Tavaly szeptember 7 -én Budapesten önálló koncertet adott a közkedvelt Manu Chao, de most nem is igazán erről lesz szó. Erre az alkalomra jelent meg a Magyarországon a Gabo kiadó gondozásában a Clandestino, Manu Chao nyomában című könyve, amelyről elsősorban Peter Culshaw tehet. Az írót maga Malcolm McLaren (Sex Pistols, PIL, stb.) jellemezte úgy, hogy ő a világzene Indiana Jones-a. A könyv külső és belső borítója némi utalást tartalmaz arra, hogy ez a könyv izgalmas olvasmánynak ígérkezik. Én magam kéz nap alatt kivégeztem, ami egy 444 (!) oldalas életrajz esetében szerintem nem rossz. 

A történet, mint egy egyszerű életrajz, a születéssel kezdődik és Jose-Manuel Thomas Arthur Chao alias Manu Chao életének minden mozzanata szinte filmszerűen jelenik meg az érdeklődők előtt. Tulajdonképpen két, azaz három komolyabb részre tagolható a könyv, pontosan úgy, mint a francia-spanyol származású srác élete. Az elsőben az útkeresés, a következőben a Mano Negra, mint legfontosabb cél a téma. Döbbenetes adatok, hihetetlen történetek barátságokról, bulikról, a magányról, a depresszióról és magáról az ÉLETRŐL. Manu a szerzővel öt éven keresztül szinte napi kapcsolatban volt, ami által bemutatásra kerül a nyolcvanas évek lázadó korszaka, a francia underground élet legfontosabb mozzanatai, a kalandos teherhajós és vonatos turné a világ különböző tájain. Nem unatkoztak, és élvezték pl. azt a mások számára legkevésbé sem komfortosnak nevezhető helyzetet, amit pl. a kolumbiai teherpályaudvarokon közösen átéltek egy több hónapos dél amerikai turné kapcsán. 

 A Manu Chao mint zenekar, csak a könyv felétől éled fel, én magam nem is gondoltam, mi lehetett ennek a formációnak az előzménye. Így utólag meg lehet érteni a fickót, miért csak akkor és miért pont azokkal a szenzációs zenészekkel alkotta meg életének talán legnépszerűbb csapatát. A Mano Negra után sokan temették őt, és furcsa szemmel nézték, amikor teljesen más koncepcióra helyezte a gondolatait. A kétkedőknek csattanós választ adott Manuel, aki ott volt azon a kellemes szeptemberi napon a BP Parkban, (mintegy 11000! szerencsés, a nyolcezer főt befogadó helyszínen!!), azoknak úgy gondolom, kár magyarázni, mi volt ott. Jellemző, és a könyvben is megemlítésre kerülő apróság, hogy a banda a koncertjei után előszeretettel bukkan föl anonim módon az aktuális környék valamelyik egyszerűbb becsületsüllyesztőjében, hogy ott amolyan afterparty-szerű előadással szórakoztassák magukat és a spontán ott tartózkodó és ezen eleinte meglepődő, később extázisba eső közönséget, persze teljesen ingyen. Ezek a fickók tényleg olyanok, hogy akár a szomszédunkban is élhetnének, egyszerűek, nem celebek, szeretik az embereket, és nem a pénzük miatt. Sőt, ha tehetik, és tehetik, boldogan fellépnek menekülttáborokban, ha kérik őket, elmennek a dzsungel kellős közepére, csak hogy a társadalom jogtalanul perifériára sodródott tagjai is kapjanak valamit, amitől könnyebb elviselni a terheket. Én magam voltam már néhány nagy koncerten, sok kicsin is, de ilyen élményt az összes nem adott eddig, és erről, ahogy olvasgattam a kritikákat, a többség ezt állítja. Manu az Manu, ne féljünk kimondani.

 Amikor bementem a boltba, hogy megvegyem a könyvet, a kezembe véve nyilván a borítót kezdtem el nézegetni. A túl sok ömlengőnek tűnő reklám-kritika miatt vegyes érzelmekkel kezdtem el olvasni, de az első néhány oldal meggyőzött arról, hogy ezek mind igazak. Végül, hogy értsük is miről beszélek, hadd írjam le a címlapon olvasható Gabiel Garcia Marquez (Manu családi barátja!) idézetet: „ Manuval már négyévesen is csak a baj volt – és még mindig ugyanolyan! ”

Peter Culshaw :  Clandestino, Manu Chao nyomában.  Megjelent 2013-ban, Nagy Gergely nagyszerű fordításával, a Gabo kiadó gondozásában.