Felsõoktatás
Tanulmányok társadalmi elismertsége
2009. szeptember 11., forrás: Edupress

Hallgatók körében végzett felmérés alapján a tudományos fokozat nélkül is már doktori címmel járó jogi és orvosi pálya számít társadalmilag a legelismertebbnek. Az összes válaszadó diák közül minden harmadiknak elsõre a jogász szakma jut eszébe, mint ami a legnagyobb anyagi megbecsülésnek örvend. Ez utóbbi szempontból nem maradnak el sokkal utánuk az informatikusok, a közgazdászok és a mûszaki mérnökök, akik lényegében ugyanannyi említést kaptak.

A diploma elismertségét több szempontból lehet vizsgálni. Ezek közül az Educatio Nonprofit Kft. az anyagi-egzisztenciális, illetve a társadalmi elismertségre kérdezett rá. A hallgatók véleménye alapján a nekik elõre megadott tíz, a diplomások jelentõs részét kitevõ tipikus foglalkozások sorrendjében viszonylag egyértelmû kép rajzolódik ki.

Az anyagi, egzisztenciális elismertség esetében összesen öt foglalkozás kapott érdemi számú említést, s közülük is négy emelkedik ki. Igaz, ezen belül igencsak megoszlanak a vélemények, hogy melyik számít ma Magyarországon a két anyagilag legjobban honoráltnak.

Az összes válaszadó diák közül minden harmadiknak (35,0%) elsõre a jogász szakma jut eszébe, mint ami a legnagyobb anyagi megbecsülésnek örvend. Ezen kívül további egytizedük (10,7%) is megemlíti a jogászokat, így összesen a válaszadók közel fele (45,7%) tartja kiemelkedõnek a jogi hivatás anyagi elismertségét. Nem maradnak el sokkal utánuk az informatikusok (41,6%), a mûszaki mérnökök (39,9%) és a közgazdászok (38,4%) sem, akik lényegében ugyanannyi említést kaptak. Ugyan sokan említették az orvosokat (26,0%) is, ám az õ anyagi megbecsültségükrõl alkotott kép már ellentmondásosabb, fõképp, hogy nem tudhatjuk, a válaszadók csak a legális vagy a több esetben hálapénzzel kiegészített jövedelmet és juttatásokat is figyelembe vették - írja az Educatio közleményében.

A többi felsorolt foglalkozás egészen elenyészõ említést kapott, ami mutatja: a jelenlegi diákok közül szinte senki sem gondolj azt, hogy a tanítók, a középiskolai tanárok, a társadalomkutatók, a természettudósok és az agrármérnökök anyagi megbecsültsége nagy lenne.
Figyelemreméltó azonban, hogy azok a diákok, akik ezeken a szakokon tanulnak, az általános vélekedésekhez képest valamelyest pozitívabban ítélik meg saját szakmájuk anyagi elismertségét, igaz, közöttük is döntõ többségben vannak a pesszimisták. Sõt, hasonló jelenséggel találkozunk a "top szakmák esetében is", hiszen ha csak az adott szakterületen tanuló diákok válaszait vesszük figyelembe, akkor még pozitívabb kép rajzolódik ki a jogászok, a közgazdászok, a mûszaki mérnökök és az informatikusok lehetõségeirõl. Egyedüli kivételt az orvostanhallgatók képeznek, akik közül ugyan sokan kiemelkedõen honorált területnek tekintik az orvosi pályát, de mégsem annyian, mint ahogy arról az általános vélekedés szól. Valószínûleg ezekben az eredményekben szerepet játszik az is, hogy az orvosok az anyagi megbecsültségnél kevésbé veszik számításba a hálapénzt.

