Saláta
Ajándék ez a bolt
2012. december 13., Szabó László

 

Habár kettétört, a mai napig megvan még egy fiókban az egyetemi ajándékboltban 2008-ban vásárolt stresszkukac, egy nyomogatnivaló gumi @. Ennél azért komolyabb ajándékokat is vásárolhatunk a fõépületben (a büfével szemben), méret például minden pólóból, pulóverbõl van – ha kicsi is, vegyétek, maximum úgy fog mindenki kinézni, mint egy brit hipster. 

Rózsaszín plüss párnaszív, beépített FM rádióval – idén ez lesz a sláger, hiszen sehol máshol nem árulják közel s távol, csak az ajándékboltban, ahogy a kalóz mackót sem, ami a Debreceni Egyetem pólóját viseli és csillogó kardot fog macimarkában. 

Az ünnepi fénybe öltözött ajándékbolt kimeríthetetlen készletekkel rendelkezik a cukiságokból, ahogy az egyik vásárló lány a minap fogalmazott, aki éppen egy olyan egyetemi pólót próbált fel, aminek feliratában a pontot az i-re egy szív teszi fel. 

De alaposan megnézte a falra, ajtóra akasztható, rénszarvas vagy mikulás fejû ünnepi tányért is, ami évek óta jelen van a kínálatban, hiszen szeretik a vásárlók. A barátja éppen egy pohárkészletet nézegetett, majd végül egy fekete kapucnis pulcsinál kötött ki – és volt a méretében. 

A Debreceni Egyetem ajándékboltját különben megtalálod a fõépület alagsorában a büfével szemben.



A szerzõ további cikkei
A sámánnak a dob is drog Nemcsak tanulmányozta a sámánokat Hoppál Mihály professzor.
I shot the target Elsõ alkalommal bukkant fel a testnevelés órák között.
Méltó helyen a Tisza István-szobor A DE Fõépülete elõtt állították fel az intézmény egykori névadójának szobrát.
Új magyar ötletek a világhírnév kapujában Magyar, cseh, lengyel és szlovák innovatív megoldások versenyeznek a Brainfactory ötletverseny nemzetközi fordulójában.
A pálinkától félreütök A nagyerdei mulatságon huszonötezren töltötték az arcukba a kolbászokat.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei