-Volt olyan, hogy egy srác egy egész zacskó húspogácsát elejtett.
-És mit csináltatok vele, kidobtátok?
-Nem. Segítettünk neki összeszedni.

A gyorséttermek kialakulása
A globalizációnak köszönhetõen természetesen ezek a gyorséttermek Magyarországon is megjelentek, és azóta is hatalmas népszerûségnek örvendenek. A gyorséttermek, ahogyan arra a neve is utal a gyorsaságról szólnak, a vedd- edd- menj folyamatos körforgását azonban nem olyan egyszerû fenntartani, ehhez jól mûködõ háttérgépezet szükséges. Ez a gépezet nem más, mint a konyha, ami olyan a gyorskajáldáknak, mint az embernek a szív: ha az leáll, vagy nem megfelelõen mûködik, akkor annyi, nincs tovább. Ott tehát hajtás van: pumpálni kell a szívbe a vért, az emberekbe az ételt. Nem várható el viszont, hogy ilyen rövid idõ alatt dizájnos tálalásban kapjuk meg a sajtburgerünket, ahogy a dolgozóktól sem, hogy az aznapi kétszázadik húspogácsát kétszázadjára is rendesen átsüssék. Vagy mégis?

A túloldalról
-„Balesetek természetesen vannak. Mivel egy vékony csipesszel kell megfogni a húst könnyen el lehet ejteni.”- mondta egy neve elhallgatását (egyértelmû okokból) kérõ lány, aki hónapokat töltött az egyik ilyen konyhán, s aki a továbbiakban fog mesélni ottani tapasztalatairól. A másik riportalanyom, egy még most is ott dolgozó srác egyértelmûen fogalmazta meg az álláspontját: „az a helyzet, hogy elõször is minden "piszkos" dolog csak és kizárólag az alkalmazottaktól függ. Ezek a gyorsétteremláncok hatalmas cégek, és nem engedhetnek meg maguknak semmilyen hibát, ezért hihetetlen szigorú élelmiszerbiztonsági szabályok (sztenderdek) vannak.”

Kérdésemre, hogy tényleg igaz e, hogy az alkalmazottakat akár ki is rúghatják, ha nem kedvesen mosolyognak a pénztárban, elmondták, hogy bár ez már nem érvényes, de még mindig ajánlani kell a drágább menüt és az aktuális akciókat. „Régen valóban kötelezõ volt a mosoly, most már, csak ha szívbõl jön! Van standard és standard plusz kiszolgálás. A standardba tartozik a barátságos rendelésfelvétel, a gyors összeszedés, átadás, fizettetés, barátságos elköszönés, szemkontaktus, szóval az alapvetõ dolgok. A plusz pedig a mosoly, beszélgetés a vendéggel, ilyesmi.”

- „Esti mûszakokban még az is elõfordult, hogy unatkoztunk. Olyankor jó kis kaja- és jégkockacsatákkal el lehetett ütni az idõt. Persze nem mindig volt ilyen lazaság, for (ellenõrzés) idején például, egy üzletember kinézetû, rózsaszín inges pasi kedvéért egy napra mindennek csillognia kellett. Mindig, mindennek a standard-nek kellett megfelelnie!” Ez nyilván a franchise miatt van így, hiszen a mai gyorséttermek ma már ebben a rendszerben mûködnek. Ennek lényege, hogy az adott márkanévhez mindenütt ugyanazok a szolgáltatások tartoznak, így teljesen mindegy, hogy Budapesten, Pekingben, vagy New Yorkban vágyunk egy adag koleszterinbombára, mindenütt a jól ismert és kedvelt, és fõleg ugyanúgy elkészített ételeket fogjuk megkapni.

Diákok, akciók, szerelmek jönnek- mennek és közben olyan városi legendák is születnek, mint például az öt másodperces szabály. Ennek lényege, hogy ha már megtörtént a baleset, de a hús öt másodpercen belül visszakerül az asztalra, akkor az még kiadható. Ez persze nem hivatalos állásfoglalás (érdekes is lenne, ha hirdetnék), egyfajta pletyka, de ebben az esetben a ’minden pletykának van alapja’ elvbõl inkább nem indulnék ki. Nyilván ez nem a standard része…

Ahogy például az ún. újracímkézések sem. „Azok elég gyakoriak voltak. Így lett a saláta frissebb, a zsemle puhább, tovább felhasználható, ezáltal tovább eladható.” Egy másik étteremben: „Minden szendvics, ami a csúszdába kerül tíz percig tartható el, utána kuka. Ez csak elvileg van így. Ennek megoldása az idõkártya csere. Ha tíz perc múlva még mindig ott van, akkor megint. A szendvicsbe egy kis extra saláta, mert az ugye összeesik, dobozcsere, hogy ne legyen beleszáradva a dobozba, és fogyaszthatja is a drága vendég egészséggel!”

Végül de nem utolsó sorban, hadd osszam meg veletek a kedvenc történetemet: „Voltam már olyan étterem konyháján is, ahol egész furán mentek a dolgok. A mûszakvezetõ mellett leejtettem a zsemlét a földre, már fognám, hogy dobom ki, kicsit meglepõdtem mikor azt mondta: „-Á, hagyd jó lesz az!” Vagy volt olyan, hogy a lejárt szavatosságú zsemle a kukában volt, de az auditor nem volt ott. Kaptuk az utasítást: úgyis dobozban van jó lesz az! És kukából ment a csúszdába, mi meg csak lestünk (akik nem oda valók voltunk), hogy mi a ****?”

Persze étterme válogatja, de azért megnyugtató, amit az ott dolgozó srác elmondott: -„Mindenki kérdezi, hogy bírok- e még ott enni? Nálunk simán, mert semmi olyan nincs abban a szendvicsben, amit ne ennék meg, és tudom, hogy semmi olyat nem csinálnak vele, amiért nem enném meg.”

Összegzés
Csak hogy tisztázzuk: ez nem egy lejárató, leleplezõ, oknyomozó stb. cikk!!! Csupán a tisztánlátás végett íródott, hiszen az X-akták óta tudjuk: az igazság odaát van, ez esetben a konyhában. Mindamellett hallhatok én akármit is ezekrõl az éttermekrõl, ugyanolyan élvezettel fogom megenni a szendvicsem, mert egyszerûen finom! És hogy Béla tíz perccel ezelõtt még a földrõl szedte fel… Nos, ez azt hiszem akkor már senkit sem érdekel. (Bélán kívül)