Saláta
Halloween, vagy amit akartok
2009. október 31., hallgato.com

Elmúlt az ősz, lassan előkerülnek a téli kabátok és csizmák és kissé megsokasodnak a hagyományos ünnepek. De lehet hagyományról beszélni a halloween esetében? Azt hiszem igen. Bár a boszorkányok és kísértetek ünnepét eredetileg az angolszász országokban nevezik így, megfelelőjét itthon is megtalálhatjuk. Ez az a nap, amikor azokra emlékezünk, akik már nem lehetnek közöttünk.

Az ünnep eredete a kelta időkre vezethető vissza. Náluk a Samhain újév őszre esett. Ezen az éjszakán úgy hitték, hogy az előző évben eltávozottak lelkei ezen az éjszakán vándorolnak át a holtak birodalmába. A római időkben 2 római ünnep keveredett. Az egyik a Feralia, a holtak emléknapja, a másik a Pomona, a gyümölcstermelésért felelős númenek napja volt. A kereszténység terjedésével a pogány ünnepeket hozzáigazították a keresztény szokásokhoz létrehozva így a mindenszentek ünnepét. Bár a halloween eredete évszázadokra nyúlik vissza mára újra reneszánszát éli elsősorban Amerikában. A gyerekek jelmezbe bújnak és házról-házra járnak, hogy édességet gyűjtsenek meghagyva ezzel a háziak életét.

Az utóbbi évekeben itthon is elszaporodtak a halloween partyk, ahol ameikai mintára az emberek ijesztő jelmezekbe öltöznek. A házakat, épületeket különböző fényekkel megvilágítva, töklámpásokkal, szellemekkel túlvilági hangulatúvá varázsolják. Sokan úgy gondolják, hogy ez az ünnep is csak egy újabb üzleti fogás. Néhány aprósággal és kreatív ötlettel azonban mi is megteremthetjük a hangulatot.

Töklámpások ide vagy oda, a szombati halloween bulit követően másnap ne felejtsünk el emlékezni sem.



A szerző további cikkei
Óriási Campus Party szerdán CHILDREN'S Party, Magyarország legnagyobb egyetemi buliján!!
Legyél TE a Fórum Arca!!! Egyetemisták között is keresik a Fórum Arcát! (x)
Tárgyalásokat a felsőoktatásért A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének petíciója
Sajtóközlemény Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának sajtóközleménye a felvételi keretszámokról
Borászati kihelyezett tanszék Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a tarcali Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei