Nagyszabású fesztivállá n?tte ki magát az idén április 25-én rendezett International Food Day, melynek keretében évr?l évre a külföldi orvostanhallgatók elkészítik nemzeti ételeiket.

Ha jól néz ki, edd meg! – tanácsolja Andrew Zimmern, a világ országainak konyháit felfedez? mesterszakács, aki szerint a t?lünk különböz? kultúrák megismerésének legjobb módja, ha együtt eszünk a helyiekkel. A Debreceni Egyetemen anélkül is van mód a legkülönfélébb ételek megkóstolására, hogy körbeutaznánk a Földet – az International Food Day minden korábbinál nagyobb idei rendezvénye ezúttal is tartogatott mindenkinek meglepetéseket.

A grilleken húsok sültek, a standokon tornyokban álltak az el?re elkészített sütemények, a fazekakban ételek rotyogtak, felsorolni ez az egész oldal nem lenne elég, mennyi különleges ételt kínáltak a Kossuth Kollégiumok közötti parkolóban a fiatalok, megkóstolni pedig végképp lehetetlen lett volna az összes finomságot. A kezdés idejére hosszú sorok alakultak ki a nemzeti standok el?tt, szerencsére a pakisztáni srácok mindenkinél pár perccel hamarabb elkezdték porciózni a haleemot, amit csirkepörköltként mutatott be készít?je. A magyar paprikás csirkéhez ennek a világon semmi köze, zöld is volt és egy darab húst nem lehetett benne látni, köszönhet?en annak, hogy f?zése hat-nyolc óráig is eltarthat. Az étel egyik alapja a lencse, de abból sem maradt egyben semmi, viszont a hozzá feltálalt, hagymából, csicseriborsóból, paradicsomból, paprikából készült saláta, a chama chaat minden alkotóeleme azonosítható volt és kiválóan kiegészítette egy pitával a csirkés f?ételt, ami után akár be is fejezhettük volna kulináris felfedez?utunkat, mert úgy elteltünk vele. Az izlandi édességek azonban annyira a csábítóak, a lányok pedig oly kedvesek voltak, hogy meg kellett kóstolni azt a csokis süteményt, amit anélkül, hogy bármi más édeset ízleltem volna, megválasztottam a Food Day sütijének, hiszen szétolvadt az ember szájában a textúráját és a csokoládé min?ségét tekintve egyaránt tökéletesre készített kedvesség.

És ezzel a desszertek sora még nem ért véget: igazán csábítónak t?nt a japanese matcha pudding, ám azt, mib?l készül, pont nem hallottam a zenét?l és a tömeg zajától. Pudingos, tetején babnak gondolt valamikkel, pici tejszínhabbal megbolondítva, elég ínycsiklandóan nézett ki. Az els? két-három kanál után azonban úgy éreztem, mintha a nyelvemmel él? meztelen csigát csiklandoznék. Ekkor már egyszerre volt halas és frissen vágott f? íze az anyagnak, felkeverve pedig zöldes meglepetés bukkant el? bel?le. Láttam én már Andrew Zimmernt, amint mókusok agyvelejét szippantgatja az Appalache-hegységben jóíz?en, de emlékszem arra is, amikor valahol Közép-Ázsiában egy nagyobb test? állat szemgolyójától sokkot kapott, s pont ez jutott eszembe, mikor egyre növekv? ellenállással kanalaztam a japán finomságot, ami egy tejes, zöld teából készített puding valójában. A távol-keleti szigetországban biztos nem jelent ez a helyieknek gyomorterhel? megpróbáltatást, no de ?k meg azt nem bírják, hogy egy magyar disznótoron a leölt állat néhány óra alatt a körmét?l a farkáig, vérrel együtt elt?nik és nincs porcikája, amit ne dolgozna fel a magyar.

A még szinte mozgó valaminek t?n? japán élmény után gyorsan toltan a görögöknél egy csirkemelles szuvlákit, csak úgy tisztán a nyárson, semmi zöldséggel, s?t még egy kis chili con carnéra is elcsábultam az amerikai srácoknál. És hogy ne a japán desszert felkavart képe égjen be örökre a rendezvénnyel kapcsolatban, még utoljára megnéztem a vietnámi pultot, ahol egészen biztosan az ételek is kiválóak voltak, de a lány, aki készítette és osztotta, túlragyogta mindegyiket.