Május 1-je világszerte a munkásság nemzetközi ünnepe, ugyanis 1791-ben az Amerikai Egyesült Államokban philadelphiai ácsok tüntettek a tíz órás munkaidõért. Ez indított el mindent. Ettõl kezdve a munkások már nagyobb követeléssekkel álltak elõ, 1890- ben pedig ezt a napot hivatalosan is a munkásság napjává nyilvánították. Tudjuk azonban, hogy Magyarországon a május elseje a tavasz, a megújulás ünnepe is, emellett április 30- án fiúk százai kelnek útra az éj leple alatt, hogy kedvesüknek májusfát állítsanak, jelezvén ezzel udvarlási szándékukat vagy szerelmüket. Legalábbis a hagyomány szerint. Na de mi a helyzet ma? Százai? Útra kelnek?

Régen
Régen kétfajta májusfa volt ismert: az egyik, amit a lányos házak elé állítottak fel, a másik, amit falvak közepére, középületek elé helyeztek el. Lehetett nyárfa, nyírfa, fûzfa, a lényeg az volt, hogy szépen fel legyen díszítve. Sokan ezt a szokást egy keresztény legendára vezetik vissza, mások szerint a fa fallikus szimbólum, a férfiasságot jelképezi. A hagyomány szerint a fiatal fiúk bandákba verõdve május  1-jére virradóra fát állítanak a lányos ház elé, sokszor a kaput is ellopják, egyes erdélyi területeken pedig még szerenádot is adnak. Ha a lány fogadja az ajándékot, akkor gyufát gyújt az ablakban, így a legények tudják, hogy célt értek. Ezután kimegy, és borral kínálja õket. Kreatívabb lányok megtréfálták a fiúkat és egy fára savanyú uborkát vagy paprikát aggattak. Innen erednek a savanyúképû, paprikajancsi elnevezések.

Ma
Több fiút is megkérdeztem, arról hogy él e még náluk ez a népszokás. A debreceniekre igazából nem is mertem számítani, és nem is ért pozitív csalódás. A legtöbben nem is ismerték ezt a hagyományt, de aki ismerte, az sem tartja.  Az õ helyzetük még talán érthetõ is, mivel nyilván elég érdekes lenne, ha egy tízemeletes lépcsõház elé beállítanának egy fát (száz lány találgatná, hogy kié), és a tonnás lépcsõház ajtón kívül kapu se nagyon van, amit el lehetne vinni (a kaputelefont azért meg már csak nem). Szegények, mondjuk alapvetõen nem tudják milyen jó dolgokból maradnak ki nagyvárosiként, na de ez már egy másik dolog.

Engem inkább az lepett meg, hogy a környékbeli kisebb településeken élõk sem tartják ezt a szokást. Nem is ismerik. Vagy inkább már nem ismerik. „Hallottam már róla, de igazából nem is tudom mi ez.”- ilyen és ehhez hasonló véleményeket hallottam. Egy nyíregyházi fiú például így nyilatkozott: „Nem járunk májusfázni a haverokkal, de azért iszunk!”. Másoknál ez állítólag megszokás kérdése, a faluban is nagyjából tartják, de „nekünk még nem jutott eszünkbe”.

Valószínûleg tájegységekhez is köthetõ, hogy mennyire maradt meg a májusfa állítás. Én például kislány korom óta tapasztalom, hogy a helybéli fiúk az esedékes éjszakán egy kicsit beitaloznak, aztán kisbaltával, jókedvûen elmennek „májusfázni”. Nekik ez már tradíció, április harmincadikákon kihagyhatatlan program.

E cikk írásának kezdetekor még nem gondoltam, hogy ilyen negatív kicsengése lesz, azonban most mégis azt kell, hogy mondjam, hogy elszomorít az a tudat, hogy az emberek tisztában vannak olyan globalizáció által ránk tuszkolt ünnepekkel, mint a Halloween vagy a Valentin nap, és nemcsak hogy tudják mit jelent, még ünneplik is. Ehhez képest magyar népszokásainkat, hagyományainkat  nemhogy nem tartják, hanem már csak hírbõl ismerik, és ezáltal ezek szinte teljesen feledésbe merülnek. Nagyon fontos lenne azonban, hogy ez ne így történjen, mivel a gyökereink határoznak meg minket.

Fiúk! Azt mondom nektek, hogy hívjátok fel pár haverotokat április 30-án este, melegítsetek be egy kicsit, aztán próbáljátok ki milyen májusfát állítani! Higgyétek el, hogy ezáltal kicsit közelebb kerültök a kultúránkhoz, ahhoz, ami miatt mi magyarok vagyunk, de ha másért nem is, akkor azért, mert összerázza társaságot és egy tök jó buli az egész!