Megnyílt a menza februárban a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában. Az iskolának eddig még nem volt saját étterme – ha lett volna, akkor biztos nem kellett volna például miattunk belvárosi menzát változtatnia a giminek még a 90-es évek végén.

Meghatározhatatlan húskrémmel megkent, félbe vágott óriáskiflit ettünk a Kossuth-gimnázium büféjében a régi, Kossuth utcai épületben, kicsit megmelegítve, hogy ráolvadjon a sajt a tetejére, ketchuppal alaposan meglocsolva. Ha befizettük a havi menzadíjat, akkor az órák után a Vármegyeháza utcára jártunk át a megyeháza dolgozóival ebédelni – egészen addig, amíg ki nem tiltották miattunk az iskolát onnan. 

Nem voltunk mi rossz gyerekek, hetedikesként éppen néhány ártatlannak kívülrõl éppen nem tûnõ diákcsínyt hajtottunk végre a menza felé vezetõ belvárosi útvonalon. Az, hogy egy ampullában kapható bûzbombát, lehet kettõt is, bevágtunk a liftbe, miután befejeztük az ebédet, számunkra nem tûnt komoly bûnnek, ahogy az sem, hogy olyanok is velünk ebédeltek, akiknek nem volt kajajegyük, de kitaláltuk, hogyan lehet trükközni velük a pénztárnál. Következõ évben már máshol étkezett az iskola, a Piac utcán. Oda már kevesebbet jártunk.

Amikor átköltözött a Kossuth a Csengõ utcai épületbe, már akkor felmerült egy iskolai étterem kialakításának lehetõsége az egyik felújításra váró épületben. Ebédelni viszont a Mûszaki Karon tudtak a becsületesek – akik pedig útközben elvesztek a Hajnal és Video presszók, valamint a Kortyoló Bermuda-háromszögében, azok hamar átfolyatták magukon a havi ebédpénzt. Teljesen egészséges a napi iskolai terhelés után ebédelni egyet, azonban mi úgy gondolkoztunk, hogy fõtt étel otthon is van, csocsó viszont nincs – így tanultunk meg a havi menzadíj árán egész komoly szinten egy kocsmasportot. Manapság talán ezt kevéssé tehetnénk meg, mivel a diákigazolványra feltöltött egyenlegrõl szívja le a rendszer a pénzt naponta a gimnázium menzáján, ezt elég könnyû ellenõrizni. Ráadásul a közeg is vonzó, nem az a hagyományos menza feeling a kényelmetlen székekkel, a kicsorbult vizes kancsóval és a pecsétes kockás abrosszal. A freskóval díszített lovagteremben (vajon ki firkálhatta, oda, hogy Popely?) tényleg éttermi a hangulat, aznap, amikor hivatalosan is átadták az új menzát, lencseleves volt és debreceni aprópecsenye fõtt burgonyával, egész laktató adag, bõven elég, hiszen a szünetekben azért még most eszik a diákok az otthonról hozott szendvicseket. A harmincmillió forintból kialakított, hivatalosan befejezõ melegítõ konyhának nevezett új egységben továbbra is a Mûszaki Karról szállítják a fogásokat. „Egy igazgatónak példát kell mutatnia abban is, hogy igénybe veszi az iskola szolgáltatásait, a mai nap már itt fogok étkezni” – mondta lapunknak a megnyitó alkalmával Kovács István igazgató. Nincs ezzel így, az induláskor már több mint háromszáz diák jelezte, hogy igénybe venné a helyben elérhetõ ebédeltetést.

Új korszak kezdõdött tehát a Kossuth életében, egy régen dédelgetett álom vált a menzával valóra. Emlékszem, hogy 2000 szeptemberében, mikor átköltöztünk a Csengõ utcai campusra, akkor az étterem terve mellett az is felmerült, hogy kollégiumot is kialakíthatnának a jelenleg még mindig felújításra váró egyik épületben – ott, ahol akkor ötven forintért árulták a munkások a csempész cseresznyés szivarokat. Remélem, annak az átadóján is ott lehetek még.