Több tekintetben is változik a kép, ha az egyes foglalkozások társadalmi megbecsültségét, presztízsét vesszük figyelembe. Természetesen ez nem független az anyagi megbecsültségtõl, ám a vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az egyetemisták és fõiskolások érdemi különbséget tettek a két szempont között.
A válaszadók közel háromnegyede (71,1%) az orvosi pályát a két legelismertebb, legmegbecsültebb foglalkozás közé sorolta, amely messze a legmagasabb értéket jelenti. Érdekesség viszont, hogy a második legtöbbször említett jogász szakma elsõre mégis többeknek eszébe jutott (40,4%), mint az orvosi (30,2%), ám összességében már kevesebben említették (53,5%). A hallgatók szerint tehát a két legtradicionálisabb foglalkozás, a tudományos fokozat nélkül is már doktori címmel járó pálya egyértelmûen a társadalmilag legelismertebbnek diplomát jelenti.

A mûszaki mérnök (20,3%) és a közgazdász (20,2%) pálya megítélése a jövedelmekhez hasonlóan ebben az összevetésben is szinte teljesen megegyezik, ám érezhetõen mindkettõt kevesebben sorolták már a legmegbecsültebb szakmák közé.
Az igazán feltûnõ eredményt az informatikusok megítélése kapcsán tapasztaltuk: amíg sokak szerint az egyik legjobban megfizetett diplomásoknak számítanak, addig társadalmi presztízsük már jóval alacsonyabb (7,9%). Nyilván ez összefügghet a szakterület újszerûségével, vagyis hogy a munkaerõpiacon általában jól megfizetett szakma ilyen rövid idõ alatt nem tudott - legalábbis egyelõre - komoly presztízst kivívni magának.

Ennél összességében többen (10,2%) jelölték a komoly presztízsû szakmák közé a természettudósokat, akik viszont a jól fizetett diplomások "versenyében" már elenyészõ szavazatot kaptak (1,6%).

Valamelyest többen vélték úgy, hogy az alacsony anyagi juttatások ellenére a társadalmi presztízse némileg magasabb a középiskolai humán tanároknak (5,7%), az általános iskolai tanítóknak (4,6%) és a társadalomkutatóknak (4,3%), ám ezen humán területek diplomásainak elismertségérõl is a válaszadók döntõ többsége negatívan nyilatkozott.

Ennél is rosszabbnak ítélik meg a hallgatók azonban az agrárpálya helyzetét: szerintük ugyanis az alacsony anyagi elismertség (3,8%) mellett az agrármérnökök társadalmi megbecsültsége is nagyon kicsi (2,3%). Általában itt is megfigyelhetõ volt az a tendencia, hogy az adott szakon tanuló hallgatók saját szakterületük társadalmi presztízsérõl pozitívabban vélekedtek, mint más szakos társaik. Sõt, ez a fajta "szakmai öntudat" erõsebben jelen volt ebben az összefüggésben, mint a jövedelmek esetében. Pl. a két általánosan is elismert szakma képviselõi, az orvostanhallgatók és a jogászjelöltek közül még többen sorolták a társadalmilag legelismertebb hivatások közé a sajátjukat (86,4%, illetve 71,1%). De ugyancsak egyértelmûen pozitívabb kép él saját szakjukkal kapcsolatban a mûszaki mérnökök (33,1%) és a társadalomkutatók (8,0%) körében is. Az általános vélekedésekhez képest pedig a legnagyobb különbséget a természettudósok esetében tapasztaltuk, ahol a válaszadók közel egyötöde (17,2%) a kifejezetten magas társadalmi presztízsû pályák közé sorolta a természettudósokét.



A szerzõ további cikkei
Guinness-rekordra készül a Bosch A világcsúcs-döntési kísérletet április 27-én tartják a Millenárison
Nemzeti Diákkonzultáció Nemzeti Diákkonzultációt indított a HÖOK a faceebook-on
A diákok számára készített tájékoztató kiadványt a Évrõl évre egyre több diák dönt úgy, hogy a nyári szünetben, vagy tanév közben munkát vállal. Számukra adott ki tájékoztató füzetet a NAV
Felvételi Tájékoztató 2012. Megjelent a 2012-es felvételi tájékoztatók hivatalos kiegészítése
Kétszázalékos, fix kamatú lesz a Diákhitel 2 Fix, két százalékos kamatozás mellett kell törleszteniük kölcsönüket Diákhitel 2-t igénylõknek
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei