Pályázatok
Diákok a tudományért
2010. január 11., forrás: Pályázatfigyelõ

Pályázatokat kizárólag a már eredményekkel (TDK-konferenciákon és más szakmai fórumokon elnyert díjakkal, tudományos publikációkkal, megvalósult egyéb alkotásokkal stb.) dokumentált egyéni hallgatói kutatómunka, valamint az ahhoz kapcsolódó bel- és külföldi konferenciákon való aktív részvétel forintköltségeinek (részvételi díj, utazás, szállás) fedezésére, továbbá kivételes esetben OTDT tevékenységhez kapcsolódó publikációk megjelentetésének támogatására fogadnak el. (A szakalapítvány szerény anyagi lehetõségei miatt az egy pályázónak nyújtott összeg csak kivételes esetben haladhatja meg a 100 000 Ft összeghatárt. Az ezen összeghatárt is figyelembe vevõ költségvetés intézményi infrastruktúra-támogatást nem tartalmazhat.)

Pályázati támogatásban részesülhetnek:
(1) a felsõoktatásban dokumentáltan eredményes tudományos vagy mûvészi tevékenységet felmutató, magyarországi egyetemen vagy fõiskolán, nappali tagozatos graduális tanulmányaikat végzõ, illetve
(2) rendkívül indokolt esetben esti, levelezõ és távoktatási formában tanuló egyetemisták és fõiskolások.
Elõnyben részesülnek az elsõ egyetemi vagy fõiskolai diplomájukat szerzõ fiatalok, továbbá a Pro Scientia Aranyérmesek. Ez utóbbiak kedvezménye, hogy a végzést, illetve az érem elnyerését követõ naptári évben is kaphatnak pályázati támogatást.

A pályázati anyagnak tartalmaznia kell:
1. A kitöltött pályázati ûrlapokat, bennük a kért mellékleteket, két példányban;
2. a kutatási vagy mûvészeti tevékenység gyakorlására vonatkozó terv rövid (legalább 1, legfeljebb 3 oldal terjedelmû) összefoglalását,
3. részletes költségtervet,
4. a pályázó szakmai életrajzát (az ûrlapon is pontosan megjelölve a szakot/szakokat és az évfolyamot, amelyre a pályázat benyújtásakor jár a hallgató),
5. a tudományos vagy mûvészi elõéletére vonatkozó publikációs, illetve szereplési jegyzéket és a munkásságot reprezentáló nyomtatásban megjelent kiadványok - legalább elsõ oldalának - másolatát,
6. két tanára által írott ajánlást,
7. korábbi szakalapítványi támogatás esetén annak ideje, összege és rendeltetése feltüntetését, valamint
8. amennyiben konferencia-részvételre kér támogatást, annak dokumentumait (elõadása vagy posztere kivonatát, a fogadási készségrõl szóló nyilatkozatot, a konferencia meghívóját, stb.), valamint a munkanyelv ismeretének szintjére utaló nyelvvizsga-bizonyítványának másolatát.

Visszamenõleges támogatást az alapítvány nem nyújt, továbbá a támogatás elnyerésétõl két éven belül nem fogad be új pályázatot.
A szakkuratórium csak a http://www.prof.iif.hu/prc honlapról letölthetõ, vagy a Pro Cultura Alapítványnál beszerezhetõ pályázati segédlet alapján készült pályázatokat fogadja el.

A pályázat benyújtásának határideje: 2010. március 30. és október 12.
Az elbírálást májusban és novemberben végzik el.

Az általános pályázati feltételek a Pályázatfigyelõ oldalán olvashatók.
 



A szerzõ további cikkei
L’OREAL−UNESCO Magyar Ösztöndíj A Nõkért és a Tudományért
Európai Fiatal Újságíró Díj 2010 Európai Unió keresi az újságírás fiatal csillagait
Posztdoktori Ösztöndíjpályázat A Magyary Zoltán Felsõoktatási Közalapítvány (MZFK) meghirdeti a Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíjpályázatot.
Diákok a tudományért szakalapítvány pályázata Célja a felsõoktatásban kiemelkedõ tudományos teljesítményt elért fiatalok alkotó, tudományos tevékenységének segítése.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei