A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma alkotói ösztöndíjat adományozott dr. Nemes Zoltán ókortörténésznek, a Debreceni Egyetem docensének januárban, a Magyar Kultúra Napján. Nemes Zoltán kutatásainak középpontjában egy ismeretlen eredetű, elveszettnek hit római kori sírkő áll, amelyre a Déri Múzeum raktárában bukkant 2011-ben – felfedezése hamarosan komoly nemzetközi érdeklődésre tarthat számot. 

„A kutatás története két évvel ezelőtt kezdődött, amikor muzeológus doktoranduszom, Kovács János Dénes körbevezetett a Déri Múzeum raktáraiban. A bejáráson akadt meg a szemem egy görög feliratos sírkövön, sztélén, aminek első pillanatban megfogott a szépsége” – idézte fel a találkozást Nemes Zoltán, aki akkor még nem sejthette, olyan leletre bukkant, aminek létével már nem számol a tudomány. A múzeum raktárában található, az időjárási körülményeknek köszönhetően az évszázadok alatt vakító fehérre csupaszodott mészkő és márvány emlékek közül kiemelkedett a két alakot ábrázoló sírkő, amelynek felületén drappos, bézses árnyalat tűnt fel, ami arra engedte következtetni a kutatót, hogy egy valaha élénk színekben pompázó, festett sírkő van a Déri birtokában. Pontos leírás, szakirodalmi publikáció eddig azonban vagy nem, vagy csak nagyon felületesen foglalkozott a lelettel. 

A nyomozástörténet

„A magyar nyelvű szakirodalomban a kő eredetéről semmit nem közöltek, ismeretlen lelőhelyűnek írták le a 60-as években készült egyedüli publikációban, ami még a méreteit is helytelenül adta meg. A sztélén található kétsoros görög feliratot azonban sikerült azonosítanom egy interneten található, görög feliratokkal foglalkozó adatbázisban. Ez a hely adott egy további nyomot: a kőnek az 1904-ben megjelent német nyelvű publikációját, amit sikerült megszerezni – s mivel rajz is volt benne, egyértelmű lett az azonosság. Kiderült, egy Karl Patsch nevű osztrák régész 1903-ban látta és le is írta a követ a mai Albániában található Pojaniban, az egykor illyr területen korinthoszi telepesek által alapított Apollóniában – ahol nem kisebb történelmi személyiség töltötte diákéveit, mint Augustus császár.” Az eredet így egyértelmű bizonyítást nyert. A követ – és egy kisebb oltárt – Déri Frigyes 1920-ban vásárolta bécsi műtárgykereskedőktől, akkori értékén egy vagyonnak számító 42 ezer koronáért. Hogy a két dátum között eltelt tizenhét évben mi történt, az továbbra sem tisztázott teljesen. „Egyéb publikációkból kiderült, hogy amikor a Monarchia csapatai 1916-ban megszállták Albániát, egy régészexpedíció utazott el és dolgozott a területen, melyhez Patschnak is köze volt. Mivel háborús övezetben történt a feltárás, Bécsbe kerülésének több lehetősége is elképzelhető – legális és illegális egyaránt. A háborús vereséget követően az egész csapat kénytelen volt elhagyni a területet. Az viszont nem tűnik túl elképzelhetőnek, hogy az 1918 után újonnan megszerveződött államalakulat vitte volna Bécsbe vagy bocsátotta áruba…” Egyelőre bizonytalan még, kitől vásárolta meg Déri Frigyes a sírkövet, Nemes Zoltán következő nagy munkája ennek kiderítése lesz, amihez bécsi aukciós házak levéltáraiban fog kutatni a közeljövőben. 

A kő életre kel

A sztélén egy férfi és egy női alak látható, a korábbi publikációk férj és feleségként tekintettek rá, a debreceni kutató azonban már első pillanattól élt a gyanúval, hogy ezzel kapcsolatban valami nem stimmel. „Szemből nézve jobb oldalt a nőt, balról a férfit ábrázolja a sírkő, ami nem megszokott férj és feleség esetében. Sok olyan síremlék került elő a történelem során, és konkrétan Apollóniából is, ahol bizonyosan anya és fia szerepel ebben a sorrendben. Ezt megerősítette a testarányok vizsgálata is: egy felnőtt férfi testközepe a genitáliákra esik, a fiataloké viszont a köldökre – ahogy ebben az esetben is, vagyis valószínűleg egy nagykorúságát épp elért fiúról és anyjáról van szó, akik – a felirat nyelvéhez hasonlóan – görögül beszélhettek. A finom alsó öltözetük, köpenyük és szandáljuk pedig az első századi jómódú előkelőkre jellemző római típusú viseletről tanúskodnak.” Mindez meghatározott szögben megvilágítva, ún. súrlófényben vált láthatóvá. Az UV-vizsgálat  pedig megerősítette Nemes Zoltán legelső elképzelését, miszerint a kő eredetileg festett volt. „Egy csodás augusztusi estén kölcsönkértük a múzeumi restaurátor műhelyből az UV lámpát, majd lekapcsoltuk a villanyokat és megvizsgáltuk a követ. A sztélé ránk mosolygott, jöttek elő a színei: az alapozó okker, a ruha majdnem vakító fehérsége, egy kis részen a hölgy piros szandáljának a nyomai.” Az első vizsgálatok óta már az is kiderült – kemometriai eszközöket és módszereket alkalmazva, melyekért az egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének munkatársait illeti köszönet –, hogy fém díszítőelemeket használt(ak) a sírkő ismeretlen készítője – vagy készítői. 

Felfedezéseit Nemes tanár úr nyáron idegen nyelven nemzetközi folyóiratban is publikálja, amivel annak a francia-albán szerzőpárosnak biztos okoz egy-két éber éjszakát, akik 1997-ben elveszettként hivatkoztak a sírkőre. Sőt ezt az albán állam is érdeklődéssel olvashatja majd, ám a kő visszaszolgáltatásával kapcsolatban Nemes Zoltán csak az angol párhuzamot tudja felhozni: „Ez akkor következik majd be, amikor a British Múzeumból visszakerülnek az Elgin-márványok Görögországba.”