Kulturális
Egyetemisták és Fõiskolások Országos Téli Tábora
2013. szeptember 11., Szabó László

Balatoni környezetben, a zánkai Új Nemzedék központban rendezték idén az EFOTT fesztivált, ahol nem vetkõztek a nõk a parton, mert hideg volt – a bulik ettõl függetlenül nagyot hasítottak, és még Palvin Barbarával is találkoztunk.

 

Minden rendezvénysátor megtelik, ha esik az esõ vagy hideg van, tartja a népi bölcsesség, ami az idei EFOTT-on is érezhetõ volt, hiszen volt olyan éjszaka, amikor a leheletünk is látszott a csillagos ég fényei felé fújva. Tele volt legalább a sátor a Kerozin koncertjén, ahol többen meglepõdtek, hogy már nem a techno a zenekar irányvonala, hanem a punk&roll. Soerii&Poolek esetében viszont a tömeg azért volt hátrányos, mert a törpe-kurva-csirke hármassal színpadra lépõ underground pop duó által hozott, combfixes alpesi tehenészlánynak öltözött hölgyekhez csak hosszas várakozás után lehetett odaférni néhány közös fotóra.

Az ideális nyári fesztiválhelyszín, a bejáratott régi zánkai úttörõtábor hatalmas kempingjével remek terepe a nyári ifjúsági rendezvényeknek, a közvetlen balatoni strand pedig egészen „soundossá” tehette volna a fesztivált, ha a parton az emberek nem azon gondolkoznak, hogy mivel takarják be magukat. 20-22 foknál több ugyanis nem igazán volt napközben, bár így is voltak, akik dacolva a kora nyári hõmérséklettel, nagyot kortyolva a szívószálas vödörbõl, levetették felsõiket és fürdõruhában méregették a déli partot. Esténként sorba álltak volna forralt borért, ha lett volna.

Az EFOTT fellépõi az idõtlenséget sugallják, Dévényi Tibi bácsit például lassan tíz éve látjuk minden nyáron ezen az eseményen, ráadásul nem öregszik és mindig fejbõl tudja a számsorrendet, ahogy annak idején kívánságkosarában is elmondott minden fontosat Van Damme-ról vagy Hasselhoffról. A Junkies koncertjén örömmel konstatáltuk, hogy Riki Church feje még mindig fel van püffedve, vagyis kapja az inspirációt 2013-ban is a szerektõl, a Tankcsapda pedig továbbra is szájonba**ott. És mindehhez társul egy olyan fesztiválhangulat, melyben mindenki haver és barát, ahol közös a yolo, mert egy test, korpusz a tömeg, ami megkülönbözteti ezt a fesztivált a többitõl – jó példája ennek, amikor egy srác a fõtt kukorica árustól menet közben elcsent egy csövet, majd mikor utánament egy fiatal felvigyázó, nem volt balhé, szépen visszament és kifizette. 

Nem tudni még, hol rendezik a jövõ évi EFOTT-ot, de mivel általában vízparton szokott lenni, érdemes az idõjárási szélsõségekre egy forró tea-grog-kávé-forralt bor standdal készülni. Nagyot mellélõni nem lehet, mert a közönség imádja a fesztivált, ahol idén hiába töltöttem be a harmincat, szakítottam a barátnõmmel és fáztam meg, mégis a nyár emlékezetes és megismétlendõ bulijai között tartom számon, ahova új csajt és új betegségeket elkapni jövõre is elmegyek.



A szerzõ további cikkei
A sámánnak a dob is drog Nemcsak tanulmányozta a sámánokat Hoppál Mihály professzor.
I shot the target Elsõ alkalommal bukkant fel a testnevelés órák között.
Méltó helyen a Tisza István-szobor A DE Fõépülete elõtt állították fel az intézmény egykori névadójának szobrát.
Új magyar ötletek a világhírnév kapujában Magyar, cseh, lengyel és szlovák innovatív megoldások versenyeznek a Brainfactory ötletverseny nemzetközi fordulójában.
A pálinkától félreütök A nagyerdei mulatságon huszonötezren töltötték az arcukba a kolbászokat.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei