Pályázatok
Kabalafigura
2010. november 9., hallgato.com

A Debreceni Egyetem pályázatot hirdet az egyetem kabalafigurájának megtervezésére.

Keresik azt a kabalafigurát, ami
• kifejezi a Debreceni Egyetem sokszínűségét,
• megjelenik rajta az egyetem szimbóluma, a Gerundium,
• megjelenik a különböző egyetemi rendezvényeken pl. DExpo, tanévnyitó,
• szerepel az egyetemi filmekben,
• nem hasonlít létező mesefigurára,
• rajta van az egyetemi ajándéktárgyakon,
• feltüntethető az Egyetemi Élet című újságban,
• lehet belőle kulcstartót, könnyen varrható plüss játékot, stb. készíteni
• és szívesen adnánk másoknak ajándékba.

Tapasztalatok alapján nem csak a leendő egyetemisták, hanem a már itt tanuló hallgatók, illetve hozzátartozóik is előszeretettel választanak emlékül olyan ajándékokat, amelyek a későbbiekben a Debreceni Egyetemre, alma materükre emlékeztetik. 

A kabalafigura tervét rajz formájában legkésőbb 2010. december 15-én (szerdán) 16 óráig kérik a DE Rektori Hivatal Szervezési és Gazdasági Titkárságán (Főépület, II. emelet 216/e) leadni. A pályázatnak tartalmazni kell a pályázó nevét, címét és elérhetőségeit (mobilszám, e-mail).

A pályázatokat a Debreceni Egyetem által felkért zsűri bírálja el. Az egyetem rektora a kiválasztott figura ötletadóját díjazásban részesíti!



A szerző további cikkei
Óriási Campus Party szerdán CHILDREN'S Party, Magyarország legnagyobb egyetemi buliján!!
Legyél TE a Fórum Arca!!! Egyetemisták között is keresik a Fórum Arcát! (x)
Tárgyalásokat a felsőoktatásért A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének petíciója
Sajtóközlemény Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának sajtóközleménye a felvételi keretszámokról
Borászati kihelyezett tanszék Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a tarcali Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei