Felsoktats
Átadták az ország elsõ cigány szakkollégiumát
2011. december 12., forrás: www.dehir.hu

Református Cigány szakkollégiumot adtak át Debrecenben. Az intézményben 16 roma egyetemista lakik. A cél, hogy olyan értelmiségi cigány fiatalokat képezzenek, akik példát mutatnak másoknak, és segítenek abban, hogy a romák és magyarok békésen éljenek egymás mellett.

Farkas Zsolt 20 éves roma egyetemista, szeptember óta lakik a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégiumban. Azt mondja: nagyon örül annak, hogy értelmiségi romák között lehet.

- Testvéries hangulat van a kollégiumban. Tudunk egymásnak segíteni, ha akármilyen problémánk van, meg tudjuk beszélni, meg hát az is jó, hogy nem kell otthonról bejárni – hallhattuk Farkas Zsoltot.

A debreceni cigány szakkollégiumban jelenleg tizenhatan laknak. Az országos hálózat célja, hogy ezek a roma fiatalok példát mutassanak másoknak.

- Legyenek példák ne csak a cigány fiataloknak, akik talán ma még úgy gondolják, hogy nem érdemes igyekezni, mert úgysem jutnak sehova, hanem azoknak a nem roma magyaroknak is, akik számára be tudják bizonyítani, igenis a cigányság is képes arra, hogy tanuljon, és eredményeket érjen el – magyarázza Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelõs államtitkár.

A szakkollégium ünnepélyes átadó ünnepségét pénteken tartották. Bölcskei Gusztáv református püspök szerint az ehhez hasonló törekvések abban segítenek, hogy a romák és a magyarok békésen éljenek egymás mellett.

- Olyan speciális képzést is kapnak, ami ahhoz tudja segíteni õket, hogy legyenek maguk is hordozói, közvetítõi annak a gondolatnak, miként lehetséges cigányoknak és nem cigányoknak a békés együttélés – mondta el Bölcskei Gusztáv református püspök.

A szakkollégium felújítása mintegy 7 és fél millió forintba került. Az itt élõ diákok ösztöndíjat és szociális támogatást is kapnak egyetemi tanulmányaik idejére.



A szerz tovbbi cikkei
SzocSzaknap a Debreceni Egyetemen Idén is lesz SzocSzaknap a Debreceni Egyetemen, ezúttal a Szociológia és Szociálpolitika Tanszék és a Szösz szervezésében.
Az önkéntes haderõvel ismerkedtek az egyetemisták Amerikai katonákkal közösen tartott tájékoztatót az önkéntes tartalékos rendszerrõl a Magyar Honvédség Hadkiegészítõ Parancsnoksága
A lappföldi Mikulás is téma lesz a Debreceni Egyet Minden, amit Finnországról tudni lehet elhangzik majd az egyetemen esedékes elõadásokon.
Doktorokat és díszdoktorokat avattak Az ünnepségen a Professor Emeritus címeket és több díjat is átadtak.
„Meztelen nõk” a Modemben A szépség vonalai címmel az Antal-Lusztig-gyûjtemény aktjaiból nyílik kiállítás december 1-jén
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei