Megnyílt a menza februárban a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában. Az iskolának eddig még nem volt saját étterme – ha lett volna, akkor biztos nem kellett volna például miattunk belvárosi menzát változtatnia a giminek még a 90-es évek végén.

Meghatározhatatlan húskrémmel megkent, félbe vágott óriáskiflit ettünk a Kossuth-gimnázium büféjében a régi, Kossuth utcai épületben, kicsit megmelegítve, hogy ráolvadjon a sajt a tetejére, ketchuppal alaposan meglocsolva. Ha befizettük a havi menzadíjat, akkor az órák után a Vármegyeháza utcára jártunk át a megyeháza dolgozóival ebédelni – egészen addig, amíg ki nem tiltották miattunk az iskolát onnan. 

Nem voltunk mi rossz gyerekek, hetedikesként éppen néhány ártatlannak kívülről éppen nem tűnő diákcsínyt hajtottunk végre a menza felé vezető belvárosi útvonalon. Az, hogy egy ampullában kapható bűzbombát, lehet kettőt is, bevágtunk a liftbe, miután befejeztük az ebédet, számunkra nem tűnt komoly bűnnek, ahogy az sem, hogy olyanok is velünk ebédeltek, akiknek nem volt kajajegyük, de kitaláltuk, hogyan lehet trükközni velük a pénztárnál. Következő évben már máshol étkezett az iskola, a Piac utcán. Oda már kevesebbet jártunk.

Amikor átköltözött a Kossuth a Csengő utcai épületbe, már akkor felmerült egy iskolai étterem kialakításának lehetősége az egyik felújításra váró épületben. Ebédelni viszont a Műszaki Karon tudtak a becsületesek – akik pedig útközben elvesztek a Hajnal és Video presszók, valamint a Kortyoló Bermuda-háromszögében, azok hamar átfolyatták magukon a havi ebédpénzt. Teljesen egészséges a napi iskolai terhelés után ebédelni egyet, azonban mi úgy gondolkoztunk, hogy főtt étel otthon is van, csocsó viszont nincs – így tanultunk meg a havi menzadíj árán egész komoly szinten egy kocsmasportot. Manapság talán ezt kevéssé tehetnénk meg, mivel a diákigazolványra feltöltött egyenlegről szívja le a rendszer a pénzt naponta a gimnázium menzáján, ezt elég könnyű ellenőrizni. Ráadásul a közeg is vonzó, nem az a hagyományos menza feeling a kényelmetlen székekkel, a kicsorbult vizes kancsóval és a pecsétes kockás abrosszal. A freskóval díszített lovagteremben (vajon ki firkálhatta, oda, hogy Popely?) tényleg éttermi a hangulat, aznap, amikor hivatalosan is átadták az új menzát, lencseleves volt és debreceni aprópecsenye főtt burgonyával, egész laktató adag, bőven elég, hiszen a szünetekben azért még most eszik a diákok az otthonról hozott szendvicseket. A harmincmillió forintból kialakított, hivatalosan befejező melegítő konyhának nevezett új egységben továbbra is a Műszaki Karról szállítják a fogásokat. „Egy igazgatónak példát kell mutatnia abban is, hogy igénybe veszi az iskola szolgáltatásait, a mai nap már itt fogok étkezni” – mondta lapunknak a megnyitó alkalmával Kovács István igazgató. Nincs ezzel így, az induláskor már több mint háromszáz diák jelezte, hogy igénybe venné a helyben elérhető ebédeltetést.

Új korszak kezdődött tehát a Kossuth életében, egy régen dédelgetett álom vált a menzával valóra. Emlékszem, hogy 2000 szeptemberében, mikor átköltöztünk a Csengő utcai campusra, akkor az étterem terve mellett az is felmerült, hogy kollégiumot is kialakíthatnának a jelenleg még mindig felújításra váró egyik épületben – ott, ahol akkor ötven forintért árulták a munkások a csempész cseresznyés szivarokat. Remélem, annak az átadóján is ott lehetek még.