Pályázatok
Emelkedj fel velünk!
2009. május 2., hallgato.com

Tesco-Global Zrt. országos szinten több mint húszezer munkatársat foglalkoztat, és évente mintegy háromezer új munkahelyet teremt. Az ország egyik legnagyobb munkaadója dinamikus növekedéséhez középvezetői utánpótlást keres.

A Tesco két gyakornoki programja megalapozott karrierutat kínál azoknak, akik akár az áruházi kereskedelem területén, akár a vállalat egészének működtetéséhez szükséges szakterületen, három évnél nem régebben szerezték diplomájukat. Többlépcsős kiválasztás során, együtt derítjük fel, hogy a pályázók tehetsége, képességei és alapismeretei a felkínált képzési lehetőségekkel együtt milyen kiemelten fontos munkakör betöltésére teszik majd őket alkalmassá. 


A központi iroda és az áruházak gyakornoki programja is azonnali munkahelyet és ennek megfelelően versenyképes jövedelmet nyújt a résztvevők számára.  A program időtartama alatt megszerzik a szükséges ismereteket, tapasztalatokat, és betekintést nyernek az egész vállalat kiskereskedelmi működésébe, logisztikai tevékenységébe, valamint a központi iroda mindennapjaiba. Minden gyakornok fejlődését a mentora kíséri figyelemmel, aki előrehaladását folyamatos visszajelzésekkel és észrevételekkel támogatja. Akik a záróvizsgán sikeresen teljesítenek, az adott pozíciókba kinevezést kapnak, így a programot követően akár a gyakornokok száz százalékának is tudunk végleges állást biztosítani.


A központi irodai program résztvevői a bevezető két hónap után a munkaidejük nagy részét a saját szakterületükön töltik, miközben részt vesznek elméleti oktatásokon és készségfejlesztő tréningeken is. Így a körülbelül tizenkét hónapot felölelő képzés végére az adott feladatkör gyakorlati szakemberévé válhatnak, és elhelyezkedhetnek a végleges pozíciójukban. A munkavégzés és képzés nyelve magyar és angol.


A kilenc hónapos áruházi programot a gyakorlati ismeretek elsajátítása és rendszeres elméleti oktatás alkotja, ami vizsgával zárul. A munkavégzés és képzés nyelve magyar. A vizsgákon nyújtott teljesítmény alapján a munkavállalók – a legtehetségesebbek akár már hat hónap után – kinevezést kaphatnak a megpályázott pozícióra.

Csanda Dóra – beszerző gyakornok

"Fogalmam sem volt arról, hogy milyen lesz a Tescónál dolgozni. Volt ugyan egy általános képem a multinacionális vállalatokról, de a valóság – ez az összetett működési rendszer – az elképzeléseimet messze felülmúlta. Azért szeretek itt dolgozni, mert a gyakornoki programunk nagyon alaposan, pontról pontra fel van építve. Akik összerakták, minden apró részletre figyeltek, ami szerintem precíz, tudatos háttérről árulkodik. Vagyis tudják, hogy minket miért vettek fel és mit szeretnének „kinevelni” belőlünk. Már január közepén megkaptam a gyakorló területeimet – három kis rész a kozmetikán –, és ezeken próbálgathatom a szárnyaimat. Közben azért persze 'fogják a kezemet'. Szóval, nagy baj nem érhet sem engem, sem a Tescót."


Berze Péter – Value Manager gyakornok

"A program indulása előtt a Tesco csak az áruházakat jelentette számomra. Ez igen vegyes képet adott a vállalatról, és ezt persze a szóbeszéd, amit hallottam, jó és rossz irányba is színesítette. Az elmúlt öt hónapban, amit itt töltöttem az áruházakban, a raktárakban és a központi irodában, letisztult ez a kép. Jelenleg úgy látom, hogy a Tesco jól szervezett, működő 'gépezet', ahol folyamatos a növekedés és a fejlődés. A gyakornokok szerencsés helyzetben vannak, mivel a tényleges munkakezdés előtt szinte mindent láttunk abból, amiért és amiben dolgozunk. Láttuk az áruházakat, dolgoztunk is ott, voltunk a központi raktárakban, megismertük a folyamatokat, és részt vettünk az összes osztály bemutatkozó előadásán. Ezek a dolgok a hagyományos úton belépő kolléga tapasztalataiból kimaradnak. A gyakornoki idő egy éve alatt olyan fejlődési lehetőségeink kínálkoznak, amelyeket más helyzetben nem kaphatnánk meg. A programban részt vevők, mint egy iskolai osztály, úgy indultak neki ennek a 'kalandnak' – és ez az összetartás most is megvan."


Jelenleg harminc pályakezdőt keresnek az alábbi területekre: beszerzés, ingatlangazdálkodás, épületgépészet, épülettervezés és -kivitelezés, logisztika, minőségbiztosítás, jog, marketing, pénzügy, emberi erőforrás, kereskedelem és vevőszolgálat.


További információ és letölthető jelentkezési lap:
www.ashcroft.hu/counters/tesco.php?id=190

[fizetett hirdetés]



A szerző további cikkei
Óriási Campus Party szerdán CHILDREN'S Party, Magyarország legnagyobb egyetemi buliján!!
Legyél TE a Fórum Arca!!! Egyetemisták között is keresik a Fórum Arcát! (x)
Tárgyalásokat a felsőoktatásért A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének petíciója
Sajtóközlemény Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának sajtóközleménye a felvételi keretszámokról
Borászati kihelyezett tanszék Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a tarcali Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei