Zamat fesztivál, ahol élmény a debreceni(ség)2015. december 9.,
Szabó László
Kilenc étterem megannyi finomságával, főszerepben a debreceni párossal, több száz pálinkával, Bikinivel, Eddával és hajnalig tartó Vis Maiorral idén is feledhetetlenre sikerült a szeptember 18-20. között a stadionnál megrendezett Zamat Pálinka és Pároskolbász fesztivál.
Néhány éve Prágában egy helyi abécébe betérve éppen reggelire valót kerestünk, amikor szembe jött velünk a debreceni páros kolbász, legalábbis csehül rá volt írva, hogy debreziner (vagy hasonló), mellette pedig egy – még zalainak sem nevezném – ronda felvágott, amit talán úgy hívtak, hogy Budapest salami. Valószínűleg a csehek sem örülnének, ha egy itthon gyártott húsipari melléktermékre az a felirat kerülne, hogy prágai csemege, vagy netalán megpróbálnék a konyhában sört készíteni, és a csapnivaló minőséget szép címkével ellensúlyoznám: Majdnem Prága. Ha a debreceni páros kolbász hamarosan hungarikum lesz, akkor remélhetőleg kikopnak a boltokból az utánzatok. A Zamat fesztiválon kilenc debreceni étterem bebizonyította, hogy igenis van értelme újrapozícionálni a debrecenit.
A híres páros ráadásul közös platformra hozott Pataky Attilával: régen értettem egyet az énekessel, nehezen hittem el, hogy tizenkét éves korában belecsapott egy gömbvillám és azóta hozzák-viszik a földönkívüliek, hogy fénylények vagyunk, hogy Pécs környékén van egy időkapu, azzal viszont mélységesen együtt éreztem, mikor a Zamat fesztiválos koncert előtt felidézte, hogy nagy beindulós időszakában Miskolcon, mikor hajnalban kikeveredett a pályaudvarra, akkor a debreceni segített abban, hogy a másnap is elviselhető legyen. „Ahogy szétroppant, fröccsent a szákban, az valami fenséges volt, kenyérrel, mustárral, uborkával, nagyon szerettem” – kell ennél jobb étvágygerjesztő? Egyből megválasztanám a debreceni páros intergalaktikus ügynökének.
A Zamat fesztivál a zászlaja helyett a villájára tűzte a helyi kolbász ügyének támogatását, nincs még egy olyan rendezvény, ahol egyszerre meg lehetne kóstolni az immár régi fényét visszanyerő, finom debreceniket. Ráadásul az éttermek nemcsak kenyérrel és mustárral, tormával kínálták, de mindenki elkészítette a street food verzióját, akár hagymakarikával, pergelt káposztával vagy briósban sajtmártással. A minőséget pedig a Debreceni Értéktár Bizottság, a Debreceni Gasztronómiai Alapítvány és a debreceni páros kolbász feltámasztásában érdekelt termelők és vendéglátók közössége által megalkotott Debreceni Páros Kolbász Kódex biztosítja, amely kimondja, hogy a debreceni páros kolbász sertés- és marhahúsból (ritkábban bárányhús felhasználásával), továbbá szalonnából készül); só, bors, kömény és fokhagyma mellett paprikával gazdagon fűszerezett, zaftos, enyhén füstölt, hőkezelt, élénkpiros színű termék. És tegyük hozzá, hogy a kiváló debreceni mindenhez passzol, megy leveshez, főzelékhez, töltött káposztához, lecsóhoz, sült burgonyához, ennek variációit szintén láthattuk a Zamaton az éttermek kimondottan a fesztiválra összeállított menüjében.
A háromnapos fesztiválon a napközbeni színpadi showtól kezdve az éjszakába nyúló koncertekig minden adott a gondtalan időtöltésre, csupán egy homlokráncoló kérdés marad az emberben a rendezvény után: Miért nem tarthat a Zamat öt napig, hogy minden finomságot megkóstolhassunk?