Felsõoktatás
Európában sereghajtó a magyarok nyelvtudása
2010. szeptember 29., forrás: Edupress

A 25 és 64 év közötti magyarok jelentõs hányadának, 74,8 százalékának semmilyen idegennyelv-ismerete nincsen - számolt be az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szeptember 24-én közölt tanulmányáról az mfor.hu. A 2007-es felmérés alapján elkészült tanulmány rámutat, hogy a közösségen belül ez az egyik legrosszabb érték Románia 75, illetve Törökország 75,5 százalékos mutatója után. Magyarország ugyanakkor az általános iskolák nyelvoktatása tekintetében is az utolsók között szerepel az EU tagállamainak sorában.

Az Európai Unió statisztikai hivatala által elkészített elemzésbõl kiderül, hogy a magyar felnõttek csupán hat százaléka állítja azt, hogy nagyon jól beszél legalább egy idegen nyelvet. Hét százalék nyilatkozott úgy, hogy jó a saját idegennyelv-tudása, míg 12 százalék csak alapszintûnek becsülte azt. A 2007-es felmérés alapján készült tanulmányból tehát kiderült: a 25-64 év közötti magyarok 74,8 százalékának semmilyen nyelvismerete nincs a magyaron kívül. Romániát és Törökországot követve ez az egyik legrosszabb arány az Unión belül, szemben olyan eredményekkel, mint Svédország, vagy Norvégia mutatója, ahol öt illetve négy százalék az egyetlen idegen nyelvet sem beszélõ emberek aránya.

A KSH Statisztikai Tükörben idén májusban publikált tanulmány szerint ugyanakkor Magyarország az általános iskolai nyelvoktatás tekintetében is az utolsók között található az EU tagállamainak sorában. A tanulmányból kiderül, hogy itt az egyik legalacsonyabb az egy fõre jutó idegen nyelvek száma a felsõ tagozaton. Szintén rossz az eredmény a középfokú oktatásra vonatkozóan, a hazai mutató az EU 27 tagállamának átlaga alatt foglal helyet, annak ellenére, hogy ebben a korosztályban már kisebb az elmaradás. Ez már annak köszönhetõ, hogy 2008-ban az általános iskolák nappali tagozatain tanulók 75 százaléka, mintegy 590 ezer diák, az alsó tagozatosok harmada, illetve a felsõsök közül szinte mindenki részesült idegen nyelvi oktatásban. A 203 ezer nappali tagozatos gimnazista majdnem mindegyike tanult valamilyen idegen nyelvet tavalyelõtt, míg a szakközépiskolásoknál 91,5, a szakiskolásoknál pedig 77 százalék volt ez az arány, miközben a KSH kimutatása szerint a felsõoktatásban végzettek negyede nyelvvizsga hiányában nem vehette át a diplomáját.

Míg az európai oktatáspolitika az Európai Tanács 2002. évi barcelonai ülésén elfogadta, hogy az iskolákban legalább két idegen nyelvet kell oktatni, addig Magyarországon a Nemzeti Alaptanterv értelmében legalább egy élõ idegen nyelvet kötelezõ tanulnia minden diáknak a negyedik évfolyamtól a tankötelezettség végéig.



A szerzõ további cikkei
Guinness-rekordra készül a Bosch A világcsúcs-döntési kísérletet április 27-én tartják a Millenárison
Nemzeti Diákkonzultáció Nemzeti Diákkonzultációt indított a HÖOK a faceebook-on
A diákok számára készített tájékoztató kiadványt a Évrõl évre egyre több diák dönt úgy, hogy a nyári szünetben, vagy tanév közben munkát vállal. Számukra adott ki tájékoztató füzetet a NAV
Felvételi Tájékoztató 2012. Megjelent a 2012-es felvételi tájékoztatók hivatalos kiegészítése
Kétszázalékos, fix kamatú lesz a Diákhitel 2 Fix, két százalékos kamatozás mellett kell törleszteniük kölcsönüket Diákhitel 2-t igénylõknek
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei