A torzított gitár hajnalának hangzásától a bluesos áthalláson át az indie-ig terjed a Neonhal zenekar bemutatkozó albumának gitárcentrikus dalgyűjteménye. Nagy Tamás (ének, gitár, dalszerző) a mai fiatalok számára már totál ismeretlen Vörös Kakas, Tomi Szomorú, majd hosszú kihagyás után a szintén évekkel ezelőtt feloszlatott Amundsen zenekarokban játszott, új zenei ötleteit a Gonzoból ismert Csatlós Pál gyúrta a többi hangszerrel egybe, így született meg négy hónapja a Neonhal húzós és dallamos gitártémákkal egyaránt operáló, kilenc számos lemeze.

A kimunkáltan összeállított dalok a rock and rollba vetett hitről tesznek tanúbizonyságot, hiába vallja szerzőjük, hogy Isten felé fordulása motiválta a zenei új kezdetre, Nagy Tomi folyton-folyvást visszatérése a rock zenéhez a műfaj továbbörökítésének áldozatos munkájaként értelmezhető. Az élő zene örökkévalóságának, a gitárközpontú megszólalásnak rajongása az egész lemez, optimista szemléletű, ami finomságát ott mutatja meg igazán, hogy egyszerre tud mélyre nyomni és az égbe emelni zenéjével és szövegével egyaránt (Addig). Az Akkordbársony című dalt akusztikus játékossága és Csató Dóri (A Nyughatatlan) énekhangja teszi könnyen megjegyezhető és fülbe mászó darabbá, aminek a végén Subicz Gábor trombitajátéka indítja az aszcenziót. 

Az Ébredj fel! hallgatásakor – elsőre és sokadjára is – a néhány nap múlva halálának huszadik évfordulójához érkező Kurt Cobain jutott eszembe („A legendák örökké élnek/még akkor is, ha korán halnak”), ami nemcsak a kezdő soroknak tudható be, hanem a hangulatnak is, amit a lemez kiváltott – amíg ilyen dalok, albumok születnek Debrecenben, addig a rock and roll nem élőhalott, hanem nagyon is élő, magába szippantó zenei mikrokozmosz.