Március 29 és 30-a között került sor a József Attila kör és a kulter.hu közös, KULTOK elnevezésû konferenciájának második felvonására. A KULTOK II középpontjában a webes kultúraközvetítés állt, melyet igen sokrétûen, a szerzõt, a szerkesztõt és a befogadót is érintve értelmeztek a jelenlévõk.

Az összejövetel már elsõ pillanataiban is izgalmakat rejtett számomra. Az online folyóiratoknál közlõkkel ugyanis gyakran megesik, hogy olyan emberekkel kerülnek online kapcsolatba, akikkel még sohasem találkoztak azelõtt élõben: ez a konferencia pedig lehetõséget adott a személyes kontaktra is, testet adott azoknak a digitális identitásokat, akiket eddig csak a levelezésünkbõl ismertünk. 

Ez azért is hasznos, mert a digitális identitás nem feltétlenül ugyanaz, mint a személyes énünk, sõt, ahogyan Pogrányi Péter KULTOK elõadásában kifejtette, ráadásul nem is központosítható, folyton változó, megfoghatatlan és az egyén ráhatásaitól független létezõ. Az online jelenlét következményeit pedig az írók/költõk esetében jól mutatja az is, mi minden íródhat be az életmûbe egy-egy lájk, egy facebook oldal vagy csak magának a test megmutatásának hatására, vagy abból kifolyólag, ha valaki mondjuk megnyeri az Irodalmi Jelen online szépségversenyét. 

Az életmûbe íródásnak persze más aspektusai is felmutathatóvá vállnak, elég csak arra gondolnunk, hogy mennyire megváltozott az írás folyamata az elmúlt évtizedben a médiumváltások hatására. Székelyhidi Zsolt találó szövege éppen ezeknek a technikáknak és az õ - még nem a számítógépek közé született - generációjának találkozásáról beszélt. Bár konkrét, szöveget érintõ eltérésekrõl nem volt szó, elõadása mégis jól rávilágított arra, hogy maga az alkotó hogyan válik a monitorok sokaságának és információáramlás intenzitásának áldozatával és hogyan küzd önnön türelmetlenségével. „John Székelyhidi Connor”, ahogyan magát jellemezte, persze próbálja átélni az y és a z generáció helyzetét, és a felolvasásokon bohócsapkát húzva hatással lenni rájuk, ám a mindennel foglalkozó, de semmiben nem elmerülõ generációk lekötése komoly kihívásnak bizonyul.

Persze a két nap alatt többször is felmerült a kérdés, vajon a cél-e a ezeknek az olvasóknak a lekötése és a lájkok gyûjtése? Egyáltalán, mennyit ér egy lájk? Olvasó-e a lájkoló? A problémát többen, több online felülettõl is próbálták megoldani, ahogyan Veress Dani jogos második napi szekciókritikájában meg is fogalmazta, kicsit túl sok szó is esett a lájk gyûjtésrõl és menedzsment kérdésekrõl, miközben a konkrét szövegeket érintõ változásokat taglaló elõadások száma csekély maradt. Ám ebbe a körbe tartozott Podmaniczky Szilárd elõadása is, aki Librariusnál végzett felmérései alapján azt tudta megállapítani, hogy az emberi történeteket megjelenítõ hírek, illetve az aktuális eseményekre reflektáló irodalmi mûvek nagyobb népszerûségnek örvendenek. Egy másik fontos megállapítás volt részérõl, hogy az emberek olyan mûvekre szívesebben kattintanak, ahol puszta szövegek mellé magyarázat is került, például, hogy milyen szituációban született meg egy vers vagy novella. Így nyilvánvalónak tûnik, hogy a közönség valóban a jelenlétérzést keresi az online felületek esetében is, illetve ebben az y generáció egyedítési vágyainak nyomát is felfedezhetjük. 

A könnyebb webes tájékozódás és a kritikák gyorsabb elérése is vonzóbbá teheti az irodalmat, irodalomértést ennek a fiatal generációnak, így Sörös Borbála ötlete is igazán relevánsnak bizonyul ebben a közegben. Az általa vázolt kritikagyûjtõ portál koncepciója egyszerûbb, de demokratikus elérést nyújtana a kritikákhoz. Míg õ útvesztõként látta a portálok által nyújtott sokféleséget, Csuka Botond inkább már a kritikaírás intézményesülésérõl beszélt és arról, hogy kevés az innováció a kritikaírók részérõl, hiszen mindenki sémákat használ a kritikaírás során. (Ellenpéldaként azért mindenképpen szeretném idelinkelni egy – a konferencia egyik szünetében emlegetett – igazán kreatív beszámolót. http://kulter.hu/2012/10/kit-erdekel-meg-egy-kozepkoru-feher-ferfi/ )

Teszem ezt a linkelést annak okán is, hogy a rendezvényen többször is felvetõdtek az online felületek együttmûködési lehetõségei is. Egyrészt felmerült annak lehetõsége, hogy a kritikák szerzõinek maguknak is mindenképpen kellene reagálnia más online kritikusok írásai, másrészt esetleg a szerkesztõk is linkelhetnék a szövegek alá más portálokon található munkákat. Persze itt Székelyhidi Zsolt gondolatai mentén újra felmerül: vajon hogyan fogjuk azt a generációt több kritika elolvasására ösztönözni, akit a mû elolvasására is alig tudunk rávenni? Végül Gaborják Ádám az együttmûködés jegyében egy ismert szerzõ mûvének portálokon átívelõ közlését jelentette be.

