Kulturális
Vagyok aki vagyok
2013. február 20., Kovács Dorottya

 

Milyen a kapcsolat a virtuális és valós identitásunk között? Hogyan érvényesüljünk különböző csoportok tagjaiként? Hogyan oszlanak meg a nemi szerepek modern társadalmunkban? – Ehhez hasonló kérdések boncolgatására vállalkozott egy nagyszabású projekt keretén belül idén tavasszal a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet, együttműködve többek között Szikszai Szabolccsal, a népszerű blog, az ujragondolo.hu szerzőjével, valamint a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjával. A kiállítás és a kísérő programok arra hivatottak, hogy elgondolkoztassák a nem keresztyén és a keresztyén látogatókat egyaránt, illetve hogy fiatalos stílusban vessenek fel és kíséreljenek meg választ adni néhány mindnyájunkat foglalkoztató kérdésre. 

A program ötletgazdái, a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet lelkészei – Barbi és Dani – tizenkét az identitáshoz kapcsolódó aktuális témát választottak ki és dolgoztak fel kifejezetten egyetemisták számára. A fő attrakció a február közepén induló és egészen májusig tartó folyamatosan frissülő képkiállítás lesz humoros, ugyanakkor elgondolkodtató képekkel, melyet az érdeklődők az Egyetemi Templom körüli szabad téren tekinthetnek majd meg. A kiállítást a tervek szerint interaktív – és felettébb látványos – játékok is színesítik majd. Az egyetemisták ezen kívül a médiában is követhetik a programot, hiszen az Európa Rádióban hetente beszélgetések hangzanak majd el egyetemi tanárokkal, lelkészekkel illetve más szakemberekkel az éppen terítéken lévő identitással kapcsolatos témáról. Készül a program blogja is, melyet az egyetemisták a vagyokakivagyok.hu oldalról érhetnek majd el. 

A kiállításnak nem titkolt szándéka, hogy az önazonossággal kapcsolatos személyes kérdésekre irányítsa a látogatók figyelmét. Épp ezért a szerda esti istentiszteletek a félév során a tizenkét kiválasztott identitással kapcsolatos témakört ölelik majd fel, hogy ezzel is segítsék a témakörben való elmélyülést. A program végeztével pedig, az összegyűjtött anyag a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón is megtekinthető lesz. 

A kiállítás által felölelt témák a következők lesznek:

1. Képem önmagamról – mit gondolunk mi magunkról és mások rólunk?

2. Gyökerek – családi és kulturális gyökereink hatása az identitásunkra

3. Többszörös identitás – hogyan találjunk egységet?

4. Az identitás határai – hogyan tudom elfogadni azt, aki nagyon más, mint én?

5. Közös ősök – a közös pont keresése különböző vallásokban, emberekben

6. Nemi identitás – a nemi szerepek párkapcsolatokban és azokon kívül

7. Az identitás fejlődése – akarunk/tudunk változni?

8. Digitális identitás – a valós és virtuális létezésünk kapcsolata

9. Csoportidentitás – a csoportokba tömörülés kihívásai

10. Ösztönök – személyiségünk sokszor elfojtott, szégyellt részei 

11. Tökéletesség/tökéletlenség – mit várnak az emberek, és mit mond a Biblia a tökéletességről?

12. Ez életen túl – mi vár a halál után?



A szerző további cikkei
Karriertervezés 2013-ban Az egyetemi évek alatt szert kell tenni néhány év szakmai tapasztalatra.
Ha április, akkor állásbörze! Április 24-én ismét Állásbörze és Karriernap a Debreceni Egyetemen!
Osztályterem a felhőkben Online oktatás felsőfokon.Újabb kurzusok Amerika vezető egyetemeitől. Van még hely.
A kacsahírek legviccesebb portálja FIGYELEM, EXKLUZÍV! interjú az UniDebbie blog főszerkesztőjével, The Daver-rel
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei