Tövise van, látszik, hogy szúr, mégis hozzáérsz, ujjal nyomkodod, mi az? Kaktusz. Hiába a rossz tapasztalat, a fájdalom, újra és újra megtapogatja az ember az elé kerülő kaktuszokat. A Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében van belőlük hazánkban a legtöbb.

Aki gyerekként vagy éppen csak régebben járt utoljára a Botanikus Kertben, annak a napfizikai obszervatórium mögött igencsak újdonság lesz a tavaly átadott bemutató növényföldrajzi pozsgásház, ami méltó kiállítótere és élőhelye az ország legnagyobb intézményi gyűjteményének. Új kaktuszház, a látogatók valószínűleg így fogják hívni.
„A pozsgásság egy életmód, azok a növények a pozsgások, melyek képesek - és ez az egyik legfőbb jellemzőjük - a vizet elraktározni. Számos különböző növénycsaládba tartozó faj sorolható ide, ám a kiállításokat is általában kaktuszkiállításnak nevezik, holott egyéb pozsgásokat is bemutatnak” – mondja Papp László kertigazgató, aki szerint tényleg elképzelhető, hogy kaktuszháznak hívják majd az új, 600m2-es épületet, ahol több méteres óriások és apró, néhány centiméteres növények is jól megférnek egymás mellett.
Az egyetemi botanikus kertben a II. világháború után a gyűjtemény egy része elpusztult, a maihoz képest elenyésző faj maradt, ezen annyira nem is csodálkozunk, ha felidézzük, hogy a háború alatt még krumplit is termeltek a kertben, hogy biztosítsák az élelmezést a menzán. Soó Rezső egyetemi tanár volt az, aki a gáborjáni autodidakta botanikus jegyzőt, Kovács Lászlót hozta Debrecenbe, hogy a pozsgások gyűjtésével foglalkozzon, majd Dobos Lajos vezetése alatt Nemes Lajos későbbi igazgató folytatta a munkát. A 90-es évek elejére pedig, Nemes Lajos jóvoltából, már Európa-hírű volt a debreceni gyűjtemény, ami azóta is sok egyeddel bővült. Akár úgy is, hogy a kertnek ajándékozzák magángyűjtők a saját növényeiket.
„Kaptunk olyan növényt, amiről a mérete miatt mondott le a tulajdonosa: ez a kaktusz három méteres korában kezdi el a virágzását, szerencsére immár megfelelő házban tudjuk elhelyezni és bemutatni ezeket a közönségnek. Az anyósszéket egy túrkevei idős gyűjtőtársunktól kaptuk, már tizenöt éve virágzik” – mutatja be a gyűjtemény különleges darabjait Papp László. A Botanikus Kertben a ritka és termetes példányokat szívesen fogadják, ám arra nincs mód, hogy minden megunt növény számára élőhelyet biztosítsanak, amiből már így is sok van, azzal nem érdemes „házalni”, márpedig a teljes gyűjtemény több tízezer növényből áll.
A látogatások során teljesen kiküszöbölni nehéz azt, hogy az emberek mindet megfogdossák, megnézzék tényleg szúr-e az a kaktusz, ami úgy néz ki, hogy szúr. „Olyan fajok is akadnak, amelynek tövisei szigonyszerűek és nehéz kihúzni az emberek kezéből, de az agavék levélhegyének levéltövisei is veszélyesek lehetnek. Ha vezetjük a látogatókat, akkor viszont egy-két példányt kijelölünk, amit megsimogathatnak” – nyugtat meg mindenkit a pozsgáskutató, botanikus igazgató, hogy akiben él a vágy, az közelebbi kapcsolatba kerülhet a pozsgásokkal.”
A tapperolók speciális csoportjába azok tartoznak, akik legszívesebben haza is vinnének egy-két egyedet, érdekes tövisű vagy formájú kaktuszt. Hetedikes koromban én vásároltam egy kis kaktuszt a botkertben, ami évek alatt ki is nőtte műanyag cserépkéjét, majd meghalt. Azóta is mindig eszembe jut, nem volt kutyám, volt kaktuszom. Amennyiben van felesleges szaporulat, abból még most is kínálhatnak a lelkes örökbefogadóknak.
Habár idén látványos virágzás már nem lesz – az én karácsonyi kaktuszomnak is lehullott a virágja a mikró tetején –, mégis érdemes a Pálmaház és az obszervatórium között található új bemutatóházat meglátogatni, amikor nyitva van a kert, oda is be lehet menni, abszolút nyugalmas és mozdulatlanságában is izgalmas világ tárul fel előttünk. Egyetemi diákkal ingyen van.