Egyetemi hírek
Együttmûködés a jogászképzés érdekében
2008. október 5., forrás: Edupress

A gyakorlatorientált jogászképzés érdekében kötött együttmûködési megállapodást október 3-án a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, az Igazságügyi Hivatal és az Alapítvány a Jogközelítésért és Jogharmonizációért szervezet. A három fél között létrejött megállapodás ugyanakkor túlmutat az oktatási feladatokon, ugyanis a tervek szerint a jövõben közösen vesznek részt többek között a különbözõ pályázati programokon is.

A megállapodás továbberõsíti az eddigi együttmûködést, ami nagymértékben hozzájárul a jogászképzés során megszerzett elméleti ismeretek eredményes gyakorlati alkalmazásához. A Debreceni Egyetem joghallgatói így mind a fõtárgyak, kötelezõen választható tárgyak, speciálkollégiumok, mind a Tudományos Diákköri Konferenciák keretén belül már tanulmányaik során rendszeresen találkozhatnak és alakíthatnak ki szoros kapcsolatot mindkét szervezettel.

A megállapodás túlmutat az oktatási feladatokon, ugyanis a jövõben közösen vehetnek részt pályázati programokon, munkacsoportok alakításában és kiadványok készítésében. Az Igazságügyi Hivatal minden tavaszi tanulmányi félévben határozott számú jogászhallgatónak lehetõséget ajánl szakmai gyakorlatszerzésre, amelynek során a hivatal munkatársai bemutatják a jogi segítségnyújtás és az áldozatsegítés gyakorlatának folyamatát, illetve a jogalkalmazás során felmerülõ legfontosabb kérdéseket, problémákat. Mindezeken felül a joghallgatók önkéntes segítõként is kipróbálhatják magukat az Igazságügyi Hivatal alaptevékenységeiben, így a jogi segítségnyújtás és az áldozatsegítés területén is.

Az együttmûködés lehetõvé teszi közös konferenciák, kerekasztal-beszélgetések, szakmai viták és fórumok rendezését is a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az ezekhez kapcsolódó publikációs tevékenység hátterérõl a Jogközelítésért és Jogharmonizációért Alapítvány gondoskodik, beleértve a kiadvány-szerkesztési és elektronikus hozzáférési lehetõségeket, emellett az alapítvány honlapján az együttmûködéssel kapcsolatos beszámolók, tapasztalatok is olvashatók lesznek. A tájékoztatási és tanácsadási tevékenységhez az alapítvány szakmai segítséget is nyújt majd a hallgatóknak.



A szerzõ további cikkei
Guinness-rekordra készül a Bosch A világcsúcs-döntési kísérletet április 27-én tartják a Millenárison
Nemzeti Diákkonzultáció Nemzeti Diákkonzultációt indított a HÖOK a faceebook-on
A diákok számára készített tájékoztató kiadványt a Évrõl évre egyre több diák dönt úgy, hogy a nyári szünetben, vagy tanév közben munkát vállal. Számukra adott ki tájékoztató füzetet a NAV
Felvételi Tájékoztató 2012. Megjelent a 2012-es felvételi tájékoztatók hivatalos kiegészítése
Kétszázalékos, fix kamatú lesz a Diákhitel 2 Fix, két százalékos kamatozás mellett kell törleszteniük kölcsönüket Diákhitel 2-t igénylõknek
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei