Mentálhigiénés filmklub

Oly sokáig szerettelek
RENDEZŐ: Philippe Claudel
IDŐPONT: 2012. Március 06. KEDD – 18 ÓRA
HELYSZÍN: AUD. MAX.

Az ötvenes évei elején járó Juliette 15 év börtön után szabadul. Ezt persze nem a film elejétől tudjuk, de azért sejthető, aztán később ki is derül. Itt rögtön felmerül a nézőben, hogy mit követhetett el, hiszen 15 év nagyon sok, az már főbenjáró bűn lehet. A kérdésre Juliette adja meg a választ, egy rámenős lehetséges munkáltató faggatására: „Megöltem a hat éves fiamat”. Ennél nem mond többet, és nem enged bepillantást a benne zajló történésekbe se nekünk, nézőknek, se másoknak - egészen addig, amíg ennek számára is el nem jön az ideje. Az arca merev, a tekintete is, mély szomorúság és keménység tükröződik benne. Mint aki tudja, hogy magyarázkodni felesleges, és mélyen átéli, hogy egyedül van, és nem számíthat senkire. És ez így is volt, a másfél évtized alatt, amit börtönben töltött, senki sem látogatta meg. A család kitörölte őt az emlékezetéből. Nála sokkal fiatalabb húgának, Léának is megtiltották, hogy kapcsolatot keressen vele. Ennek ellenére Léa nem felejtette őt el – a tizenöt év alatt minden egyes reggel feljegyezte naptárjába, hogy mióta van börtönben a nővére, és meddig kell várnia a szabadulására.

Juliette a börtönből húgához megy, aki férjével és két gyermekükkel él. Bár Léa és a férje is termékeny, mégis két örökbefogadott vietnámi kislányt nevelnek – mert Léa szeme előtt a nővére rémképként kísértő tette lebeg, és ezért nem mer gyermeket szülni. Léa hatalmas szeretettel és megérteni, elfogadni vágyással fogadja a nővérét. Az ő mindig mosolygó, érzelmeit palástolatlanul kimutató lénye és a nővére felé áradó határtalan szeretet az, ami meglepi, és lassan felolvasztja Juliettet is. Kettőjük közt nagy a távolság, és többek között éppen ennek a távolságnak a legyőzése az, ami igazán érdekes és megragadó a filmben. Végül Léa az, akinek hatására Juliette képes megnyílni, és elmondani, hogy mi történt valójában – aminek fényében a történet egészen más színben tűnik fel, és kiderül, hogy amit mindenki gyilkosságnak hisz, az tulajdonképpen lehet, hogy valami egészen más. Ettől egészen megváltozik a viszonyulásunk az eseményekhez, a szereplők közötti kapcsolatokhoz, és tisztábban látjuk Juliette viszonyulását az unokahúgaihoz és más rokonokhoz. Ugyanakkor a film felveti a bűn, a bűnösség kérdését is – ezen ki-ki kedve és meggyőződése szerint elgondolkozhat, főként Juliette egyik utolsó és legfontosabb mondata után: "A legrosszabb börtön a saját gyerek halála.

MEGHÍVOTT VENDÉG: Dr. Pető Csilla - pszichológus