Felsõoktatás
Javult a pályakezdõ fiatalok helyzete
2010. január 15., forrás: Edupress

Jelentõsen csökkent az elmúlt három hónapban a pályakezdõ álláskeresõk száma, 2009 decemberében az elõzõ hónaphoz képest 4,3 százalékkal javult a helyzet. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb összesítése szerint összesen 2300 fõvel volt kevesebb a regisztrált munkanélküli fiatal 2009 decemberében, mint novemberben.

Júniustól szeptemberig tartott a munkanélküli friss diplomások számának erõteljes növekedése, ezt váltotta fel a novemberben megindult kedvezõ folyamat, ami az állásnélküli fiatalok csökkenõ számában mutatkozott meg 2009 decemberében. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb összegzésébõl kiderült ugyanis, hogy decemberre ez elõzõ hónaphoz képest 4,3 százalékkal, összesen 2300-zal volt kevesebb a pályakezdõ munkanélküliek száma. Tavalyhoz képest azonban még így is 23,4 százalékkal, vagyis 9700 fiatallal több az álláskeresõ frissen végzett, összesen 51 300 állásnélküli pályakezdõ szerepel az ÁFSZ nyilvántartásában.

A korábbi helyzethez hasonlóan azokban a régiókban növekedett meg a pályakezdõ álláskeresõk száma, ahol az összes álláskeresõ száma is megnövekedett az elmúlt hónapokban. Ez fõként a közép-magyarországi, a közép-dunántúli és a nyugat-dunántúli régióra jellemzõ. A munkaügyi központok nyilvántartásaiból kiderül továbbá, hogy a beregisztrált munkanélküli fiatalok 40 százaléka csupán az általános iskola 8 osztályát végezte el, harmaduk szakmunkásképzõt vagy szakiskolát végzett csak, 12 százalékuk járt szakközépiskolába, 8,3 százalékuk rendelkezik érettségivel, 3 százalék technikumot végzett és csak alig 5 százalékuk volt, aki valamilyen felsõfokú diplomával rendelkezett.
 



A szerzõ további cikkei
Guinness-rekordra készül a Bosch A világcsúcs-döntési kísérletet április 27-én tartják a Millenárison
Nemzeti Diákkonzultáció Nemzeti Diákkonzultációt indított a HÖOK a faceebook-on
A diákok számára készített tájékoztató kiadványt a Évrõl évre egyre több diák dönt úgy, hogy a nyári szünetben, vagy tanév közben munkát vállal. Számukra adott ki tájékoztató füzetet a NAV
Felvételi Tájékoztató 2012. Megjelent a 2012-es felvételi tájékoztatók hivatalos kiegészítése
Kétszázalékos, fix kamatú lesz a Diákhitel 2 Fix, két százalékos kamatozás mellett kell törleszteniük kölcsönüket Diákhitel 2-t igénylõknek
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei