A Debreceni Egyetemi Színházban nem csupán az egyetem minden hallgatója számára nyitott (fõként játékos önismereti, koncentrációt fejlesztõ) tréningeket tartunk és magyar, illetve idegen nyelvĂ» elõadásokat, performanszokat készítünk. Az egyetemen eltöltött idõ maximális kihasználására törekszünk, mindenféle kulturális tevékenységet támogatunk: rendszeresen tart mĂ»helymunkákat nálunk a LÉK (Lehetnék Én is Költõ), olykor megfordul a DEIK (Debreceni Irodalmi Kör), s más, spontánul szervezõdõ csoportok felolvasásainak, irodalmi mĂ»vek megzenésítésének is örömmel helyet biztosítunk az alagsori termünkben.

Ez a fekete függönyökkel körbeaggatott semleges tér – mely szerényen kebelez be egy zongorát, egy kisméretĂ» díszlet- és kosztümraktárt, no meg a rendkívül fontos mosdókagylót, ami mellett lassan már egy éve érezzük kiégett vízforralónk szörnyĂ», mélységesen torokkaparó hiányát – könnyedén otthonossá varázsolható. Idõnként arra vetemedünk (s csatlakozhat is hozzánk bárki), hogy némi rágcsával felszerelkezve, párnák és nagyméretĂ» szivacsok közé befészkelve magunkat élménybeszámolókat, elméleti elõadás határát súroló prezentációkat hallgassunk végig a legfrissebb színházi trendekrõl, fesztiválokról, struktúrákról. A 2013-as tavaszi félévben például a színház határterületén létezõ új cirkuszt mutatta be Sándor Zita.

Mi is az „új cirkusz”? A fogalom tisztázásban Zitának egy, az Európai Unió által támogatott programban, az Unpack The Arts nevĂ», néhány napos, cirkuszfesztiválok mellé szervezett rezidencián szerzett információk voltak segítségére. A klasszikus cirkuszi elõadásról mindenkinek van egy többé-kevésbé jól körülírható elképzelése (élménye): rövid szakaszokból álló kompozíció, különbféle mesterségĂ» cirkuszosok mutatják be produkcióikat egy kiszámítható koreográfiát követve. A szekvenciák akár állatokat, akár embereket vonultatnak fel, azonos hangoltságúak; belsõ ritmusuk megegyezõ, lépcsõzetesen épülnek fel, a legnagyobb, legütõsebb mutatvány felé haladva. Ezzel a struktúrával szembefordulva határozza meg magát az új cirkusz. A 60-as években szociális jelenségekre, problémákra reagálva hoztak létre cirkuszi elõadásokat olyan alkotók, akik nem rendelkeztek cirkuszi társulattal és nem feltétlenül a cirkusz világából érkeztek (Jean-Baptiste Thierrée). A nomád létmód, a társadalmi hierarchiákat figyelmen kívül hagyó, 360°-ban elhelyezkedõ nézõtér, illetve a hangsúlyosan közösségi produkciós munka megfelelõ terepnek bizonyult az újfajta igényekre és körülményekre való válaszok keresésére. Így történt, hogy az új cirkuszból kiszorultak az állatok, helyette megjelent a narratív szál: jellegzetes karakterrel bíró szereplõk adtak elõ történeteket, a cirkuszi elemek nem céljai, hanem eszközei lettek az elõadásoknak. A 90-es években a karakterek és a történetek is felbomlottak, egyre erõsebb lett az absztrakció – ezt nevezzük kortárs cirkusznak.

Napjainkban mind a három cirkuszi forma egyszerre létezik, egymásra is hatással vannak. A DESZ-teremben tartott bemutató során megnéztünk néhány rövid felvételt az új cirkusz õsének számító Archaos munkájából – elõadásaik a 70-es évek Mad Max-hangulatát idézték, az elõadók egy óriási arénában, porban és sárban, harsány nevetések és üvöltözések között, szakadt ruhában, motorokkal vagy mezõgazdasági gépekkel ügyességi, akrobatikus számokat hajtottak végre vagy éppen gyújtották fel ruhájukat. A mocskosnak és vadnak tĂ»nõ jelenetek után sokkal költõibb részleteket is megnéztünk, például a szintén „õsinek” számító, kizárólag akrobatikára szakosodó Les Arts Sauts-tól, vagy a ma is aktív, talajtechnikában profi Les 7 doigts de la main-tõl. Az „urban circust” Ă»zõ Circolombia vagy Cirque Mandinque street artot, rapet és hip-hopot cirkusszal keverõ, nagy tömeget színvonalasan szórakoztató elõadásai rendkívül dinamikusnak és izgalmasnak tĂ»ntek, míg Jeanne Mordoj furcsa eszközei kifejezetten bizarr hatást keltettek. Azt is megtudtuk, hogy magyar mĂ»vészek is jeleskednek új cirkuszi produkciók létrehozásában: Schilling Árpád például a francia cirkusziskola növendékeinek vizsgaelõadását megrendezve úttörõ lett a „dry circus” vonalon (az elõadók kizárólag az ügyességi feladatokra koncentrálnak, lehántanak minden színházi réteget az elõadásról), Nagy József 1995-ös, Le Cri du Caméléon címĂ» rendezése pedig egyenesen a kortárs cirkusz kezdõpontjának tekinthetõ. 

A rengeteg új információ, a felvételek, a cirkuszmĂ»vészek technikai és mĂ»vészi oktatásáról hallottak nagy kedvet csináltak új cirkuszi produkciók megtekintéséhez, (milyen kár, hogy élõben csak Budapesten láthatunk ilyet, idén például a szintén szóba került Philippe Ménard lép majd fel a Trafóban). Egyelõre azonban ezzel a rövid kóstolóval kellett beérnünk, s izgatottan várjuk a legközelebbi hasonló bemutatót, beszélgetést – amire mindenkit szeretettel várunk. Csupán a DESZ facebook oldalát kell like-olni vagy a www.deszinhaz.hu –ra ellátogatni idõnként, ott megtalálhatóak az aktuális programok.