Kedvenc városuk Debrecen mellett Nizza volt. Van ott egy park, ahova örömmel tértek be, amikor csak lehetett. Géza bácsi el is hozta édesanyjának ide, Debrecenbe. Lelke ott él a parkban, mint ha mindig ott ülne a kopottas hintaszéken, s örömmel figyelné a gyerekek önfeledt játékát.

Adományokból és önerőből építi, szépíti, tartja fent remekművét. Sajnos a pénz egyre fogy, s habár a város vezetése szóbeli elismerését fejezte ki a kezdeményezésért, sajnos pénzhiány miatt nem tudja támogatni. Érdemes lenne ilyen tett mellé állni, azt jobban segíteni. Nem szükséges sok pénz. Épp csak a nyári öntözővízre, kisebb újításokra, festésekre, játszóeszközökre kellene pár forint, de az önkéntes segítség is aranyat ér. Szerencsére vannak még olyan emberek, akik nem restek egy jó ügyében cselekedni. Kapott már Géza bácsi festéket, több mint 100 tonna murva és zúzott követ, növényeket, a kapukhoz faanyagot. Szeretne egy alapítványt is létre hozni, mely a közpark fennmaradását segítené. Ha Ön bármilyen módon segítene a követező címen megteheti: 4032 Debrecen Borbíró tér 8. IV./25. Dr. Kulcsár Géza.   

Itt nincs tudomány, ez maga az élet, mert ha a szív kinyílik, abból baj nem lehet. Példakövető csodát hoz létre.