A szerzõség, illetve a szerzõk kinevelése is többször felmerülõ téma lett a két napos program során, hiszen az internettel és az online felületek megjelenésével a profik mellett a félprofi kategóriában alkotók is teret kaptak, mind kritikákról és beszámolókról, mind szépirodalomról beszélünk, másrészt pedig a gyakran félprofi réteget képviselõ fiatal felnõtt generáció ebbe a világba születve könnyebben tájékozódik, így megkerülhetetlen részét képezi ennek a kultúrának. A Kortárs Online képviseletében mind Zólya Andrea, mind pedig Vágó Marianna kiemelték a szerzõgondozás szükségességét, hiszen bár a generáció pozitívumaként Zólya Andrea lelkesedést és a lendületet emelte ki, a konferencián nem egyszer az önérzetességü(n)k került elõtérbe. A dokk.hu kapcsán pedig az, hogy gyakran nem tanulni vágynak az írással a fiatalok, hanem inkább egyszerûen megmutatni óhajtják már kialakult(nak hitt) írásaikat.

A színházi kritikák kapcsán a gyakorlottság, a színházi szemiotikai túlterheltség merült fel, mint a jó kritikus ismérve, illetve Mihók Nóra Zsófia beszélt arról, hogy esetükben a pályakezdõ kritikusokat igyekeznek olyan színházi elõadásokra küldeni, melyek már ismert irodalmi szövegekre épülnek, így ezeket támaszként használva könnyebben értelmezõdhetnek az elõadások.

Persze nem csak a szerzõk alakultak át az online megjelenés hatására, hanem - ahogyan Boldog Zoltán fogalmazott - az olvasó rehabilitációjára is sor került. Az online kultúrákban sokkal jelentõsebb az interaktivitás lehetõsége, hiszen itt már nem lehet megkerülni az olvasókat: még ha maguk a portálok nem is adnak lehetõséget a kommentálásokra vagy lájkolásokra, a facebook demokratizálja a lehetõségeket.  

Az olvasói kiszolgálást szolgáló technikai újításként Pál Dániel Levente az Eötvös Kiadó Olvasd, Tanuld, Vidd magaddal programját vázolta, melynek legérdekesebb újító lépése, hogy az okostelefonokon és tableteken olvashatóság mellé egy GPS rendszer kiépítését tervezik, mely lehetõvé tenné, hogy a használó által meglátogatott helyhez is társuljon olvasnivaló, így például az órára sietõ diáknak az óra helyszínén máris a megfelelõ kiadvány váljon láthatóvá.  

Az esemény néhány momentuma igazán érdekesnek bizonyult, mert a megszokottabb vonalakat követõ irodalomértõi attitûdtõl eltérõ utakat jártak végig. Drótos Richárd A Vörös Postakocsi Online munkatársa a honlapok ritmikájára, azaz a külsõ strukturáltságukra figyelt, mely alapján három csoportba osztotta az online folyóiratokat a teljesen minimalista megjelenésûektõl (pl. alfoldfolyoirat.hu) egészen a „profi liga” tagjaiig, akik teljes mértékben kiszolgálják az olvasókat interaktivitásukkal és folyton frissülõ bejegyzéseikkel (librarius.hu, port.hu).

Az elõadások zöme bár kiemelte az online felületek elõnyeit és hátrányait, a szerzõkre és az olvasókra gyakorolt hatásait, mégis úgy tûnt, hogy maguk a szövegek változása mégsem bizonyul olyan erõteljesnek, hogy az online megjelenéssel kapcsolatban gyakran használt forradalmi retorika vagy a paradigmaváltás fogalmának használata indokolttá váljon. A lájkok és a marketing stratégiák bõ tárházának emlegetése azonban megalapozottá teszi Braun Barna állítását, miszerint ebben az új környezetben az irodalmi mûvek élményjószágként jelennek meg. (Barna elõadásának anyaga itt: http://prezi.com/mdzm_hxlsbma/miert-hulye-nadas-peter/ )

A kétnapos intenzív rendezvény egy záró slam poetry esttel ért véget, amelynek legnagyobb különlegessége, hogy Simon Márton, Süveg Márk Saiid és Závada Péter mellett a „debreceni újonc”, Asbóth Balázs is bemutatkozott. (videó: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=XwVTa7lLuf0 )

A videó késõbb azért is bizonyult érdekesnek, mert szemtanúi lehettünk, ahogyan a facebook linkelései radikálisan eltérõ kritikák mellett kerültek ki az üzenõfalakra, ahol már az azt publikáló Irodalmi Jelennek nincs hatalma. Ilyen linkelésekkel válunk mi a „nagy, szabad” online térben egyszerre szerzõvé, szerkesztõvé és kritikussá. És még élvezzük is, hogy egyre több a „munkánk”.

KULTOK II. – Online kulturális folyóiratok, Debrecen, MODEM, Multimédia Terem és Elõtér, 2013. március 29-30.