A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma alkotói ösztöndíjat adományozott dr. Nemes Zoltán ókortörténésznek, a Debreceni Egyetem docensének januárban, a Magyar Kultúra Napján. Nemes Zoltán kutatásainak középpontjában egy ismeretlen eredetû, elveszettnek hit római kori sírkõ áll, amelyre a Déri Múzeum raktárában bukkant 2011-ben – felfedezése hamarosan komoly nemzetközi érdeklõdésre tarthat számot. 

„A kutatás története két évvel ezelõtt kezdõdött, amikor muzeológus doktoranduszom, Kovács János Dénes körbevezetett a Déri Múzeum raktáraiban. A bejáráson akadt meg a szemem egy görög feliratos sírkövön, sztélén, aminek elsõ pillanatban megfogott a szépsége” – idézte fel a találkozást Nemes Zoltán, aki akkor még nem sejthette, olyan leletre bukkant, aminek létével már nem számol a tudomány. A múzeum raktárában található, az idõjárási körülményeknek köszönhetõen az évszázadok alatt vakító fehérre csupaszodott mészkõ és márvány emlékek közül kiemelkedett a két alakot ábrázoló sírkõ, amelynek felületén drappos, bézses árnyalat tûnt fel, ami arra engedte következtetni a kutatót, hogy egy valaha élénk színekben pompázó, festett sírkõ van a Déri birtokában. Pontos leírás, szakirodalmi publikáció eddig azonban vagy nem, vagy csak nagyon felületesen foglalkozott a lelettel. 

A nyomozástörténet

„A magyar nyelvû szakirodalomban a kõ eredetérõl semmit nem közöltek, ismeretlen lelõhelyûnek írták le a 60-as években készült egyedüli publikációban, ami még a méreteit is helytelenül adta meg. A sztélén található kétsoros görög feliratot azonban sikerült azonosítanom egy interneten található, görög feliratokkal foglalkozó adatbázisban. Ez a hely adott egy további nyomot: a kõnek az 1904-ben megjelent német nyelvû publikációját, amit sikerült megszerezni – s mivel rajz is volt benne, egyértelmû lett az azonosság. Kiderült, egy Karl Patsch nevû osztrák régész 1903-ban látta és le is írta a követ a mai Albániában található Pojaniban, az egykor illyr területen korinthoszi telepesek által alapított Apollóniában – ahol nem kisebb történelmi személyiség töltötte diákéveit, mint Augustus császár.” Az eredet így egyértelmû bizonyítást nyert. A követ – és egy kisebb oltárt – Déri Frigyes 1920-ban vásárolta bécsi mûtárgykereskedõktõl, akkori értékén egy vagyonnak számító 42 ezer koronáért. Hogy a két dátum között eltelt tizenhét évben mi történt, az továbbra sem tisztázott teljesen. „Egyéb publikációkból kiderült, hogy amikor a Monarchia csapatai 1916-ban megszállták Albániát, egy régészexpedíció utazott el és dolgozott a területen, melyhez Patschnak is köze volt. Mivel háborús övezetben történt a feltárás, Bécsbe kerülésének több lehetõsége is elképzelhetõ – legális és illegális egyaránt. A háborús vereséget követõen az egész csapat kénytelen volt elhagyni a területet. Az viszont nem tûnik túl elképzelhetõnek, hogy az 1918 után újonnan megszervezõdött államalakulat vitte volna Bécsbe vagy bocsátotta áruba…” Egyelõre bizonytalan még, kitõl vásárolta meg Déri Frigyes a sírkövet, Nemes Zoltán következõ nagy munkája ennek kiderítése lesz, amihez bécsi aukciós házak levéltáraiban fog kutatni a közeljövõben. 

A kõ életre kel

A sztélén egy férfi és egy nõi alak látható, a korábbi publikációk férj és feleségként tekintettek rá, a debreceni kutató azonban már elsõ pillanattól élt a gyanúval, hogy ezzel kapcsolatban valami nem stimmel. „Szembõl nézve jobb oldalt a nõt, balról a férfit ábrázolja a sírkõ, ami nem megszokott férj és feleség esetében. Sok olyan síremlék került elõ a történelem során, és konkrétan Apollóniából is, ahol bizonyosan anya és fia szerepel ebben a sorrendben. Ezt megerõsítette a testarányok vizsgálata is: egy felnõtt férfi testközepe a genitáliákra esik, a fiataloké viszont a köldökre – ahogy ebben az esetben is, vagyis valószínûleg egy nagykorúságát épp elért fiúról és anyjáról van szó, akik – a felirat nyelvéhez hasonlóan – görögül beszélhettek. A finom alsó öltözetük, köpenyük és szandáljuk pedig az elsõ századi jómódú elõkelõkre jellemzõ római típusú viseletrõl tanúskodnak.” Mindez meghatározott szögben megvilágítva, ún. súrlófényben vált láthatóvá. Az UV-vizsgálat  pedig megerõsítette Nemes Zoltán legelsõ elképzelését, miszerint a kõ eredetileg festett volt. „Egy csodás augusztusi estén kölcsönkértük a múzeumi restaurátor mûhelybõl az UV lámpát, majd lekapcsoltuk a villanyokat és megvizsgáltuk a követ. A sztélé ránk mosolygott, jöttek elõ a színei: az alapozó okker, a ruha majdnem vakító fehérsége, egy kis részen a hölgy piros szandáljának a nyomai.” Az elsõ vizsgálatok óta már az is kiderült – kemometriai eszközöket és módszereket alkalmazva, melyekért az egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének munkatársait illeti köszönet –, hogy fém díszítõelemeket használt(ak) a sírkõ ismeretlen készítõje – vagy készítõi. 

Felfedezéseit Nemes tanár úr nyáron idegen nyelven nemzetközi folyóiratban is publikálja, amivel annak a francia-albán szerzõpárosnak biztos okoz egy-két éber éjszakát, akik 1997-ben elveszettként hivatkoztak a sírkõre. Sõt ezt az albán állam is érdeklõdéssel olvashatja majd, ám a kõ visszaszolgáltatásával kapcsolatban Nemes Zoltán csak az angol párhuzamot tudja felhozni: „Ez akkor következik majd be, amikor a British Múzeumból visszakerülnek az Elgin-márványok Görögországba.”