Az a borzasztóan szomorú helyzet áll fent, hogy idén rájárt a rúd az Országunkra! Európa „szíve" most vérzik. De mit tudunk mi tenni, és mirõl is van szó valójában?

Rólunk van szó, rólunk hallgatókról és mindazokról, akik kishazánkban élnek. Jött az áradat, elmosott településeket, életeket tett tönkre. Családok maradtak ház nélkül, valakinek több évtizednyi munkája veszett oda. Mindez azért, mert esett és esett. Aztán a rossz idõnek köszönhetõen a termõföldek is meghajoltak az isteni akartnak, és igen kevés betakarítani valót sikerült kitermelni. Gyümölcsösök, több hektáros földek váltak haszontalanná. Ahol nem az árvíz, ott a belvíz pusztított és a pincékben a nagymama finom befõttjeit úsztatta akár hetekig.

Ami viszont súlyosabb az az ökológiai katasztrófa, ami mostanában következett be, és több kisebb települést tett lakatlanná. A vörös iszap áradat nem csak az emberi közösséget és lakhelyet tette tönkre, de magát a környezetet is. A mérgezõ iszap nem csak az álltavilágot irtotta ki környezetében, de mint tudjuk, miután megszárad porként belélegezve veszélyes lesz még többekre is.

Fölösleges ezekrõl az eseményekrõl a szót szaporítani, hisz mindenki hozzáférhet tucatnyi cikkhez, tudósításhoz bármelyik hírrel kapcsolatban. Amit sokkal érdemesebb megnézni, hogy ennek valóban meg kellet volna történnie?

Aláírom, hogy az idõjárás alakulásáról, nem tehetünk, tõlünk független változó. Hogy a termés ilyen lett, nos szomorú veszteség, de nem tudunk mit csinálni. Így van ez a többi problémával is?

Nem tisztem ítélkezni, és nem is szándékozom. Ám mégis, hallani ezt azt a médiában, hogy bizony ezek az események megelõzhetõek lettek volna. Hamarabb is képesek lettünk volna cselekedni. Ebbõl mi igaz és mi nem? Lévén, hogy nem értek hozzá nem mondhatok tényszerû választ. Ám ha azt veszem alapul, hogy ezek a dolgok bekövetkeztek, nem tudok másra asszociálni, hogy talán nem szakértõk kezében van az irányítás. Nem hozzáértõ emberek felügyelik az életekért felelõs posztokat...

Mi, akik egyetemisták vagyunk, vagy akárki más, aki felelõs munkát végez, tegyünk úgy, hogy az a legjobb legyen. Érezzük kötelességünknek az életben minõségit nyújtani, és kihasználni azt, amit az egyetem adhat nekünk. Aztán miután elhagyjuk falait képesek legyünk úgy dönteni és úgy határozni, hogy az az embereknek jó legyen. Mindannyian érezzünk felelõsséget ne csak önmagunk, hanem más emberek élete és a környezetünk iránt is, mindazokért amikre hatással vagyunk. Maradjunk emberségesek, és ha már elõállt ez a helyzet, tartsunk össze és segítsük a bajbajutottakat.

Mi vagyunk a jövõ, a mi kezünkben az életünk.