Felsõoktatás
Tandíj, nem tandíj
2011. december 7., forrás: eduline.hu

Az önköltséges képzésrõl vitatkoztak a képviselõk a felsõoktatási törvényjavaslat szerda reggel megkezdõdött, 4 óra 20 perces idõkeretben zajló részletes vitájában a parlamentben.

A fideszes Pósán László azt javasolta, hogy az elõterjesztésben szereplõ 4+1, illetve 5+1 éves pedagógusképzésbõl vegyék ki a plusz egy évet, mert ez egyrészt nem csekély pénzügyi kihatással jár, másrészt, ha megnövelik a képzési idõt, nem biztos, hogy a hallgatók szívesen választják a pedagóguspályát. A kormánypárti képviselõ azt is javasolta, hogy a tanárképzõ központok kötelezõ létrehozása is kerüljön ki a javaslatból, mert szerinte a felsõoktatási intézményekre kell bízni, hogyan szervezik meg a pedagógiai képzést.

Az MSZP-s Hiller István az önköltséges képzésrõl szóló szabály törlését javasolta. Szerinte az önköltséges képzés egy álságos megnevezés, mert nem jelent mást, mint a tandíj bevezetését. A volt oktatási miniszter azt mondta, hogy a felsõoktatás finanszírozásáról korábban fontos lett volna értelmes szakmai vitát folytatni, de a Fidesz ehelyett a  populista népszavazást választotta.

Több mint hárommillió embert vittek el az urnákhoz, hogy megakadályozzanak egy olyan tandíjrendszert, amelyben a szegényebb körülmények közül jövõ, de jól teljesítõ diák ösztöndíjat kapott volna, a vagyonosabb, de nem teljesítõ hallgatónak viszont fizetnie kellett volna - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a Fidesz és a KDNP most saját korábbi önmagát teljesen meghazudtolva akarja bevezetni ezt a rendszert, holott sem a választások elõtt, sem a választások után nem mondtak el az embereknek, hogy tandíjat akarnak bevezetni. Azt kérte, a kormány tegye közzé, hogy melyik szakon mennyi lesz az önköltség összege, mert nem tartható, hogy két hónappal a február 15-i felvételi elõtt a családok ezt nem tudják.

Azt is kifogásolta, hogy a javaslat szerint a C típusú középfokú nyelvvizsga feltétel a felsõoktatási intézménybe való bekerüléshez. Szerinte ennek az lesz a következménye, hogy az a fiatal, akinek a családja megengedheti, hogy zsebbõl kifizesse a magántanárt, az fel tud majd készülni, akinek nincs pénze, annak nem lesz lehetõsége erre.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Hiller István felszólalására reagálva azt mondta, a szocialista politikus összekeveri a "szezont a fazonnal", ugyanis a MSZP korábbi javaslata szerint minden diáknak évente 105 ezer forint tandíjat kellett volna fizetnie, ezt akadályozta meg a szociális népszavazás.

A mostani javaslat ugyanakkor arról szól - folytatta - hogy sok hallgató teljesen ingyen tanulhat a jövõben, a korábban költségtérítéses képzést felváltja a részösztöndíj, a harmadik kategória pedig az önköltség. Hozzátette, abban Hiller Istvánnak igaza van, hogy az önköltség számításai még mindig zajlanak, de éppen azért, hogy elkerüljék azt szociális krízist, hogy szegény hallgatók ne tanulhassanak.   

A fideszes Szalay Péter azt mondta, a világgazdasági válsághoz alkalmazkodni kellett, így az önköltséges képzés bevezetése mindenképpen szükséges. A szocialista Kovács Tibor ugyanakkor felháborítónak nevezte, hogy a kormánypártiak most "arcpirulás nélkül" beszélnek errõl a témáról, holott a tandíj elleni népszavazással szerinte becsapták az embereket. Ez a javaslat kizárja a hátrányosabb helyzetû tanulókat a magyar felsõoktatási rendszerbõl, és sok vidéki felsõoktatási intézményt is be fognak zárni, mert a diákok nem tudnak majd jelentkezni - mondta.

A fideszes Pósán László "hivatásos rémhírterjesztõket megszégyenítõ" felszólalásnak nevezte az MSZP-s politikus szavait, és azt hangsúlyozta, hogy tandíj az, amikor mindenki fizeti, most viszont nem errõl van szó. Kolber István volt szocialista, most független képviselõ erre reagálva felháborítónak nevezte a kormánypárti képviselõk cinizmusát, és szintén úgy vélte, a hátrányos helyzetû gyerekek számára végzetes lesz a törvény.   

A jobbikos Balczó Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy formálisan valóban nincs tandíj, ugyanakkor a jelenlegi 53400 fõ körüli államilag finanszírozott létszám visszamegy 30 ezerre, így 23400 ember nem tandíjat, hanem részösztöndíjat vagy a teljes önköltséget fogja fizetni. Formálisan akkor sem lehetne azt mondani, hogy tandíjat vezetnek be, ha az állam csak ezer tanuló oktatását finanszírozná - mutatott rá, hozzátéve: az igaz kérdés tehát az, hogy a kormány hány hallgatónak tudja biztosítani a társadalmi felemelkedésnek azt a lehetõségét, hogy a felsõoktatásban részt vegyen.    

A fideszes Pósán László ebben egyetértett, és azt javasolta, hogy a részösztöndíj mértékét az 50 százalékról felfelé mozdítsák el, így egy jóval szélesebb skálát tudnának létrehozni, ahol kevesebb a költség.

Farkas Gergely, a Jobbik képviselõje annak a szabálynak az eltörlését javasolta, amely szerint ha a záróvizsgát tett diák három év eltelte után sem rendelkezik nyelvvizsgával, akkor kapjon mentességet ez alól a kötelesség alól. Emellett azt is javasolta, hogy a kötelezõ tárgyakon túl felvett kreditekben ne legyen indokolatlan megszorítás, inkább vezessenek be egy olyan szabályt, hogy ha a tanuló önszorgalomból felvesz tárgyakat, de nem teljesíti azokat, akkor fizessen érte.



A szerzõ további cikkei
"Szénszünetet" tartottak az Educatio-n A nyitónapon idáig már több száz érdeklõdõ látogatta meg a DE standját.
Diploma nyelvvizsga nélkül: a Debreceni Egyetemen Leszavazta a nyelvvizsga-amnesztiát a Debreceni Egyetem szenátusa
Szerzõdést kell kötni az állammal Legalább hat évig kell itthon dolgozniuk az állami ösztöndíjas egyetemistáknak
Rosszul jártak a 2012-ben felvételizõk Csak egy hónapjuk lesz a döntésre
Sorra tûnnek el a leckekönyvek az egyetemekrõl A DE is lemondott a jól bevált fekete leckekönyvrõl, ebben a vizsgaidõszakban már az elektronikus indexben rögzítik a jegyeket
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei