Programajánló
Csík zenekar a Lovardában
2009. március 12., Bezzeg Krisztián

A Csík zenekar immár 20 éve jeles résztvevője a magyar népzenei életnek. A formációt Csík János alakította 1988-ban. Sikereiket a nívós koncerteknek és a táncházaknak köszönhetik, nem csak hazánkban, de külföldön is. Műsoraikban elsősorban magyarországi és erdélyi magyar népdalokat vagy táncmuzsikákat játszanak, de felbukkannak román táncdallamok is.

Megalakulásukat követően az első lemez öt évet váratott magára, 1993-ban megjelent a
"Boldog szomorú dal" című albumuk. Ismét öt év telt el az újjabb, "Tiszta szívvel" című lemezükig, ezt követően két-három évente adtak ki albumot. Mára összesen hat készült el, közülök a 2005-be megjelent "Senki nem ért semmit" Aranylemez lett és 2007-ben megkapták érte a Fonogram-díjat. Ez méltán bizonyítja, hogy a népzenének van piaca, kereslete és népszerűsége is.

Külföldön is remekül helytálltak. A világ több pontján is megfordultak és tették ismerté hazánk népi kultúráját. Egy amerikai és egy olasz turnén is játszottak a nagyérdeműnek, majd Brüsszelben is megfordultak egy lemezbemutató erejéig. A hazai közönség, a rengeteg koncertjükön kívűl nagyobb szabású fesztiválokon is találkozhat velük.

Gyertek március 17-én (kedden) a Lovardába, mert 20:00 órai kezdéssel elkezdik húzni a talpalávalót! A táncos kedvűek se féljenek, mert a koncertet táncház követi, ahol ki-ki táncra perdülhet a magyar népzene ritmusaira!

 



A szerző további cikkei
Homo Sapiens Universitatis A Homo Sapiens Universitatis különleges, ám gyakori fajról olvashattok egy rövid jellemzést. Társas lény, élőhelye az egyetem.
Szingli party a Lovardában Fergeteges hangulatra számíthatnak mindazok, akik ellátogatnak március 2-án (szerdán) a CAMPUS Partyra.
Szakestre fel! A legtöbb szakon vannak olyan rendezvények, amikor kicsit összeülnek az egy szakra járók és közös eszmecserébe kezdenek.
Ki mint vet...? Az a borzasztóan szomorú helyzet áll fent, hogy idén rájárt a rúd az Országunkra! Európa „szíve" most vérzik.
Filmek mozin kívül Egy remek lehetőség a filmkedvelők számára, vetítések minden héten ingyen!
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei