Kulturlis
Egy nap – száz tudományos program
2012. oktber 10., Kovács Dorottya

 

Legalább hét helyszínen kellett volna egyszerre ott lennem ahhoz, hogy a Kutatók Éjszakája minden eseményérõl tudósítani tudjak. De ugyanilyen nehéz helyzetben volt minden olyan látogató, aki egyet sem akart kihagyni a Debreceni Egyetem száz ingyenes tudományos programja közül az egyetemváros egész területén. Egyetlen napon az év során ugyanis, az egyetem megnyílik minden kíváncsi gyerek és felnõtt számára, kinyílnak a laborajtók, hogy a látogatók megnézhessék a kutatók legérdekesebb kísérleteit, kipróbálhassák legizgalmasabb találmányaikat, és betekinthessenek a tudományos élet legszínesebb pillanataiba. 

Európa-szerte már hetedszer került megrendezésre a méltán népszerû tudományos fesztivál, mely elsõsorban a pályaválasztás elõtt álló fiatalokat szólítja meg. Az Európai Bizottság által támogatott rendezvény célja, hogy a leendõ egyetemistákat a tudományos pálya felé terelje. Ez az éjszaka azonban nem a hosszú elõadásoké, vagy a száraz elméleté – a cél, hogy a kívülállók bepillanthassanak valamennyi tudományág kulisszái mögé. Az izgalmas programkínálat miatt a Kutatók Éjszakája Magyarországon is az egyik legjelentõsebb kutatás-fejlesztéssel foglalkozó eseményévé vált az elmúlt hét év alatt. Az igényes, kutatással kapcsolatos interaktív programok idén az ország összes régiójában elérhetõk voltak: a Debreceni Egyetemen kívül huszonnyolc magyarországi város több egyeteme megnyitotta kapuit a kíváncsiak elõtt – csak Budapesten harmincnyolc felsõoktatási intézmény vett részt a programban. 

Debrecen egyetemvárosa is megtelt szeptember 28-án iskolabuszokkal, kisgyerekes családokkal, iskolás csoportokkal, akik mind kíváncsian figyelték, milyen munka is folyik az egyetemen. Az idei Kutatók Éjszakája a szokásosnál is nagyszabásúbb volt: több mint kétszáz önkéntes segítette az éjszaka minél zökkenõmentesebb lebonyolítását. Különlegessé tette a mostani Kutatók Éjszakáját az is, hogy ez volt az elsõ nagy volumenû egyetemi rendezvény, ahol az augusztusi Virágkarnevál után most az intézményen belül is bemutatkozhatott a nagyérdemû elõtt egyetemünk újdonsült kabalaállata, eDE, a mókus. Így hát az esemény vidámságát a mindenhol elhelyezett kicsi mókusszobrokon kívül számos élõ, plüssmókusnak öltözött diák is segítette. 

A legnagyobb érdeklõdést kiváltott program idén is a Fõépület Díszudvarában megrendezett LEGO Robot programozási verseny volt, mely kora délutántól késõ estig lefoglalta a részt vevõ versenyzõ csapatokat, és persze a nézõket is, akik érdeklõdéssel figyelték az újonnan programozott robotok teljesítményét, a versenyzõ csapatok prezentációját. Akiknek a figyelmét még jobban felkeltették a robotok, azok szintén a díszudvaron különbözõ robotbemutatókat tekinthettek meg, és kipróbálhatták az National Instruments Hungary Kft. termékeivel készült alkalmazásokat. 

Szintén hatalmas figyelem övezte a két turnusban megrendezett Látványos kémiai kísérletek címû bemutatót. Az iskolai csoportok mindkét alkalommal teljesen megtöltötték a Kémia Épület kétszázötven fõs elõadóját. Nem csoda, hiszen a korábbi évek sikereibõl merítve a kémikus kutatók idén is a nézõk által legkedveltebb, színes, szagos és hangos reakciókat mutatták be. A Kémia Épületben ezen kívül a folyóvizes illetve szélcsatorna laboratóriumokban tízpercenként váltották egymást a fõleg középiskolás csoportok, ahol a talajerózió látványos demonstrációját nézhették meg a tanulók, illetve láthatták, milyen káros hatása van a különbözõ erõsségû szeleknek a növényzetre.

Az OEC-en többek között olyan kérdésekre kaphattak választ az érdeklõdõk, hogy milyen utat járnak be a gyógyszerek a lombiktól a patikák polcáig, hogy hogyan is vizsgálják az alvászavaros betegeket, vagy hogy hogyan mûködik a 3D szkenner és a 3D nyomtató, és mire használják õket az orvostudományban. A résztvevõk hallgathattak elõadást az influenza és a HIV-vírusokról is, valamint játékos kísérleteket tekinthettek meg a sejtbiológiai laboratóriumban, ahol például megtudhatták, hogyan lehet webkamerából és LEGO-ból mikroszkópot készíteni. 

A Mûszaki és Informatikai Kar is számos látványos programot kínált kicsiknek és nagyoknak. Utóbbi többek között a szenvedélyes focirajongóknak kedvezett: a 2012-es ukrajnai és lengyelországi labdarúgó EB csapataival mutattak be szimulációkat FerSML platformon, ráadásul interaktív módon. A Mûszaki Karon többek között vízminõség-ellenõrzés, illetve építõanyag-kivitelezési vetélkedõ zajlott. 

Az agrártudomány iránt érdeklõdõk az Élettudományi Központban állatgenetikai vizsgálatokat tekinthettek meg, a Böszörményi úton pedig a gyümölcstermesztés korszerû technológiáiról, új halfajokról, valamint a tudatos étkezésrõl szóló érdekes bemutatón vehettek részt. 

A Bölcsészettudományi Kar idén több mint húsz eseménnyel várta a látogatókat. A repertoárban szerepelt drámapedagógiai játékok kipróbálása, elõadások amerikai kivándorlókról, egy római kori sztélérõl, a tanulási zavarról és sok egyébrõl. Az elõadások mellett persze számos interaktív programban is részt vehettek a vállalkozó kedvûek: az Olasz Tanszék Kirándulás Dante Poklába címmel tudományos élménytúrára invitálta a Kutatók Éjszakájára érkezõket. A Néprajz Tanszék, ahogy azt már megszokhattuk tõlük, most is gazdag programot állított össze: a gyerekek festegethettek, kézmûveskedhettek, népi játékokat játszhattak, a nagyobbak (is) táncolhattak. FOLKSTOP néven interaktív játszóházzá alakították a Fõépület harmadik emeletét, ahol a lányok népi szerelmi jóslásokat próbálhattak ki, népi puzzle-lel és társasjátékkal játszhattak a gyerekek, frissítésként pedig zsíros kenyeret és hagymát kínáltak a néprajzosok. 

Idén elõször a fiatal egyetemisták is bemutathatták munkájukat a közönségnek: Tehetséges kutatók címen két helyszínen zajlottak az egyetemisták rövid prezentációi, amelyekbõl a résztvevõk megtudhatták, hogyan lesz valakibõl már húszévesen kutató. 

Az interaktív tudományos programokon és elõadásokon kívül a Kutatók Éjszakáján számos vetélkedõ, kiállítás is megrendezésre került, ezen kívül a kicsik a gyermekjátszóban szórakozhattak, ha már elég tudományos érdekességet kipróbáltak.

Mindig izgalmas élmény, amikor a munkájára büszke kutató bemutathatja eredményeit a kívülállóknak. Az egyetemi polgároknak pedig ösztönzõ lehet látni, hogy a tudományos élet, amelybe talán már túlságosan is beleszoktak, mások számára mennyire izgalmas és új. Jó hír, hogy a motiváló élményt követõen, most, hogy ismét a hallgatók foglalják el az egyetemi padokat, mindenki elõtt újabb félév áll, hogy saját tudományterületén olyan eredményeket érjen el, amire méltán lehet büszke. 



A szerz tovbbi cikkei
Karriertervezés 2013-ban Az egyetemi évek alatt szert kell tenni néhány év szakmai tapasztalatra.
Ha április, akkor állásbörze! Április 24-én ismét Állásbörze és Karriernap a Debreceni Egyetemen!
Vagyok aki vagyok Interaktív önismereti kiállítás az egyetemen
Osztályterem a felhõkben Online oktatás felsõfokon.Újabb kurzusok Amerika vezetõ egyetemeitõl. Van még hely.
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei