Az ország számos pontján több száz mérnökhallgató tervez és épít hónapok óta, hogy teljesítse a Bosch csoport által életre hívott A mérnökök játszótere esemény idei legnagyobb kihívását és létrehozzon egy több mint 300 lépésből álló Goldberg-szerkezetet. A világcsúcs-döntési kísérletet április 27-én tartják a Millenárison, ahol 19 csapat által kreált masina méri majd össze tudását.
A mérnökök játszóterét harmadik alkalommal rendezi meg a magyarországi Bosch-csoport. A hagyományoknak megfelelően idén is izgalmas és szórakoztató csapatjátékokban vehetnek részt a jelentkezők: az esemény legnagyobb kihívásaként ugyanis egy több mint 300 lépésből álló Goldberg-szerkezetet kell megtervezniük és megépíteniük. A világcsúcs-döntési kísérletre április 27-én kerül sor a Millenárison, ahol 19 csapat által kreált masina méri majd össze tudását. Minden csapatot egy a Boschnál dolgozó mérnök támogat, ő a csapat mentora. A mentor feladata segíteni a csapatot a felmerülő kérdések (technikai, adminisztratív) megválaszolásában, illetve szakmai iránymutatással segíteni a gép sikeres felépítését. A program célja a műszaki felsőoktatásban tanuló hallgatóknak olyan interaktív és izgalmas programokat biztosítani, mely közel áll a szakmájukhoz, és életközeli, gyakorlati úton mutatja be az eddig elméletben tanultakat.
A világrekordot az indianai egyetem mérnökei tartják
Egy léggömb felfújásához majd kipukkasztásához a legtöbb embernek minden bizonnyal elég 2 művelet végrehajtása, Rube Goldberg világában ez azonban nem számít nagy teljesítménynek. Ennek az őrületnek Amerikában és az egész világon rengeteg rajongója van, és most kiderült, hogy nem csak a pihentebb agyú mérnökhallgatók körében. A világcsúcsot jelenleg az indianai Purdue Egyetem elhivatott mérnökei tartják, ők 300 lépésből oldották meg a feladatot, s ezzel megdöntötték a korábban saját maguk által állított világrekordot „a legnagyobb működő Goldberg gép” kategóriában, mintegy 5000 munkaórát töltve a gép megalkotásával.
A Felsőoktatási Média Konferencia résztvevői már kipróbálhatták a szerkezet építését
Az idei Felsőoktatási Médiakonferencián, melyet április 11-én rendeztek meg a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán. A mérnöki vénákat is tesztelték: rögtönzött Goldberg-masinák készültek. A konferencia előadásai közötti szünetben az Óbudai Egyetem műszaki, az ELTE bölcsész, a Szent István Egyetem közgazdász hallgatói, számos egyetem karrier irodavezetői is gyermeki áhítattal estek neki 1-1 Goldberg-masina összeeszkábálásának. Aztán lélegzetvisszafojtva várták, mi lesz az általuk kreált láncreakciók következő meglepetése. Több mint húsz Goldberg rendszer készült el a nap folyamán, hála a Bosch mentorok türelmes és profi segítségének.
(www.edupress.hu)