Felsőoktatás
Később kell majd a mentorprogramra jelentkezni
2010. január 28., forrás: Edupress

A korábbi gyakorlattal szemben idén nem szerepel a felsőoktatási jelentkezési lapon az a rubrika, amellyel a hátrányos helyzetűeket segítő mentorprogramra jelentkezhetnek a felvételizők. Az Oktatási Hivatal elnöke tájékoztatása szerint ezzel csak a program szervezői és résztvevői közötti kapcsolatfelvétel költségei csökkenek, hiszen a jelentkezési lapon a felvételizők jelezhetik hátrányos helyzetüket, így a programszervezők közvetlenül keresik meg őket. A programvezető szerint azonban nyomtatási hiba történt.

Nem jelölhetik a felvételizők az idei jelentkezési lapon a szaktárca által finanszírozott, és a HÖOK által koordinált mentorprogramban való részvételi szándékukat, ugyanis nincs erre vonatkozó kérdés az adatlapon. Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke szerint erről decemberben döntöttek az illetések. Elmondta: a változtatással mindössze a program szervezői és résztvevői között csökken a kapcsolatfelvétel költsége, nem változik azonban a programban részt vevők lehetősége. "Mivel a felvételizők a jelentkezési lapon nyilatkoznak a hátrányos helyzetükről, ez alapján megállapítható, hogy jogosultak-e a mentorprogramban való részvételre. Ezután az Oktatási Hivatal ezeket a fiatalokat a felvételi eljárásban közvetlenül keresi meg" - indokolta a változtatást Bakonyi.
A HÖOK által működtetett program vezetője, Szűcs Gabriella azonban az oktatási tárca mulasztásáról számolt be: december 10-én, a jelentkezési lapok megjelenésekor jelezték az oktatási tárcának, hogy hibásan, az mentorprogramra való jelentkezés nélkül nyomtatták ki a dokumentumokat. Ekkor a minisztérium azt javasolta a HÖOK-nak, hogy később küldjék ki a csaknem nyolcezer érintett fiatalnak a jelentkezési lapokat.

2009 tavaszától a Katapult Mentorprogram új, HÖOK Mentorprogram - Felsőoktatási mentorhálózat néven működik tovább. A programban jelenleg csaknem 2000 fiatal vesz részt, és a célja, hogy megakadályozza az elsőéves hátrányos helyzetű hallgatók lemorzsolódását. Egy mentornak maximum hat mentoráltja lehet, a mentorok tevékenységükért támogatásban részesülnek.



A szerző további cikkei
Guinness-rekordra készül a Bosch A világcsúcs-döntési kísérletet április 27-én tartják a Millenárison
Nemzeti Diákkonzultáció Nemzeti Diákkonzultációt indított a HÖOK a faceebook-on
A diákok számára készített tájékoztató kiadványt a Évről évre egyre több diák dönt úgy, hogy a nyári szünetben, vagy tanév közben munkát vállal. Számukra adott ki tájékoztató füzetet a NAV
Felvételi Tájékoztató 2012. Megjelent a 2012-es felvételi tájékoztatók hivatalos kiegészítése
Kétszázalékos, fix kamatú lesz a Diákhitel 2 Fix, két százalékos kamatozás mellett kell törleszteniük kölcsönüket Diákhitel 2-t igénylőknek
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei