A vidéki fõiskolák és egyetemek többsége széles skálán biztosít hallgatói számára sportolási lehetõséget, ezzel szemben a fõvárosi, felsõoktatási intézmények drasztikusan elmaradnak - mondta el Vincze Pál, a Magyar Egyetemi és Fõiskolai Sportszövetség alelnöke az "Ép testben..." elnevezésû sajtóreggelin december 10-én, Budapesten. A Nemzeti Sport 2008-as felmérése szerint a 18-29 éves fiataloknak csak a 34 százaléka szereti a testmozgást, ugyanebben a korosztályban a hetente egyszer sportolók 22 százalékot tesznek ki.
"Az elmúlt évek statisztikai mutatói is arra hívják fel a figyelmet, hogy nem csak a felsõoktatási intézmények részérõl kell komoly lépéseket tenni a sportra való nevelés területén, hanem már az általános- és középiskolákban is erre kell törekedni" - mondta dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi és Fõiskolai Sportszövetség alelnöke. Mivel a bolognai rendszer nem teszi kötelezõvé a hallgatók számára a testnevelési órák látogatását, ezért a sportra nevelésre már az alsóbb oktatási szinteken is komoly hangsúlyt kell fektetni, a fõiskoláknak és az egyetemeknek pedig szintén támogatniuk kellene a fiatalok sportolási lehetõségeit - mondta Vincze. Hozzátette, hogy a vidéki fõiskolák és egyetemek többsége széles skálán biztosít hallgatói számára sportolási lehetõséget, ezzel szemben a fõvárosi, felsõoktatási intézmények drasztikusan elmaradnak.
Dr. Kadocsa László, a Dunaújvárosi Fõiskola rektorhelyettese elmondta: a fõiskola sporttámogatási programjai - élsportolók speciális ösztöndíj-támogatása, egyéni tanrendek, kedvezményes vizsgaidõszakok - mellett a jövõben az átlag terhelésû hallgatók figyelmét is fel kívánjuk kelteni arra, hogy milyen problémákat okozhat a sport hiánya. Ebben a programban orvosok, szociológusok és élsportolók is részt vesznek majd, terveink szerint pedig a témában megtartott elõadások kötelezõ jellegûek lesznek" - mondta Kadocsa László.
A Nemzeti Sport 2008-as felmérése szerint az ország lakosságának már 69 százaléka mondta azt, hogy egyáltalán nem sportol, a maradék 20 százalék pedig mozgásszegény életet él. A 18-29 éves fiataloknak csak a 34 százaléka szereti a testmozgást, ugyanebben a korosztályban a hetente egyszer sportolók 22 százalékot tesznek ki.