Sport
Hitébõl merít akaraterõt Balczó András
2017. jnius 16., Vona Zoltán

A Debreceni Egyetem hallgatóinak tartott elõadást a magyar öttusasport történetének kiemelkedõ alakja.

Benedek Gábor sporttörténelmet írt. Vitathatatlan. Nemcsak a Helsinkiben szerzett olimpiai aranyával, vagy az 1953-ban kivívott világbajnoki címével. Pedig utóbbi nem csupán számára jelentette az elsõ világbajnoki aranyat, hanem egyben Magyarország számára is, mivel elõtte még soha nem állt magyar versenyzõ az öttusa világbajnokság dobogójának legfelsõ fokán. Benedek nem sejthette, hogy a híradásokat hallgatta egy akkor tizennégy éves fiú, akinek ekkor fordult figyelme az öttusa felé, és eltökélte;õ is hasonló sikert akar elérni. Ez a fiatal fiú nem más volt, mint Balczó András, aki teljesítette, mondhatni túlteljesítette álmait. Pályája során háromszor állhatott az olimpiai dobogó és tízszer a világbajnoki dobogó tetejére.
Szorgalmasan edzett és versenyekre járt, mígnem tizenhét éves korában felfigyeltek rá, bekerült a válogatottba és leigazolták a budapesti Csepel SC-hez.

„Isten van!” – Balczó és a hit

A háromszoros olimpiai bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes sportoló a fõvárosban töltött fiatal évei alatt teljesen biztos volt abban, hogy Isten nem létezik. Ez nem nevezhetõ meglepõnek, hiszen kortársai, az idõsebb fiúk és még tulajdon edzõje is ateista volt.
Így volt ez egészen addig az 1962-es júliusi napig, amíg váratlan dolog nem történt az életében. A Duna-parton sétált egyik barátjára várva, amikor hirtelen megjelent egy másik ismerõse édesapja halálhírét hozva. Balczó pár másodpercre sokkos állapotba került a hír hallatán, majd egy hangot hallott: "Isten van!" Ettõl érthetetlen nyugalom fogta el, amelyet szavakkal nem tud megmagyarázni. Balczó András ekkor tért meg, olvasta el a teljes Bibliát és lett hívõvé. Élete meghatározó része lett Isten, akit innentõl nem lehet elválasztani sportkarrierjétõl sem. Nem tartotta magát tehetségesebbnek társainál, csupán akaratereje volt nagyobb azokénál. Mindig elsõ akart lenni, a vereséget nehezen viselte, ezért többet edzett az elõírtnál. 1963-tól kezdve öt világbajnokságot nyert meg, azonban ezek sem tették õt boldoggá. Úgy érezte nem kapta meg "jussát" munkájának. Egy liturgát hallgatva érdekes szavakra figyelt fel: "Az akarás Isten ajándéka”. Ezt úgy értelmezte, hogy Isten ad akaraterõt céljaink teljesítéséhez, és az eredmények után az elismerés is õt illeti. Balczót az akarás fiatalként nem csak hajtotta, póráz is volt számára egyben, amely féken tartotta. Ezért nagyon hálás, mivel így tejes mértékben az edzésekre tudott koncentrálni és semmi nem terelte el a figyelmét. Innentõl kezdve nem kereste jussát, nagy teher esett le válláról, ám ezzel együtt elmúlt a nagy akarás is. Motivációját innentõl a Bibliából merítette a sportoláshoz.

Elvakította az aranyérem gondolata

Az 1972-es müncheni olimpián nagyon jól ment Balczónak a vívás, ekkor merült fel benne az a hiú gondolat, hogy ha ilyen jól folytatja garantált a bajnoki cím. Az aranyérem azonban elvakította és sorra kapta a találatokat, még a legalacsonyabb ellenfelektõl is. Nagyon elkeseredett és társaihoz fordulva ezt mondta: "Ne haragudjatok testvéreim, csalódtam magamban. Túlértékeltem magamat. Minden tõlem telhetõt megteszek! Ne az olimpiai bajnokot szeressétek bennem, hanem engem, Bandit!” Az érem gondolatának súlya nélkül tért vissza a pástra, így egyre több találatot sikerült szereznie és újra sikeresen vívott. A görcsös ember alkalmatlan, õ viszont sikeres volt. A sikerhez szükséges a lazaság, ki kell üríteni az elmét és átadni magunkat annak az állapotnak, amelyben képesek vagyunk tökéletesen csinálni azt, amit tudunk.
Szövetségi kapitány helyett belovagló lett

Az utolsó, 1972-es olimpiáját követõen nem sokkal visszavonult az aktív sporttól. Ezután tíz esztendõt várt, de nem érkezett felkérés a szövetségi kapitányi posztra. Szeretett volna a sport közelében maradni, így elment az öttusaistállóhoz és jelentkezett belovaglói állásra. Elõször nem akarták felvenni, mondván egy olimpiai bajnok ne lovakat törjön be. Õ azonban erõsködött és a nagyon alacsony fizetés ellenére munkába állt, naponta több lovat tudott betörni. 1983. szeptember 13-ánújabb fordulóponthoz ért az élete, aznap otthon maradt. Nem volt különösebb dolga, mondhatni semmit sem csinált, nem ment el még a belovaglásra sem. Arra jutott, hogy felhagy a belovaglással és végleg visszavonul az öttusától. Ezt a döntését késõbb sem bánta meg, attól a naptól kezdve felszabadultnak és kiegyensúlyozottnak érzi magát.
 



A szerz tovbbi cikkei
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei