Felsõoktatás
EDUCATIO 2009. kiállítás
2009. január 19., hallgato.com

Januárban a tavalyinál is nagyobb alapterületen várja látogatóit az EDUCATIO 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, a felsõoktatás éves seregszemléje. A Syma Sport-és Rendezvényközpont "A" és "C" csarnokában az összes hazai felsõoktatási intézmény mellett számos cég is képviselteti magát január 23-án és 24-én.

Csakúgy, mint a korábbi években, a 2009 januári kiállításra is szép számmal várnak a hazaiak mellett külföldi intézményeket és cégeket a szervezõk. Tavaly mintegy 40 ezren látogattak ki az Educatiora, amelyre korábban sosem látott számban érkeztek külföldi - dán, kanadai, brit, svéd, svájci, tajvani - felsõoktatási intézmények, melyek potenciális hallgatókat láttak a magyar fiatalokban. Ez idén sem lesz másként, a tízezer négyzetméter alapterületû kiállításon felsõoktatási intézmények, külföldi egyetemek, taneszközgyártók és -forgalmazók, nyelviskolák, szakképzõ intézmények, oktatással foglalkozó kutatóintézetek is részt vesznek. A szakmai érdeklõdõk mellett az alap- és középfokú oktatásban részt vevõket is színes programokkal, érdekes oktatási, és készségfejlesztõ játékokkal fogadja a rendezvény.

A látogatók az általános tájékozódáson túl informálódhatnak az oktatási szolgáltatások mellett az elnyerhetõ ösztöndíjakról, a lakhatási szolgáltatásokról, a várható karrierlehetõségekrõl is. Ilyen módon az Educatio kiállítás tekinthetõ egy országos nyílt napnak is, amellyel az izgalmas programok mellett idõt és energiát spórolhatnak a fiatalok.
A részletes programról a
www.educatio.hu/educatio2009 oldalon lehet tájékozódni.



A szerzõ további cikkei
Óriási Campus Party szerdán CHILDREN'S Party, Magyarország legnagyobb egyetemi buliján!!
Legyél TE a Fórum Arca!!! Egyetemisták között is keresik a Fórum Arcát! (x)
Tárgyalásokat a felsõoktatásért A Felsõoktatási Dolgozók Szakszervezetének petíciója
Sajtóközlemény Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának sajtóközleménye a felvételi keretszámokról
Borászati kihelyezett tanszék Együttmûködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a tarcali Tokaji Borvidék Szõlészeti és Borászati Kutatóintézet
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei